Két napja alig alszom valamit és rengeteg minden jár a fejemben. Állandóan rémálmok gyötörnek és mindig elkések a felmérésekről.
Ráadásul Dott nagyon is szereti megszívatni azokat, akik késnek. Nem is csodálom, hogy sokan már idő előtt ott vannak...
Joy persze mindig gondol rám és felkelt, hogyha elaludnék. Mindig negyed órával az indulás előtt felkelt és bevár. És így ő is sokszor velem van a büntetés alatt. Egyáltalán nem kellene, hogy felkeltsen és megvárjon, ő még is megteszi.
Na, ezt hívják igazi barátságnak.
Amikor első nap elkéstem - azaz tegnap - komolyan úgy voltam vele, hogy Dott teljesen elnéző lesz velem azért, ami a szüleimmel történt.
Semmit sem tudok a szüleimről és a bátyámat is kiküldték a falka területéről. Tudják, hogy ő a bátyám, és hogy keverék.
"Keverékek" - mondta az egyik tag.
Hát akkor elmehet a...
-Ash, Ash drága szívem! - rázza meg a csuklómat Joy. - Már megint elkalandoztál.
És napjában többször ez történik: én elkalandozom, Joy pedig visszaránt, mielőtt elszabadulnának az indulataim. Joy szerint teljesen normális az, hogy most ideges vagyok és nem tudok egyszerre több helyre koncentrálni.
Hát nem tudom, mit csinálnának a többiek, ha a szüleiket valami téglák elrabolták volna...
Dott a szokásos "Ki hogy van ma?" kérdéssel indítja a napot, majd elindulunk egy kis terepszemlére. Az átváltozás már egészen jól megy, kivéve a visszaváltozást. Az néha fél órámba is belevész. Egyszerűen idegesítő, ahogy Dott ott áll felettem és várja, mikor fogok újra emberi alakot ölteni.
És különben is: miért pont Ő a mi csapatunk vezetője?! De most komolyan. Nem lehetett volna valaki más? Akárki!
Persze ezzel csak Dott kedélyállapotán emelek. Komolyan abban látja az élvezetet, ha frusztrál a jelenléte...?
-A mai nap mindenki egyesével fog dolgozni. - mondja, miután visszatérünk a terepszemléről. A szemle olyasmi, mint másoknak egy reggeli jóga, vagy futás, csak ez egy kicsit összetettebb: figyelned kell a társaidra, önmagadra és a környezetedre is. Egyre kisebb csapatokban leszünk majd a következő héttől. Majd egyesével kell később helytállnunk. Mindig egyre nagyobb lesz a tét. - Mint azt már tudjátok, az első héten fel kell térképeznünk a képességeiteket. A ti korosztályotoknál ez már egy kicsit nehézkesebb, mivel ti már szinte a felnőttkorban jártok. Így minden erőtökkel azon kell lennetek, hogy a kiképzés ideje alatt a lehető legtöbbet fejlődjetek.
Na. persze. Valószínűleg arra van most a legtöbb időm és energiám, hogy amíg a szüleim valahol az isten háta mögött vannak, ráadásul azt sem tudom...
Nem. Erre semmiképpen nem gondolhatok. Igenis lélegeznek, lassan és egyenletesen, valahol, ahol vigyáznak rájuk. Annak ellenére, hogy elrabolták őket. Remélem rendes foglyokként bánnak velük és nagyon is vigyáznak rájuk.
Mivel ők csak ártatlanok. Csak valami félreértés...
-PIPACS! - hasított a levegőbe Dott hangja, mire összerezzentem. A csapattársaim egy hangként nevetnek fel és minden szempár rám szegeződik. Most már a fejem is pipacsvörös lehet...
-Dott, hagyjad már egy percig, légyszíves! - áll a hátam mögé Seb. Minden egyes alkalommal meglátogatja a csapatokat és megszámlálja a tagokat, hogy stimmel-e a létszám.
Azóta, hogy a szüleimet elrabolták, Seb és Alfa minden egyes nap kétszer átfésülik a névsorokat és ellenőrzik a létszámokat, majd esténként mindenkinek le kell jelentkeznie a csarnokban. Ami tőlünk nagyjából másfél kilométerre van. Ez persze semmiség annak, akinek egy másodperc alatt át- és vissza tud változni, de aki képtelen öt másodperc alatt egyáltalán mentálisan a farkaslétre koncentrálni, annak komoly problémája akad ezzel a tetves másfél kilométerrel is.
Dott kezei ökölbe szorulnak. Tudja, hogy leendő Alfájának nem mondhat nemet. Még ha az a barátja is. Némán megfeszülnek izmai állkapcsán, körbetekint az elnémult csapaton és visszatér a feladatához.
-Mint azt már említettem, a feladatot mindenkinek egyedül kell megoldania. Ami nem más, mint gombát gyűjteni az erdőben.
A csapat nagyobbik fele felnevet az egyszerű feladat hallatán. Itt annyi gomba terem, amiből akár kereskedni is lehetne. Én csendben hátrébb lépek Sebhez.
