Még sose féltem ennyire attól, amit nem tudok. Mindig csak az ösztöneimre és az érzéseimre támaszkodtam, fiatalként pedig ez máshogy nem is lehetett volna.
De itt az ideje, hogy felnőjek.
Hallottam a barátaim vonyítását, keveredve a széllel. Mindent elborított a tűzkör füstje, alig kaptam levegőt. A palástba burkolt meztelen testemet elhurcolták, miközben én mit sem sejtve engedelmeskedtem nekik.
Hiába menekültem, újra ott vagyok, ahol korábban felébredtem az eszméletlen állapotomból.
A nagy ablakból beszűrődő hideg levegő és a nyirkos napsugarak az arcomat érik. Szemeimet óvatosan nyitom ki. A takaró alatt a palást van csak rajtam. Tehát nem nyúltak hozzám. Ez valahol megnyugtató.
Most Kern alakját látom az ajtóban. Kiegyenesedett háttal figyeli minden egyes mozdulatomat.
A harag egyáltalán nem látszik az arcán. Ugyanolyan veszélyes, életerős, mint a szertartás előtt volt. Újra lehunyom a szemem. A feketeségbe belevillan számtalan kép a körben látottakból, és hogy véget vessek nekik, muszáj újra farkasszemet néznem Kern-nel. Nem mozog a mellkasa, de nagyon is éber. Koncentrál. Talán attól tart, hogy elszökök? Ruha nélkül?
Léptek zaja járja be a faházat. A lépcső felől közelít, egyenletesen felénk. Felülök az ágyban, miközben a palástot oldalt kirúgom a lábammal és a takarót a mellkasom köré csavarom.
Jax-nek enged utat Őrzőm, aki egy adag ruhakupacot tart a kezében. Az utolsó néhány lépését az ágyam széléig lassan és kimérten teszi meg. Sarkánál ledobja a hozott kis csomagot. Földszínű, fűzős ruhát hoz, lábszáron megköthető, vászon-szerű cipővel. Van mellette egy törülköző, alsónemű és egy fésű is.
-Fürödj le, öltözz fel és utána gyere le a fa tövéhez. - kapom meg a hűvös utasítást Kern-től. - Fél órát kapsz.
Lepillantok a ruhára. Mire felemelem a fejem, mindketten eltűnnek a szobából.
Jeges víz zúdul a rózsából az arcomba. Beleborzongok, mint kis madár az első hűvös telébe. Apránként szokom meg ezt a hideg vizet, ami élénkítően hat rám. Megmakacsolva magát a szappan mindig kicsúszik a kezemből. Csak áztatom és áztatom a hajam, hogy az elmúlt két hónap minden mocskát lemossam magamról.
A levendula illatú szappan illatát átveszi a bőröm, beleivódik. Törülközővel szárazra törlöm a hajam, amennyire csak bírom, a többi majd megszárad a levegőn.
Kisétálok az ágyamhoz és felöltözök. A ruha fűzőjét elöl kell megkötni, így könnyen felvehető egyedül is. A vászoncipőt is a lábaimra húzom, megigazítom a hajam a metszett tükörben, ami a falon lóg...
Mi történt a hajammal?!
A fehér tincseim, amik igazolták, hogy igenis vérfarkas vagyok, többé nincsenek. A hajam nagyjából a fenekemig ér már és éjfekete. Ó te jó ég..
Tántorogva a meglepetéstől kilépek a szobámból.
A folyosó kihalt, egy lélek sincsen a házban. Hallani a levelek susogását a lágy szellőben, a kellemes napsütés jól esik frissen mosott, tiszta bőrömnek. A ruha is levendula illatot áraszt magából.
M-mel a kapcsolatom meg fog változni, ez kétségtelen. Nem váltott ki semmilyen érzést a csókja, sem pedig az aggodalma és félelme a körben. Csupán kíváncsi vagyok, miért viselkedett így korábban.
Hiányoznak a barátaim. És bár Dott-ot nem sorolom ide, még talán az ő idegesítő seggfeje is hiányzik kissé, hogy Ő mindig jobbnak gondolta magát és mindenben ki akart oktatni...
Egyáltalán miért gondolok rá?
Megrázom a fejem, hátha így kicsit rendeződnek a dolgok az agyamban. Lemászok a fa törzsére erősített létrán, ahol Kern és M már várnak.
-Ideje, hogy találkozz a barátaiddal, nem gondolod Louisiana? - incselkedik Kern. Lemaradtam volna valamiről. Említést se tesznek a megváltozott hajszínemre. Elvesztettem a különleges színét, amitől más voltam, mint a többiek!
Gyerünk Ash, szedd össze magad!
A fatörzsbe vájt sötét terembe sétálunk. Hátulról mozgolódás hallatszik. Ami a törzsbe vájt ablakok elő elhúzzák a sötétítőket meglátom a megkötözött Joy, Seb és Dott triumvirátusát.
-Mit csináltatok velük? - rohanok egyből Joy-hoz, akinek kezei és lábai a székhez vannak kötve, beszélni nem tud, a száját is lekötözték. Akárcsak Seb-nek és Dott-nak.
Sebastian kimérten és nyugodtan figyeli az eseményeket, Dott őrjöng a székében, Joy szemében reményvesztettség csillan.
-Miután felhoztunk téged ide, a barátaidat elcsaltuk a közelbe, elfogtuk őket. - válaszol Kern.
-Végülis megtaláltak Téged és te is láthatod őket, nem igaz? - kontráz Jax.
Felforr bennem a vér. Egyszerűen elönt a méreg, hogy így kell őket látnom.
