Hamarosan már egy kisebb csapat állt a kapuknál. A nagy, kétszárnyas faajtó monumentalitása lenyűgöző volt, a benne lévő faragások aprólékos munkáról árulkodtak. Elkaptam egy madár pillantását, aki károgva és csapkodva táncolt egy vékony faágon. Az ág recsegett kicsike súlya alatt, majd egy nagy reccsenés kíséretében letört és a madár elrepült az éjfekete éjszakába.
Szaladunk, mint valami őrült horda. Mindenki prémes bundára cserélte emberi bőrét, amely nem védett volna az éjszakai hidegtől.
A táj nagyon ismerős számomra, mégsem tudom, hogy hol járunk. Sajnos a körülöttem lévő fiatalok mindegyike ismertebb ezen a környéken. Muszáj vagyok társulni valakihez, pedig ezzel növelem annak az esélyét, hogy észrevegyenek minket. A Vadászok sűrűn jártak az erdőbe, amikor még nem álltak a falak, és rengetegszer ellenőrizték a falkát. Azután jött egy sötét és homályos korszak, amikor a falkában a fiatalok elzűllöttek, és a Vadászok mészárolták a falka tagokat. Emiatt húzták fel a falakat. Állítólag valamilyen különleges anyagból készültek, hogy a Vadászokat kívül tartsák.
Hamar Joy-hoz csapódok, aki rutinosan kerülgeti ki a fákat. Mintha az erdő egy darabja lenne, ismerné minden rezdülését.
Nagyjából tíz perc csendes futkosás után képeket kapok. A megjelenő villanásokban fekete bundájú, nagy farkasokat látok. Harcolnak, egy olyan falkával, melyről sugárzik a düh és a vádló tekintetek kereszttüzében egy idősebb farkas áll. Nem mozdul, nyugodt szeme csak végignéz a harcolókon.
Vajon miért kellett ezt most látnom? Kik azok a nagy farkasok?
Senki se hallja a gondolataimat. A kérdések egészen addig a fejemben kavarognak, amíg el nem jutunk az erdő olyan belsőbb területére, ahol már farkasok szagát se lehet érezni. Holdvilág határait már elhagytuk.
Seb sziluettje dereng fel előttünk, éppen visszaváltozik emberi alakjába. Joy-ra pillantok, aki hasonlóképp cselekszik. Csatlakozom. Próbálok nem megszólalni, de az átváltozás még mindig egy kis fájdalommal jár. Csak egy halk nyüszítés hagyja el a számat, melyre Seb azonnal felfigyel. A földön ülök, nem fázok már. A meleg energia, mely a sok futástól ered, jól jön ilyenkor.
-Nagyjából egy mérföldre innen van egy kis bunker, fent, a fák közé építve. Ott mindenünk lesz, amire csak szükségünk lehet. - Sebastian különleges hangszínében kikarcosodik az elhatározottság.
Joy körbepillant, a nyakában lógó medál hűvös obszidián. Kiemeli szemét, a nyakát nyújtja, és olyan, mint valami, ami az otthonára emlékezteti.
Ki tudja, most éppen mi történik ott, ahol egykor a szüleimmel laktam. Elhagytam azt a helyet, úgy, hogy mindenemet otthagytam: a szeretteimet, a lakást, a szobámat. Semmi hírem sincsen a külvilágról.
Seb biztosan hallotta, min járt az eszem, mert csak csendben mellém lép és átkarolja a vállamat. Én pedig a vállába fúrom az arcomat és lenyelem a gombócot, amely a torkomat szorongatja.
-Hamarosan minden rendben lesz. Utána járunk ennek az egésznek. - suttogja a fülembe.
Nem csinálhatom ezt tovább, meg kell acéloznom magam, erősnek kell lennem. Egy farkas legyen erős! Az érzések nem folyásolhatnak be.
Az erdőben hirtelen nagy zsivaj támad. Az érzékenyebb fülünk kiszűri általában a zajokat és azonosítani tudjuk őket, de most egyáltalán nem hallom át a zűrt.
-Vajon mi lehet ez? - Joy feleszmél a terepszemléjéből. A földön az avar elkezd susogni, néhány szarvas ugrik ki ugrottan a bokrokból, a madarak a fejünk felett rikácsolnak.
-Ők azok. - suttogja Seb. - Az Őrzők.
A földbe gyökerezik a lábam, lefagy az agyam. Nem tudom, hogy Ők a mi oldalunkon állnak-e. Nagyon zavaros ez az egész. Alfa szerint érdemes mindenkit figyelni, és minden készenlétben állni. Most cserbenhagynak az érzékeim, ledermedek, a levegő is csak motorisztikusan cserélődik a tüdőmben. nehogy megfulladjak.
Három, nagyon magas, ébenfekete hajú adonisz érkezik lovon, pontosan velünk szemben vágtázva. A középső arcából csak a szemét látni, a többi részét egy kendő fedi el. A másik kettőnek látom a teljes arcát. A pupillájuk nem látszik, csak a szemük fekete színe és a fehérje. Brutálisan ijesztőek. Legalább két méter magas mind, hátukon tegez és íj díszeleg, oldalukon aranykard.
-Belecsöppentünk valami PS játékba? - Joy próbál viccelődni, Seb valamit vissza is válaszol, de nem igazán hallom.
Csak jönnek velem szemben, nem lassítanak, a lovak mintha csak egyre gyorsabban jönnének. Már nem hallok semmit, teljes a csend. Csak a fekete, minden fényt elszívó szemüket látom az Őrzőknek.
Már csak húsz méter választ el attól, hogy halálra tapossanak. A testem nem reagál a parancsaimra. Sikítani akarok, de csak egyre jobban megmakacsolják az izmaim az egészet. Hirtelen olyan nyugodtság árad szét bennem, amely kevésszer fog el.
A középső Őrző előveszi a kardját, felemeli. Előrehajol a nyeregben, eltartja lovától a fegyvert. Meglendíti.
Már itt is vannak előttem.
A kard elkezd lefele suhanni, mint valami selyemfüggöny, olyan kecsességgel.
Aztán az aranykardon megcsillan a hold fénye és ez a világosság mindent beborít.
Nem látok, istenem, mi történt? Ilyen lenne a halál? Ennyi volt?
Nem éreztem fájdalmat, nincsenek hangok, nincsenek illatok, nincsenek képek.
A szívem hevesebben kezd dobogni, majd a bordáim felől elkezd a fájdalom szétáradni.
Kinyitom a szemeimet.
Egy erős kar fogja a derekamat, míg egy másik a fejem alatt tart meg. Valaki a karjában cipel, mozgunk. Az álla megmozdul, valakihez beszél. Elkezd kitisztulni a látásom és a hangok is csiklandoznak.
Lenéz rám átható, barna szemeivel...
Dott.
-Hogyha nem kaplak el, elütöttek volna az Őrzők, vagy megölnek. - hangja nagyon rekedtes, mintha sokat kiabált volna. A szeme sarkában a düh táncol. - Kiabálhat neked az ember, meg se hallod. Mintha itt se lettél volna.
-Láttam Őket. - valamiért ezt suttogom legelsőnek. - A középsőnek el volt takarva az arca, csak a szemét láttam. És mindannyiuk szeme fekete volt, nem is volt pupillájuk... - és itt elfogy a levegőm, kipréselődik a tüdőmből, köhögni kezdek. Fáj utána a nyelés és a levegővétel.
Dott megáll, amíg a köhögésem alább nem hagy. A szívem lassan kezd megnyugodni, végre megint ritmusosan ver.
-Te láttad őket? - csodálkozik el.
-Igen. - vágom rá, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon. - Miért, te nem láttad őket?
Hirtelen megállunk, megint. Letesz a karjaiból. Akkor látom, hogy Sebastian és Joy végig mögöttünk jöttek, falfehér arccal.
-Az Őrzőket a farkasok csak akkor látják, hogyha tölgylevél port szórunk rájuk. Ez felfed minden természetfölöttit. - mondja egy kicsit idegesen. - Csak azok látják őket, akik hasonlóan rendelkeznek démoni vérrel, mint az Őrzők.
Három szempárral nézek szembe. Nem láthatnám őket.
Hacsak nincs bennem démonvér.