-Van ebben valami trükk. - suttogom neki. - Egy tál szárított húsban fogadok.
A fogadást hallva elmosolyodik.
-Tartom. - Dott tovább magyarázza, hogy ki melyik területre mehet, illetve, hogy mikor indulunk és meddig lehetünk kint.
-...és akkor lássuk, milyen gombára is lesz szükség. - vesz elő egy nagy plakátot.
-Ez a Verpa bohamica, magyarul Verpa gomba. Egy nagyon kicsi, mérgező fajról van szó. Érintésre szerencsére nem mérgező, csak ha megeszitek. Mindenkinek egy ilyet kell beszereznie.
Joy mellettem csak elismerően hümmög, karba font kezei kirívó tartást adnak dekoltázsának. Seb körbenéz az elképedt arcokon.
-Na, most szerezhetek neked egy tál szárított húst. Cseszd meg Dott!
Délután kettő.
Legalábbis annyit kongat az az öreg óra a faluban. Ami tőlem nagyjából három kilométerre van. Ez az erdő szinte végtelenül hosszúnak tűnik.
A folyót követem, folyásával ellentétes irányba haladok.
Seb megsúgta, hogy feljebb a folyó mentén egy helyen nagyon szűk a tér, mert egy öreg kőhíd áll a folyó felett. Ott eléggé párás a levegő sok gombának. És ő látta, hogy a gombák már a kőhidat is megtámadták a mohákkal és vadvirágokkal.
A folyópart mindkét oldalán végig a csapás. Ezen sokkal könnyebb járni.
Főleg, miután sikerült farkasbőrbe bújnom.
A délelőtt folyamán egy kis terepszemle és edzés volt, hogy kellő képpen felkészítsük az izmainkat a túráinkra.
Ebéd után, egy órakor pedig elindítottak minket.
Egy óra tíz perckor én még Sebbel beszélgettem.
Elmagyarázta, hogy sokkal több esélyem van, ha átváltozok. És hogy hol találhatom meg a gombát.
Utána pedig, egy óra húsz perckor nekiláttam átváltozni.
Először megkerestem a Mentális Központomat és a farkaslényemre koncentráltam. Ahogy a testem csupaszságát fehér bundám veszi át, ahogy megnyúlnak a csontjaim és izmaim.
Majd átváltoztam.
Sebastian csak távolról figyelt, majd miután új testembe zártam magam, közelebb lépett hozzám, leült elém a földre és átkarolta bundámat.
-Vigyázz magadra Lou! - suttogta nagy fülembe.
Azzal elengedett és elindultam a folyóhoz.
Megpillantom a folyón átívelő kis kőhidat. A tetején a moha és néhány igen furcsa gomba díszeleg. Már kezdtem azt hinni, Seb csak viccelt.
Az igazi barátokban sohasem csalódok.
Nagyjából öt perc alatt (rekord idő!!!) visszavedlem emberi alakomat és a hídhoz sétálok...
A lélegzetemet is visszafojtom, majd a híd egyik kövére helyezem a lábamat. Annyi rajta a gomba, hogy szinte alig tudna az ember itt válogatni.
Ekkor megpillantom azt a kicsit.
Nagyon aprócska, elbújik egy másik alatt. Nagyjából negyed órás keresésem gyümölcse. De megérte. Óvatosan kiszakítom a mohás kőből, egy erszényt húzok ki a farzsebemből és belehelyezem. Eléggé nagy madzaga van, amit a nyakamba akasztok. Azzal lassan körülpillantok a tájon. Teljesen átlagos, egy idegennek szinte megtévesztő lenne.
Elindulok a folyás íránnyal párhuzamosan. A folyó illata teljesen magával ragad...
Amikor egy farkas váratlanul oldalról letámad. Beleharap a bundámba, ahol csak a szőrt éri. Ebből tudom, hogy nem megölni akar, csak letámadni. Hamar kapcsolok. Amikor felismerem a szempárt, azonnal ficánkolni kezdek súlya alatt, de maga alá teper. Lassan megremegnek a körvonalai és én is
átváltozom. A nyakamból kirántja a csomagot és mellénk hajítja.
-Ha most ez élet-halálra ment volna, megöltelek volna és elvettem volna a zsákmányodat. - Dott hangja hűvös, a felsőbbrendűségét mutató.
-Cseszd. Meg. - sziszegem az arcába. Még mindig felettem van, térdei az enyémek mellett támaszkodnak. Könyökével tartja magát, csípőnk összeér.
Megremeg a szám, a tüdőmbe friss levegőt szívok, melybe az ő illata keveredik.
Kínos csend telepszik ránk, csak bámuljuk egymást. Mire vár? Miért nem ereszt el?
Aztán mintha árammal sújtottam volna, leugrik rólam és elveszi a csomagomat. Későn kapcsolok.
-Ezzel csak félig teljesítetted a feladatot. Megszerezted ugyan, de nem tudtad megtartani. - azzal a csomagot a nyakába teszi és átváltozik, majd eltűnik a fák között.
És pedig ott maradok megalázva, zsákmány nélkül.
