Egy percig csak némán dörzsölte az eltalált részt, majd félmosolyra húzta a száját. Mögüle egy fehér hajú arc csodálkozó tekintete bukkant fel.
-Te végig mögötte álltál Seb? - a kérdés vádlóan bukott ki belőlem.
-Gyakorlatilag igen. - Dott félre lépett, hogy egymás mellett állhassanak, így mindkettejükre rá tudtam pillantani. - Remélem nem kapok egy ilyet, vagy ha mégis, akkor szólj előtte, mert becsukom a szememet...
-Nyápic! - szólalt meg először Dott. A szemem villámokat szórt, ahogy rá pillantottam. Behúztam Sebet a lakásba, Dott orra előtt pedig becsuktam az ajtót.
Sebastian kérdőn nézett rám. Nem is méltatva beszélgetésre, felvonszoltam az emeletre.
-Azért ne ilyen gyorsan, kislány! - halkan felnevetett.
-Látom, most nem szívtál be. - a hangom fagyos volt, mint a jég.
-Hé, Ash, csak vicceltem. - a hangjában megbánás hallatszott.
Képtelen voltam rá haragudni, még ha csak két napot töltöttünk együtt. Azonnal a barátommá vált. Megálltunk a folyosó végén és felé fordultam. Átkaroltam szálkás izmokkal borított hátát és magamhoz szorítottam. Halkan felnyögött - talán a csodálkozástól- de hamarosan viszont ölelt.
-Hiányoztál Seb.- suttogtam a mellkasának.
-Nekünk is hiányoztál. - mintha többen lettünk volna a helyiségben, úgy beszélt.
A másodperc töredéke alatt emeltem fel a fejemet és ránéztem. - Nekünk? Mégis, kire gondolsz? - megpróbáltam leplezni mérhetetlen kíváncsiságomat.
-Hát a falkára és Dottra...
Kieresztettem magamat az öleléséből és tettem két lépést hátrébb. - Dott? - szinte undorodva mondtam ki a nevét. - Nem is lényeges, ő kint megvárhat téged. Gyere kérlek.
A szobában anya és Andrew várt rám. Amikor Seb átlépte a küszöböt, anya kiegyenesedett ültében, Andrew halk mormogást hallatott. Seb továbbra is nyugodt maradt.
-Anya, Drew, nyugodjatok le, nem bánt. El kell fogadnotok, hogy ő is egy a fa...fajtámból és a barátom.
Andrew azonnal felállt és a falhoz nyomta Sebastiant. Seb mint egy vergődő hal próbált a nyakára szoruló kézen engedni. Az erejük egymással vetekedett. Anya csak távolról nézte az eseményeket.
Andrewhoz léptem, a szívem hangosan vert.
-Drew, azonnal hagyd abba! Csak a haverom, nincs köztünk semmi! - a végét már majdnem ordítottam.
-Még tiszta szerencse. - az ajtófélfának az előbb felképelt Dott támaszkodott. Újra elborult az agyam és felé indultam.
-Kicsi koromban anyukám azt mondta, hogy a lányok igazán erősek. Az az állas viszont túl szép volt Pipacs. - lazított a szorításon, keze lecsúszott a könyökömhöz és egy kicsit közelebb húzott magához. Elöntött a pír, annyira mérges voltam. - Látom a bátyád nem nagyon örül nekünk. Pedig egyáltalán nem akarunk neked ártani.
Anya kecses mozdulatokkal állt fel és tette keresztbe a kezét. - Gyerekek, azonnal engedjétek le egymást. Most. - hangja mindannyiunkat rendre utasított.
-Elnézést Mrs. Pentz, - mondta tisztelettudóan Seb. - Nem akarunk gondot okozni, azonnal megyünk is...
-Arra semmi szükség. - anya máris barátságosabb hangnembe váltott. - Csak nem nyírjátok ki egymást házon belül.
Azta! Anya igazán laza lett abban a pillanatban, - Hozhatok esetleg egy kis süteményt? Teát?
-Én szeretnék kérni asszonyom, - mondta hízelgő mosolyával Dott.
Ekkor engedett el én pedig elé álltam.
-Nem, nem kér semmit. Köszönjük, anyu, a fiatalember épp távozni akart.
Anya lelegyintett. - Ugyan, egy szelet süteményre csak van idő.
Andrew halkan mondta, hogy most már mindegy, Seb leült mellém a kanapéra. Ő ült az egyik oldalamon. Dott és Drew egyszerre pillantottak a mellettem üres helyre. Érezni lehetett köztük a feszültséget.