-A démonvérrel rendelkezőknek három csoportja van. - kezdi Joy. - Az Őrzők, akik a farkasokat védik, a Sámánok, akik a démonok és földi emberek gyerekei és a Fertőzöttek.
-És kik azok a Fertőzöttek? - kérdezem, most már egyre idegesebben.
-Olyan farkasok és rókák, akiknek a szülei démonok, de mégis emberi gyermekeik születnek. - suttogja Dott.
A Hold fényében megcsillan Joy könnycseppje az arcán, Sebastian egy kicsit hátrébb lép tőlem.
-A szüleimet szándékosan rabolták el. - suttogom magam elé.
-Rájöttek a Vadászok, hogy démonok a szüleid. - feleli Sebastian.
2016. december 26., hétfő
2016. szeptember 25., vasárnap
ELSŐ ÉVAD 18. fejezet: Sebhely
Nem tudott visszaváltozni, túl gyenge volt hozzá.
Amikor kipillantok az átázott testre, a gyomrom görcsbe rándul. Mindentől meg akar szabadulni. Akárcsak én azoktól az emlékeimtől, amikben kerestem önmagamat és azért nem találtam semmit, mert valójában nem ismertem önmagam. Nem tudtam, ki is vagyok igazándiból. És csupán azért, mert a szüleim nem meséltek róla. Sohasem.
Nem haragszom rájuk, viszont eltűntek. Elvitték őket a téglák.
-Orvost, valaki hozzon egy orvost! - kiáltja valaki a tömegből, de senki sem mozdul, csak a kapuőrök hozzák be a véres farkastestet.
Dott kitör mögülem, meglöki a vállam, amitől kiejt az egyensúlyomból. Seb elkap, de nem igazán zavart volna, ha elesek. Dott csak fut, az édesapja testéhez siet, a kapuőröket is ellöki onnan.
Balról egy fehér köpenyes alak fut egy nagy táskával. A kezében egy injekciót tart. Sokan összesúgnak körülöttem. Mindenki a halált hirdeti. Annyira kicsinyesek. Vezér nem....
Magam sem tudom, mit nem. Hogy nem halt meg? Vagy hogy nem fogja feladni?
Dott szemében megcsillan a félelem szikrája, a tömeg elejéig sétálunk Seb-bel és Joy-jal.
-Túl kell élnie, doktor. - suttogja Dott, de hallom minden szavát. - Mit fog vele csinálni?
A doktor csak komoly arccal Dott szemébe néz.
-Emeld fel a fejét, hogy egy injekciót adjak neki.
Dott alig észrevehetően bólint, majd felemeli apja fejét. A doktor egy nagyon kicsi tűt szúr a farkas bőrébe, aki meg sem moccan.
Egy percig lélegzet visszafojtva várunk. A farkas megmozdítja a fülét, majd visszaváltozik emberi alakjába.
Dott karjaiba tartja apja erős testét, amelyen minden izom megfeszül. Oldalt, a bordái között egy szúrt seb virít.
Két ápoló egy fából és bőrből készült hordággyal siet Vezérhez, majd felemelik és elviszik.
-Fiam, most jobb, ha itt maradsz. Szólni fogunk, ha végeztünk. Sürgősen egy műtétre lesz szüksége.
Dott megpróbálna ellenkezni, de az orvos leinti.
-Mit adott neki? - kérdezi Joy.
-Tölgylevél kivonatot. - mondja Seb. - Felfedi a természetfelettit.
Dott úgy áll a tömeggel szemben, mint egy sebzett madár. A szemében semmilyen csillogás, nincs benne az az energia, ami benne játszik. A vállai nem feszesek, a teste szomorú ívbe feszül.
Szóval aggódik.
Napok telnek el anélkül, hogy Dott bemehetne az édesapjához. A sebben mérget találtak, amelyet nem tudnak hatástalanítani. Úgy kering Vezér szervezetében, mint egy parazita: nem öli meg az áldozatát, de megkeseríti az életét. Vezér nem kelt fel. A műtét óta kómában van.
-Ha engem kérdeztek, szerintem ez rosszabb, mint maga a halál. - Joy hangja rekedtes. Az elmúlt napokban sokszor kellett megemelnie a hangját a kisebb falkatagok előtt, hogy lenyugtassa őket. Kitört a pánik. A harci vezető lesérült, a helyettes elhagyta a falkát, a vezető fia pedig....