-Csak legalább engedjétek, hogy beszélhessenek. Kérlek! - nézek M-re, aki egy szót se szólt még hozzám.
Aprót biccentve villámgyorsan szabaddá teszi a szájukat, majd visszaáll oda, ahol eddig is volt.
Ekkor uralkodik el a teljes káosz.
-Mi történt Veled két hónapig? Mi történt a hajaddal? Ash, mi folyik itt? - hallom Joy kérdéseit.
-Bántottak téged? Nem esett bajod? Mit műveltek veled? - kérdi Seb.
-Nem lett volna szabad elindulni erre a küldetésre. Elszakadtál tőlünk. Nem emlékeztél a kiképzésedre? - szid le Dott.
Megpróbálok egyszerre csak egyre koncentrálni, de nem megy. A pulzusom magasra szökik, már a három Őrző is beszáll a káoszt duzzasztani, amikor...
-ELÉG LEGYEN! - ordítom el magam, csendet teremtve a teremben. - Addig nem vagyok hajlandó mondani bármit is, míg mindenki le nem ül az asztalhoz.
A három Őrző összenéz, Kern bólint, és a három vérfarkassal szemben leülnek a túloldalra, tőlük a lehető legmesszebbre.
Körbenézek ezen a hat emberem. Most jól kell forgatnom a szavaimat ahhoz, hogy az Őrzők elengedjék a barátaimat és Dott-ot, valamint nekik se kéne letámadniuk három védelmezőmet.
Itt igazándiból mindenki a védelmezőm.
-Kezdjük talán ott, hogy elszakadtam tőletek. - kezdek bele a sztoriba...
Feszültté válik a hangulat. Nem szoktam hozzá, hogy ennyien egyszerre figyeljenek rám.
-Az előttetek ülő három Őrző, Jax, Kern és M... - itt kicsit elcsuklik a hangom, Dott felnevet.
-Neki talán nincs neve? - kérdi tőlem, mintha M itt se lenne.
-Ez a teljes nevem, te faragatlan vérfarkas. - teremti le epésen M.
A szemeimet forgatva legyintem el ezt az egész kis színjátékot.
-Ők voltak azok, akik arany kardjaikkal felnyársaltak, amíg már csak a saját véremben fulladtam. De nem részletezném tovább a szaftos részleteket. - az Őrzők felé fordulok. - Vigyáztak rám 7 héten át, amíg fel nem keltem a kómából...
-Kómában voltál? Hogyan élted túl, hogy felnyársaltak, mint egy csirkemellett? - kérdezi Sebastian.
Mindenki mozgolódni kezd ültében.
-Hmmm én szeretem a csirkét. - kalandozik egy Joy. - És ettél rendesen, amióta fent vagy?
-Én meg a melleket szeretem. - elmélázik Dott, majd megrázza a fejét. - De ennek mi köze van ahhoz, hogy egy hatalmas lángoló körben ordítottál, amikor rád találtunk?
-Miután felkeltem, nem sokkal később meg akartam szökni. - válaszolok. - Azért menekültem, mert azt akarják, hogy megüljem a saját szüleimet.
-Akik történetesen mutáns gyermekeket kísérleteztek maguknak és fogalmunk sincs, hogy mégis milyen fertőzést fognak terjeszteni. - idézi fel a tényeket Jax.
-Valamint a 400 Őrzőből megöltek 388-at és ezt nem ártana megbosszulni. - kontráz Kern.
-De Louisiana kicsit makacs természet, és inkább ki akart volna szállni a küldetésből. - csapódik hozzájuk M. Közvetlenül nekem mondja minden egyes szavát. Nem is foglalkozik vele, hogy öten figyelnek minket.
-Mert talán nem akarok a saját szüleim gyilkosai lenni? Ó, bocsánat, hogy nem vagyok szívtelen! - fröcsögöm felé sétálva. Megállok a székétől húsz centire, úgy nézek rá. Pillantásunk összefonódik.
-Ugyan, a szüleid közönséges szörnyetegek voltak, akik azt se tudták, mekkora pusztítást végeznek! - emeli fel a hangját M, miközben kirúgja maga alól a székét, majd felém fordul. Jó másfél fejjel magasabb nálam.
Megáll a lélegzetem. Elfojtom a dühöm és a könnyeimet.
-Srácok, nyugi! - szól közbe Seb. A hangja általában megnyugtat, most viszont nem használ. - Elég legyen ebből!
-Úgy szikrázik körülöttetek az idegességtől a levegő, hogy mindjárt felrobbanunk... - nyitja ki tágra szemeit Joy, mire Dott felemeli ránk a fejét.
-Köztetek volt valami? - kérdezi enyhén kíváncsi hanglejtéssel.
Érzem, ahogy elönt a forróság és a pír felkúszik a nyakamon az arcomra.
-Hagyd el a helyiséget M, most! - ütök meg egy kritikus hangnemet. - Nem akarlak itt látni.
Mindenki csendben vár, hogy ki mit fog lépni.
-Rendben, ez a döntésed? Akkor au revoir! - azzal agyam átvált a farkas énem gondolkodására, szemem acélkékre vált. A másodperc töredéke alatt kinőnek farkaskarmaim, és eloldom a barátaimat. De nem mozdulnak.
-Mi ez? Gyertek már! El kell innen mennünk srácok. - mondom kétségbeesetten.
Seb Joy-ra pillant, akinek arca szomorkás lesz. Joy lép felém kimérten, óvatosan megérinti a vállamat.
-Nem mehetünk ki a helyiségből. Az egész termet valami mágikus erő védi. Ha átlépjük a vonalat, az végez velünk.
M lépteit hallom a hátam mögött.
-Te mondod el nekik, vagy én?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése