ELSŐ ÉVAD 14. fejezet: Joy

Hamarosan fel fog robbanni az agyam, ha még egy elcseszett beszédet és/vagy felvilágosítást meg kell hallgatnom. De most komolyan, miért kell arról papolni a 17-18 éveseknek, hogy koldukáltak a szobák, ergo, lányok-fiúkkal még csak véletlenül se legyenek éjszakára egy szobában. Elmosolyodva hallgattam végig már harmadszorra ezt az egészet és már kezdett álmosítani. Mivel a kiképzők között legfiatalabbként Dott is ott állt, vigyorgott, mint a vadalma. A fekete felsőjük, ami egyenruhaként szolgált számukra, valahogy még... még az IS jól állt neki...
Ash, te most komolyan egyenruhás pasikat vizslatsz és róluk ábrándozol. Hova jutottam...?
A délutánunk teljesen szabad volt, hogy bepakoljunk, megismerkedjünk a tagokkal, és természetesen a szobatársunkkal.

Az a látvány, ami a szobám ablakából fogad, meseszép. A folyó mellett vagyunk közvetlenül, szinte egy karnyújtásnyira van a folyópart. A víz tiszta illata, megnyugtató hangja pedig jó hatással van az én feldúlt életemre...
BAMM!
Valami hatalmasat koppan, mintha egy kongató táblát dobtak volna a földre...
Megfordulva látom, hogy TÉNYLEG EGY KICSESZETT KONGATÓ TÁBLA van a szoba közepén a földre dobva. Az ajtóban pedig egy két lábon járó amazon mosolyog rám.
-Ne haragudj szivi a hangos belépőmért. - kacsint rám. - Joy Ginger vagyok, a szobatársad.
Joy egy eléggé az erdő hangulatához illeszkedő miniruhát visel, ami kiemeli tökéletes alakját és még vonzóbbá teszi a srácok számára. Le merném fogadni, hogy van barátja!
-Ash..Azaz hogy Louisiana Pentz...
-Tudom, ki vagy.
Hoppá!
Nem gondoltam volna, hogy ennyien ismernek.
-Az új lány, aki a szüleivel a kolónián kívül élt és az anyja róka. Vágom kincsem. Ne aggódj, nem zavarnak a múltbéli dolgaid. Mások lehet, hogy emiatt elítélnek, vagy majd kerülni fognak. De azok bekaphatják.
Ez a csaj egyre jobban kedvelhető lesz a számomra.
Nem igazán találkoztam még vele itt. Hogy is kerülhettem el?
Mivel nem reagál a gondolatmenetemre, feltételezem, hogy ő alattam áll. Mármint a kolóniai státuszok szempontjából. Mivel az én státuszom kérdéses, nem vagyok benne biztos, hogy ez mennyire is jelent "alsóbbrendűséget".
Meglepő módon nem hallom az ő gondolatait. Valószínűleg itt nőtt föl és volt annyira képzett, hogy korlátokat emeljen a gondolatai köré.
-Egy percig se gondoltam, hogy lenéznél. De azért jól esik, hogy megerősítetted.
Mindketten egyszerre nyúlunk a tábla felé, így véletlenül a kezébe kapok. Joy villámgyors reflexei bekapcsolnak és egy kis sziszegés közben visszahúzza a kezét.
-Az emberi karmaidat tarsd kordában szivi. Itt nem kell emberként megtépáznod senkit. - mosolyodik el, mintha mi sem történt volna. - Köszönöm, hogy segítesz. - lágyul el a hangja.
Amíg ő beszél, felkapom a táblát a földről és átnyújtom neki.
-Nem akartalak bántani.
-Tudom. - nevet fel. A nevetése egy kisgyermekéhez hasonlatos: önfeledt és vidám, kicsit sem keserű.
-Amúgy, itt mindenki Louisiananak hív? - kérdezi a nagy, ártatlan zöld szemeit rám szegezve.