-Seb, ez így nem mehet tovább. Muszáj valamit csinálnunk. Nem ülhetünk csak így, ölbe tett kézzel. - fordulok barátom felé.
Sebastian csak csendben a szemembe néz. Az arcán a szomorúság és a barátja iránti aggodalom vegyül és terül szét. És ez az aggodalom sokakat elért. Dott-ra nem csupán úgy tekintenek, mint Vezér fiára, hanem mint a leendő utódjára. És mint arra a srácra, aki nem tudja, hogy mikor mosolyog rá újra az apja. Az édesanyját már elveszítette, és most Vezér...
Nem Ash, nem lehetsz ennyire borúlátó.
-Joy, gyere, főzzünk egy kávét. - pillantok barátnőmre, aki a kanapén üldögél, tekintete a semmibe vész.
Ahogy Seb szobájában ücsörgünk, teljesen megrekedtnek érzem magam. Nem tudok itt üldögélni.
Joy szó nélkül feláll és követni kezd a konyha felé.
-Mit akarsz csinálni? - alig van hangja, de ismer. Tudja, hogy tervezek valamit.
-Holnap este, nyolc órakor. Te kihozod Seb-et, én a kapunál várlak titeket. Elcsalom az őröket. Csak te, én és Seb. Ki fogunk szökni és felkeressük azokat, akik ezt tették Vezérrel.
A bögre, amit most vett ki a szekrényből a barátnőm, koppanással ér földet, ahogy Joy leejti a kezéből. A műanyag tompa zaja kirántja a hitetlenkedéséből.
-Ki akarsz szökni a biztonságot jelentő falkából?
Felnevetek. - Mi itt sem vagyunk biztonságban.
Seb kezében kihűl a lefőzött kávé, úgy, hogy bele sem kortyolt.
-Ki akarsz menni? Ki akarsz szökni? Elment az eszed! - nevet fel keserűen Sebastian.
Joy helyeslőn bólogat. Én csak a fejemet csóválom. Muszáj lesz őket meggyőznöm.
-Ugyan már srácok! Ti sem akarhatjátok, hogy a tettesek csak úgy megosszák ezt az egészet...
Tompa beszélgetés moraja szűrődik fel a földszintről. Alfa hazaért, de valaki van vele.
-Itt várjatok. - csitítom le a barátaimat.
-Na de Lou! - Joy próbál marasztalni, de nincsen haszna. Már a folyosón hallgatózok.
-Mindannyian tudjuk, kik járnak erre, Alfa, ne tagadd, hogy nem tudod. A Vadászok. - ez az egyik orvos, aki Vezért ápolja a kórházban.
-Tudom Charlie, teljesen felesleges. De a gyerekeknek nem szabad tudniuk erről, még a végén el akarnak majd menni és szembe akarnak majd szállni. Nem elég erősek most ehhez.
-Akkor mihez kezdesz Alfa? Örökké itt tartod őket és megvárod, amíg Vezér felkel a kómából? Addig járási tilalomban tartasz mindenkit és elzárod a falkát?
-Ha ez kell... Engem ez se állít meg, ha biztonságban tudhatom így a gyermekeinket. - Alfa nagyon elszánt.
Visszafordulok, hogy lássam, ahogyan Seb és Joy engem figyelnek a szobából. Seb a pillantásával próbál kommunikálni. Tudja, hogy ha gondolati kommunikációt alkalmazna, lebuknánk.
Én csak nemlegesen rázom a fejem, hogy várjon.
Tudom, hogy a beszélgetésnek vége, az orvos távozik. Hallani, ahogyan a nehéz tölgyfaajtó becsukódik.
Visszasétálok a szobába.
-Alfa tudja, hogy ki, vagy kik támadták meg Vezért. A Vadászok. - sóhajtok.
Joy és Seb összepillantanak. Valamit tudnak, amit én nem.
-Nincs időnk holnapig várni, Ash. - mondja határozottan Sebastian. - Ha a Vadászok támadták meg Vezért, bajban vagyunk. Az azt jelenti, hogy az Őrzők is a közelünkben vannak. Valami nagyobb dolgot próbálnak előlünk eltitkolni. Ma éjfélkor a kapunál.