Egyszerre indultak meg felém, ám Dott egy hajszállal gyorsabb volt. Andrew komoly arccal ült le velünk szembe,
Eltávolodtam Dottól, amennyire csak tudtam. Sebastian combjának préselődtem, Dott és közém simán be tudott volna ülni egy kisgyerek,
-Már itt is vagyok! - anyu egy tálcán hozta a sütiket és italokat.
-Nagyon szépen köszönjük Mrs. Pentz! - mondta Dott és újra előkerült az a mosoly. Pfhujj!
-Ash, drágám, lennél olyan kedves és vágnál a fiatalembereknek? - kérte anya.
Fújtam egyet és teljesítettem a kérését. Először adtam egy szeletet Sebnek, összemosolyogva vette át tőlem a tányért.
Dott már más tészta volt. A kezébe nyomtam gyorsan, undorodó arccal.
Ő csak diadalittasan, mosolyogva köszönte meg a süteményt és harapott bele. Reméltem, hogy megakad a torkán...
Amint végeztünk a falatozással, anyának le kellett sietnie a szalonba, mert várt rá egy kuncsaft.
Négyen maradtunk a szobában.
A levegő frusztrációtól vibrált, az ajkam remegett, nehogy valami ostobaságot mondjak.
-Tehát, miről lenne szó? - törtem meg a csendet.
Egy pillanatra azt hittem, Sebastian szólal fel. Szép kis vágyálom volt.
-Miután elmentél, a Vezér haragosan adta tudomásunkra, hogy édesanyád és a testvéred rókák.
-Hivatalosan az ellenségeitek vagyunk. - jelentette ki hangosan Drew.
Pillantásommal azonnal rendre intettem.
-Ez azt jelenti, hogy... nem szívesen látjátok őket a közelemben.
Három fej bólintott egyszerre.
-Ez teljesen magától értetődő lenne, hacsak nem állna fent apám feltevése.
-Tessék Dott? - kikerekedett szemekkel pillantottam rá.
-Mindketten érdekes DNS-sel születettek a szüleitek által. - mondta - Nem csupán különböző testet tudtok ölteni, hanem a véretek..
-Fertőzött. - szólat meg Drew.
Kezdtem hozzászokni a gondolathoz, hogy meg se lepődjek.
-Srácok, ez nevetséges. - megragadtam a tálcát és felálltam. - Csak azt ne akarjátok mondani, hogy veszélyt is jelentünk...
Elfordultam a kanapétól és az ajtóhoz sétáltam. Ahogy becsuktam magam után az ajtót, a srácok hangos szóváltásba kerültek, de oda se akartam figyelni rájuk.
A tálcán álló poharak vize lassan meglöttyent és fodrozódni kezdett.
Elfogott magával a szédülés. Lesétáltam a konyhába, letette a tálcát a pultra és az egyik székre telepedtem az étkezőasztal előtt.
Hangos, ritmusos léptek caplattak le negyed órával később. Egy meleg, bőrkeményedéses kéz simult a lapockámnak, amely óvatos köröket kezdett rajzolni hüvelykujjával a hátamra.
-Pipacs... - várt, hogy esetleg reagáljak. Türtőztettem magam, egyszerűen nem akartam érzéseket kimutatni. A homlokom az asztalon heverő kezemen nyugodott, csak a padlót bámultam. A hátam ívbe görbült, minden egyes izmommal azon voltam, nehogy újra zokogásba kezdjek. Kezdtem magam egy unalmas szappanoperában érezni magamat.
Ez nem rám vallt és egyszerűen dühös voltam, első sorban magamra. Másod sorban Dottra, amiért itt volt, és el akarta velem hitetni, hogy bármilyen együttérzést is tud nyilvánítani.
Elengedett és egy szék megmozdításának apró susogását hallottam. A széktámlámnak támasztottam az övét. Hallottam, ahogy farmerjének anyaga suhog, ahogy átveti egyik lábát, amolyan lovagló ülésbe helyezve magát. Előre húzta magát, néhány hajtincsemmel játszadozott. Mintha csak a tincseknek suttogott volna, nyugodt, mély hangon szólalt meg.
-A falka most is azon dolgozik, hogy feltérképezzen titeket, kitapasztalják, mire vagytok... pontosabban Te mire vagy képes. Pipacs, el kell veled jönnünk. Ott kiképezhetünk, hogy megvédhesd magadat és...
-Ki ne merd mondani! - morogtam a padló felé.
Határozottan éreztem, ahogy elmosolyodik.
"És többet láthassalak."
A gyomrom összeugrott. Egyre jobban kezdtem utálni.
-Csak azért megyek el veletek, hogy meglegyen az a szerencsétlen vizsgálat. És már megyek is.
Dott felnevetett. -Tudom, Pipacs, tudom.