-Alfa, Vezér és azok, akik még nem ismernek. Amúgy Ashnek vagy Lounak becéznek. - furcsa arra gondolnom, hogy míg az emberi barátaimnak csak Ash vagyok, addig a falkanevem Louisiana. És ez egyáltalán nem gáz, csupán még...nem tudtam hozzászokni. Mintha ehhez az új névhez egy új esélyt is kaptam volna.
Most, hogy már a jelenben vagyok és itt kell élnem, egyáltalán nem zavarnak ezek a változások.
-Ahha, szóval Ash. Ugye nem gond, ha Ashnek hívlak?
Nem is tudja, mennyire nagy hálával tartozom neki, hogy nem Lou-nak hív. Mintha nem azt a lányt keresné, akivé változtattak a falka miatt, hanem azt, aki voltam és még most is vagyok.
-Tökéletes Joy. - vigyorodok el, mint a vadalma. - Te is idősebb vagy a többieknél, mint én? - látszik rajta, hogy nem olyan, mint a többiek.
Csak bólint, majd az ágyára teszi a tábláját. Gondolom híve a Távol-Keleti kultúráknak. Napbarnított bőre eltér a többiekétől, akiket csak a szúrt napsugarak érik egész évben.
-Igen, már régen betöltöttem a 18-at. Engem csak azért küldtek be most ide, mert nagyjából fél éve költöztünk a falkához apummal.
Meglepődötten pakolok ki neki háttal a bőröndömből. Már érthető a bőrszíne és a vallási nézetei.

Este már mindenki pezseg az utcafények alatt. A kis madarak és erdei teremtmények markáns egyvelege bearanyozza a hangszórókból duruzsoló zenét. Minden olyan nyugodt, mégis pezsgő. Nem igazán tudnám leírni ezt az érzést. Joy azonnal karon fogott és kirángatott a tábor főterére, ahol most sátrak sorakoznak. Alattuk van, ahol szarvasból ragut készítenek, máshol pedig kenyeret sütnek. Joy szerint ez valamilyen beavató buli.
Szerintem meg a mellettem a földön fetrengő srácnak megártott az alkohol és mindjárt lehányja a cipőmet. Gyorsan átsétálunk egy nyugisabb sátorhoz, ahol néhány fiatal beszélget és kártyázik. Mi ketten leülünk egy padhoz, amely eléggé ingatag...
-A szüleid mit szóltak ahhoz, hogy a kolóniához csatlakozol?
Grimaszt vágta lepöckölök egy kis fekete bogarat a combomról.
-Nem maradok sokáig, csak ameddig szükséges. Állítólag az, hogy én és a bátyám egy róka és egy farkas kölykei vagyunk, lehetetlen. Azt szeretnék megvizsgálni, hogy mi történik velem a kiképzés során. Hogyan reagálok mindenre.
Joy szervál közben nekünk egy kis sört, majd elé löki a hűvös üveget.
-Szivi, nem lesz akkora mázlid, mint most, ezzel a falkával. Megvédenek, ellátnak mindennel. Nem mindenhol ilyen jó a helyzet.
Szótlanul bólintok, majd lassan kortyolni kezdek a piámból.
-És ti honnan költöztetek ide?
Joy egy másodperc alatt lehúzza a sörét és mosolyogva hajítja be a túloldalt álló kukába. Teli találat.
-Hát, nálunk a kolóniában volt némi gubanc és hát... Jobbnak láttuk, ha átköltözünk a rokonokhoz.
-Apudnak itt vannak rokonai?
-Igen, a tesója lakik a falkával.
Hmm, ez egyre érdekesebb.
-Miért, ki a tesója?
A levegő megfagy közöttünk, Joy arca komollyá torzul, a hátam mögé figyel, nem rám.
Lassan, kimérten fordulok hátra.
"Még sohase láttam ilyen... ilyen tökéletes, ilyen helyes, ilyen... álomszerű srácot." - hallom Joy gondolatait.
