Nem tudott visszaváltozni, túl gyenge volt hozzá.
Amikor kipillantok az átázott testre, a gyomrom görcsbe rándul. Mindentől meg akar szabadulni. Akárcsak én azoktól az emlékeimtől, amikben kerestem önmagamat és azért nem találtam semmit, mert valójában nem ismertem önmagam. Nem tudtam, ki is vagyok igazándiból. És csupán azért, mert a szüleim nem meséltek róla. Sohasem.
Nem haragszom rájuk, viszont eltűntek. Elvitték őket a téglák.
-Orvost, valaki hozzon egy orvost! - kiáltja valaki a tömegből, de senki sem mozdul, csak a kapuőrök hozzák be a véres farkastestet.
Dott kitör mögülem, meglöki a vállam, amitől kiejt az egyensúlyomból. Seb elkap, de nem igazán zavart volna, ha elesek. Dott csak fut, az édesapja testéhez siet, a kapuőröket is ellöki onnan.
Balról egy fehér köpenyes alak fut egy nagy táskával. A kezében egy injekciót tart. Sokan összesúgnak körülöttem. Mindenki a halált hirdeti. Annyira kicsinyesek. Vezér nem....
Magam sem tudom, mit nem. Hogy nem halt meg? Vagy hogy nem fogja feladni?
Dott szemében megcsillan a félelem szikrája, a tömeg elejéig sétálunk Seb-bel és Joy-jal.
-Túl kell élnie, doktor. - suttogja Dott, de hallom minden szavát. - Mit fog vele csinálni?
A doktor csak komoly arccal Dott szemébe néz.
-Emeld fel a fejét, hogy egy injekciót adjak neki.
Dott alig észrevehetően bólint, majd felemeli apja fejét. A doktor egy nagyon kicsi tűt szúr a farkas bőrébe, aki meg sem moccan.
Egy percig lélegzet visszafojtva várunk. A farkas megmozdítja a fülét, majd visszaváltozik emberi alakjába.
Dott karjaiba tartja apja erős testét, amelyen minden izom megfeszül. Oldalt, a bordái között egy szúrt seb virít.
Két ápoló egy fából és bőrből készült hordággyal siet Vezérhez, majd felemelik és elviszik.
-Fiam, most jobb, ha itt maradsz. Szólni fogunk, ha végeztünk. Sürgősen egy műtétre lesz szüksége.
Dott megpróbálna ellenkezni, de az orvos leinti.
-Mit adott neki? - kérdezi Joy.
-Tölgylevél kivonatot. - mondja Seb. - Felfedi a természetfelettit.
Dott úgy áll a tömeggel szemben, mint egy sebzett madár. A szemében semmilyen csillogás, nincs benne az az energia, ami benne játszik. A vállai nem feszesek, a teste szomorú ívbe feszül.
Szóval aggódik.
Napok telnek el anélkül, hogy Dott bemehetne az édesapjához. A sebben mérget találtak, amelyet nem tudnak hatástalanítani. Úgy kering Vezér szervezetében, mint egy parazita: nem öli meg az áldozatát, de megkeseríti az életét. Vezér nem kelt fel. A műtét óta kómában van.
-Ha engem kérdeztek, szerintem ez rosszabb, mint maga a halál. - Joy hangja rekedtes. Az elmúlt napokban sokszor kellett megemelnie a hangját a kisebb falkatagok előtt, hogy lenyugtassa őket. Kitört a pánik. A harci vezető lesérült, a helyettes elhagyta a falkát, a vezető fia pedig....
-Seb, ez így nem mehet tovább. Muszáj valamit csinálnunk. Nem ülhetünk csak így, ölbe tett kézzel. - fordulok barátom felé.
Sebastian csak csendben a szemembe néz. Az arcán a szomorúság és a barátja iránti aggodalom vegyül és terül szét. És ez az aggodalom sokakat elért. Dott-ra nem csupán úgy tekintenek, mint Vezér fiára, hanem mint a leendő utódjára. És mint arra a srácra, aki nem tudja, hogy mikor mosolyog rá újra az apja. Az édesanyját már elveszítette, és most Vezér...
Nem Ash, nem lehetsz ennyire borúlátó.
-Joy, gyere, főzzünk egy kávét. - pillantok barátnőmre, aki a kanapén üldögél, tekintete a semmibe vész.
Ahogy Seb szobájában ücsörgünk, teljesen megrekedtnek érzem magam. Nem tudok itt üldögélni.
Joy szó nélkül feláll és követni kezd a konyha felé.
-Mit akarsz csinálni? - alig van hangja, de ismer. Tudja, hogy tervezek valamit.
-Holnap este, nyolc órakor. Te kihozod Seb-et, én a kapunál várlak titeket. Elcsalom az őröket. Csak te, én és Seb. Ki fogunk szökni és felkeressük azokat, akik ezt tették Vezérrel.
A bögre, amit most vett ki a szekrényből a barátnőm, koppanással ér földet, ahogy Joy leejti a kezéből. A műanyag tompa zaja kirántja a hitetlenkedéséből.
-Ki akarsz szökni a biztonságot jelentő falkából?
Felnevetek. - Mi itt sem vagyunk biztonságban.
Seb kezében kihűl a lefőzött kávé, úgy, hogy bele sem kortyolt.
-Ki akarsz menni? Ki akarsz szökni? Elment az eszed! - nevet fel keserűen Sebastian.
Joy helyeslőn bólogat. Én csak a fejemet csóválom. Muszáj lesz őket meggyőznöm.
-Ugyan már srácok! Ti sem akarhatjátok, hogy a tettesek csak úgy megosszák ezt az egészet...
Tompa beszélgetés moraja szűrődik fel a földszintről. Alfa hazaért, de valaki van vele.
-Itt várjatok. - csitítom le a barátaimat.
-Na de Lou! - Joy próbál marasztalni, de nincsen haszna. Már a folyosón hallgatózok.
-Mindannyian tudjuk, kik járnak erre, Alfa, ne tagadd, hogy nem tudod. A Vadászok. - ez az egyik orvos, aki Vezért ápolja a kórházban.
-Tudom Charlie, teljesen felesleges. De a gyerekeknek nem szabad tudniuk erről, még a végén el akarnak majd menni és szembe akarnak majd szállni. Nem elég erősek most ehhez.
-Akkor mihez kezdesz Alfa? Örökké itt tartod őket és megvárod, amíg Vezér felkel a kómából? Addig járási tilalomban tartasz mindenkit és elzárod a falkát?
-Ha ez kell... Engem ez se állít meg, ha biztonságban tudhatom így a gyermekeinket. - Alfa nagyon elszánt.
Visszafordulok, hogy lássam, ahogyan Seb és Joy engem figyelnek a szobából. Seb a pillantásával próbál kommunikálni. Tudja, hogy ha gondolati kommunikációt alkalmazna, lebuknánk.
Én csak nemlegesen rázom a fejem, hogy várjon.
Tudom, hogy a beszélgetésnek vége, az orvos távozik. Hallani, ahogyan a nehéz tölgyfaajtó becsukódik.
Visszasétálok a szobába.
-Alfa tudja, hogy ki, vagy kik támadták meg Vezért. A Vadászok. - sóhajtok.
Joy és Seb összepillantanak. Valamit tudnak, amit én nem.
-Nincs időnk holnapig várni, Ash. - mondja határozottan Sebastian. - Ha a Vadászok támadták meg Vezért, bajban vagyunk. Az azt jelenti, hogy az Őrzők is a közelünkben vannak. Valami nagyobb dolgot próbálnak előlünk eltitkolni. Ma éjfélkor a kapunál.