A farkasok között egy barna hajú, peckes járású srác előtt nyílik meg a tömeg. A zene elhalkul, morgások hallatszódnak csak. Az alak mögött pedig Dott komoly arca bukkan fel.
-Pipacs,állítsd le a bátyádat! Ez egy elmebeteg!
Drew gonosz mosolyt villant rá, majd rám pillant.
-Drew, mégis, mit keresel itt? Mit csináltál?
Lehajtja a fejét, az arca szomorúnak tűnik.
-Megöltem két járőrötöket. Téglák voltak.
A farkastagok felháborodva suttognak.
-Megölted őket? Mégis, miért?
Mindenki elcsendesedve várja a választ. A szempárak kettőnkre szegeződnek. Drew felemeli a fejét, csak rám figyel.
-A társaik elrabolták a szüleinket.

ELSŐ ÉVAD 13. fejezet: A Tábor

Az éjszaka további részében egy szemhunyásnyit sem aludtam.
A kocsi halk járása, a sötét táj az úton eléggé elálmosított, de Dott mellett egy percig sem éreztem magam biztonságban. Alig vártam, hogy kiszálljak.
A sztrádán gyorsabb az út, onnan közelítettük meg az erdőt. Nem nagyon volt forgalom, talán ha két autó jött szembe. Kíváncsi lennék, ki jár ilyen későn erre fele...
-Hangosak a gondolataid. Még egy nyitott könyvet sem tudok ennyire tisztán értelmezni. - gúnyolódott Dott. Megmarkoltam az övet, arcomba pumpálódott a vér.
-Talán nem kéne odafigyelned. - mondtam halkan, nyugodtan.
-Vagy ne gondolkozz annyit. Mindent leírsz magadban, vizsgálod, elemzed. Nincs ennyi idő mindenre. És ha ez egy harc lenne? Ha épp az ellenség elől menekülnénk? Akkor is minden egyes részletet kiveséznéd?
-Ki beszélt itt menekülésről? - nem értem ezt az ugrálást.
-Bármikor szembe találhatod magad az ellenséggel. Mindig résen kell lenni. Csak azok az információk fontosak, amelyek a túlélésedet szolgálják. - hangja informáló és hűvös, akárcsak a kinti időjárás.
-Nézd, értem, hogy minden a túlélés körül forog, meg minden, de néha azért ti is pihentek, nem?
Néma fejcsóválás a válasza. Ezek szerint nem is ismerik a kikapcsolódás fogalmát.
Szeretném azt hinni, hogy ezen lehet változtatni.
Az erdő édeskést illata kúszik be a kocsiba, Dott lekapcsolja a lámpákat, úgy vezet tovább.
-És én miért nem hallom a te gondolataidat? - ezen idáig el sem gondolkoztam. Seb gondolatait sem szoktam hallani. Vajon hogyan csinálják?
-Megfelelő önkontroll és gyakorlás. Habár ez is csak akkor segít, ha egy veled egyenrangúról, vagy egy tőled alacsonyabb rangúról van szó. - a kormányt élesen elfordítja balra, mire a hátsó kerekek felverik az út menti sarat és áttérünk az erdei kocsiútra. Gondolom, erre ritkán járnak emberek, jószerivel a farkasok járnak ide.
-De mivel én jócskán feletted állok, esélyed sincsen arra, hogy ne halljam a gondolataidat, a rólam alkotott fantáziálásodat...
-Kuss, Dott. - hűvösen intem le. Egy másodpercnyi csend után a fejemben hallom a szavait.
"Túl vakmerő vagy ehhez, kicsi Pipacs. Csak nem játszadozni akarsz?"
"Csak vigyél be, aztán hagyj a francba."
Már nem szólunk egymáshoz. Méregtől ittasan döntöm homlokomat a hideg ablakhoz, Dott még beljebb vezet, elvigyorodik. Zavar az az önző mosoly az arcán.

Korán reggel a fák ágai szűrt fényt engednek be. Erősen süthet a nap, ha itt az erdőben is ilyen világos van.
A közeledő árnyékok között felierem Seb-et, vele jön Alfa és Vezér. Alfa mosolya megnyugtató, Vezér engedelmes szemekkel követi. Biztosan jó barátok gyermekkoruk óta. Egy ilyen köteléket nehéz leplezni.
-Üdvözlünk nálunk Lousiana! - kezdi Alfa, Vezér csak bólint. Seb rohan ki Vezér háta mögül, átkarolja a nyakamat, én nem különben.
-Szia Seb. - hangom rekedtes az alvatlanság miatt.
Néhány hajtincsemet a kezébe veszi.
-Szia Ash. Jó újra látni. - valószínűleg ő sem aludt sokat. A szeme alatt húzódó karikák, a beesett arc és a fáradt testtartásból minden látszik.
Amióta tudom, hogy mi vagyok, sokkal jobban odafigyelek a részletekre.
Dott szerint nem eléggé.
Egyáltalán miért érdekel az engem, hogy Dott mit gondol?!
-Túl hangosak a...
-A gondolataim. Tudom. - fejezem be a mondatát. Mögötte Alfa sziluettje rajzolódik ki.
-Mint a falka hivatalos tagját, sok szeretettel köszöntünk nálunk. Nagy örömmel szolgál Dorothea és Sullivan gyermekét fogadni. - fájó pillantást vet rám. Valószínűleg ezer emléket idézhet fel egyetlen másodperc alatt. - A szüleidet mindannyian tiszteltük. Úgy határoztam akkor, hogyha nem lesz utódom, akkor édesapád vette volna át a helyemet.
Várjunk! Mi az, hogyha "nem lesz utódom"? De hát...
-Neked van egy fiad? - a kérdés úgy bukik ki belőlem, mintha erre vártam volna már évek óta.
Alfa látványosan Sebre pillant.
Jézusom...
-George Oldclock, Martin Oldclock fia, a mostani Alfa. Fia...
-Sebastian Oldclock. - mondjuk egyszerre Sebbel.
Már értem, miért ő a nyomkövető. Védi a leendő területét, felügyeli a felségterületét. Csodálkozom, hogy eddig ezt nem vettem észre.
Cseszd meg Dott...
-Remélem ettől nem érzed majd magad... alávetettnek. - mintha elszégyellné magát Seb, egyet hátralép. Kicsit olyan ez, minta valami csínytevésen kaptam volna el.
Megpróbálok a lehető leglazábban legyinteni. A legjobb barátom a leendő Alfa?!
-Ugyan Seb, miért érezném magam annak?
Valószínűleg mindhárman érzik a hangomban azt a minimális megdöbbentséget.
Vezér közelebb lép és egy pillanatra elmosolyodik.
-Louisiana, mint a falkánk új tagja, ahhoz, hogy teljesen a közösségünkhöz tartozz, ahhoz részt kell venned egy kiképzésen. A képzés nagyjából három hónapot vesz igénybe, utána pedig egy nagy megmérettetésen kell átesned. - lassan, kimérten veszi a levegőt, minden rezdülésemet vizslatja. - Önvédelmet és erőnlétet tanulsz, területvédelmet, élelemszerzést, gyógyítást próbálhatod ki. Amelyben a legkiemelkedőbb vagy, abban fogsz aktívan tevékenykedni. Ezzel is hozzájárulva a falka fennmaradásához.
Most már kezdem érteni, hogy a fia honnan szedte ezt a katonás modorát.
-Ám mielőtt belevágnál ebbe a három hónapba, megmutatjuk a Tábort. - mosolyodik el Seb.
Ajjaj!
Azt hiszem, ez a bizonyos Tábor lesz az otthonom a következő néhány hónapban.
-Félnem kéne? - nevetek fel görcsösen.
Alfa és Seb összemosolyognak.
-A Tábort már évszázadok óta használja a falkánk. Régebben nagyon agresszív módszereket alkalmaztak, de mára ezeket elhagytuk.
-Szerencsére. - törli le a nem létező izzadtságcseppjeit Seb a homlokáról. - Akkor tuti nem tudtam volna megcsinálni.
Na várjunk csak egy kicsit!
-Te is végeztél a Táborban? - csodálkozom el.
-Persze, minden falkatag jelentkezhet 14 éves korától. De mindenkinek kötelessége 18 éves koráig végigcsinálnia.
Na de jó! Én leszek az egyedüli, aki már betöltötte a 18-at és még csak most kezdi. Majd 14 évesekkel is együtt kell dolgoznom? Uramisten...
-Annyira nem vészes, mint képzeled. - nevet fel Alfa. Hülye gondolatolvasás!
Ahogy az időjárás elkezd melegedni, már a vízen is visszatükröződnek a fénysugarak. Már csak az, ami marad belőlük.
Ahogy Vezér zsebre teszi a kezét és magyarázni kezd, mintha megfiatalodna. A testtartása elárulja, hogy ő erre született és nagyon is imádja a feladatát.
-A Táborban négy osztagra vagytok bontva korosztály szerint. Mivel te már betöltötted a 18-at egyértelmű, hogy a legidősebbek osztagában leszel. A ruháidra lesz csak szükséged, minden mást ott kapsz meg.
Felmerül bennem néhány kérdés, de azt a végére tartogatva csendben és figyelmesen hallgatom Vezér mondókáját. Néhány szót ejt arról, hogy a Táborba már holnap csatlakozhatok, de csak a jövő héten indul egy újabb "adag", ahogy ő mondja. Mindannyian egyszerre kezdjük a kiképzést. Az osztagoknak külön-külön saját tanáruk van. Az osztagok nem érintkeznek egymással, a korukhoz megfelelő képesítést kapnak. Elsőként az erőnlétünket fogják felmérni, majd belefogunk a három alapkiképzésbe. Mindegyiket egy-egy hétig folytatjuk intenzíven, addigra már belekóstolhatunk annyira, hogy a további két hónapban az erőnlétünkre és az adott területünkre koncentráljunk.
Nem is hangzik ez olyan vészesen.
Amint Alfa és Vezér távozik, Seb leül a folyó partjára mellém.
-Mondd, te hogyhogy nyomkövető vagy?
-Ez a területvédelmezés egyik alfaja. A három nagy területnek is vannak további kisebb részei. Nekem a nyomkövetés az erősségem. A hallásom és a látásom kiváló farkasként. Tudod, az Alfajelöltek általában a területvédelmező csapatokból kerülnek ki.
-És Alfa milyen csapat tagja? - le merném fogadni, hogy ő is területvédelmező.
-Ő egyik csapathoz sem tartozik. Nagyapa nem küldte a Táborba.
Meghökkenek.
-Nagyapáék korában még nem mindenkit küldtek a Táborba. Néhány embernek nem kötelezték még akkor..
-Mint ahogy apukádnak sem. - furcsa úgy gondolni Alfára, mint Seb édesapjára.
-Édesapád viszont a Táborban járt. Nagyon jól végzett ott. Állítólag őutána nem volt olyan tehetséges tag...
-Miért, talán ő is területvédő volt? - viccelődök.
Seb felvonja fél szemöldökét.
-Majdnem. Édesapád gyakorlatilag megalapított egy negyedik ágát a kiképzésnek.
-Mégis melyiket?
A levegőben hűvös pára terjeng. Megfagy az ereimben a vér.
-Édesapád mindhárom területen kiváló volt. Amolyan multifunkcionális. Ő volt az első Capitalis.
-Ki az a Capitalis?
-A Capitalis egy latin szó, annyit tesz, kiváló ember. Na, ő pont olyan volt.
-Utána is voltak Capitalisok?
-Csak egy. Nagyon ritkák a Capitalisok.
-És pedig ki az?
-Csak nem rólam beszélgettek? - kérdi önelégült mosollyal az arcán Dott.