Amikor kipillantok az átázott testre, a gyomrom görcsbe rándul. Mindentől meg akar szabadulni. Akárcsak én azoktól az emlékeimtől, amikben kerestem önmagamat és azért nem találtam semmit, mert valójában nem ismertem önmagam. Nem tudtam, ki is vagyok igazándiból. És csupán azért, mert a szüleim nem meséltek róla. Sohasem.
Nem haragszom rájuk, viszont eltűntek. Elvitték őket a téglák.
-Orvost, valaki hozzon egy orvost! - kiáltja valaki a tömegből, de senki sem mozdul, csak a kapuőrök hozzák be a véres farkastestet.
Dott kitör mögülem, meglöki a vállam, amitől kiejt az egyensúlyomból. Seb elkap, de nem igazán zavart volna, ha elesek. Dott csak fut, az édesapja testéhez siet, a kapuőröket is ellöki onnan.
Balról egy fehér köpenyes alak fut egy nagy táskával. A kezében egy injekciót tart. Sokan összesúgnak körülöttem. Mindenki a halált hirdeti. Annyira kicsinyesek. Vezér nem....
Magam sem tudom, mit nem. Hogy nem halt meg? Vagy hogy nem fogja feladni?
Dott szemében megcsillan a félelem szikrája, a tömeg elejéig sétálunk Seb-bel és Joy-jal.
-Túl kell élnie, doktor. - suttogja Dott, de hallom minden szavát. - Mit fog vele csinálni?
A doktor csak komoly arccal Dott szemébe néz.
-Emeld fel a fejét, hogy egy injekciót adjak neki.
Dott alig észrevehetően bólint, majd felemeli apja fejét. A doktor egy nagyon kicsi tűt szúr a farkas bőrébe, aki meg sem moccan.
Egy percig lélegzet visszafojtva várunk. A farkas megmozdítja a fülét, majd visszaváltozik emberi alakjába.
Dott karjaiba tartja apja erős testét, amelyen minden izom megfeszül. Oldalt, a bordái között egy szúrt seb virít.
Két ápoló egy fából és bőrből készült hordággyal siet Vezérhez, majd felemelik és elviszik.
-Fiam, most jobb, ha itt maradsz. Szólni fogunk, ha végeztünk. Sürgősen egy műtétre lesz szüksége.
Dott megpróbálna ellenkezni, de az orvos leinti.
-Mit adott neki? - kérdezi Joy.
-Tölgylevél kivonatot. - mondja Seb. - Felfedi a természetfelettit.
Dott úgy áll a tömeggel szemben, mint egy sebzett madár. A szemében semmilyen csillogás, nincs benne az az energia, ami benne játszik. A vállai nem feszesek, a teste szomorú ívbe feszül.
Szóval aggódik.
Napok telnek el anélkül, hogy Dott bemehetne az édesapjához. A sebben mérget találtak, amelyet nem tudnak hatástalanítani. Úgy kering Vezér szervezetében, mint egy parazita: nem öli meg az áldozatát, de megkeseríti az életét. Vezér nem kelt fel. A műtét óta kómában van.
-Ha engem kérdeztek, szerintem ez rosszabb, mint maga a halál. - Joy hangja rekedtes. Az elmúlt napokban sokszor kellett megemelnie a hangját a kisebb falkatagok előtt, hogy lenyugtassa őket. Kitört a pánik. A harci vezető lesérült, a helyettes elhagyta a falkát, a vezető fia pedig....
-Seb, ez így nem mehet tovább. Muszáj valamit csinálnunk. Nem ülhetünk csak így, ölbe tett kézzel. - fordulok barátom felé.
Sebastian csak csendben a szemembe néz. Az arcán a szomorúság és a barátja iránti aggodalom vegyül és terül szét. És ez az aggodalom sokakat elért. Dott-ra nem csupán úgy tekintenek, mint Vezér fiára, hanem mint a leendő utódjára. És mint arra a srácra, aki nem tudja, hogy mikor mosolyog rá újra az apja. Az édesanyját már elveszítette, és most Vezér...
Nem Ash, nem lehetsz ennyire borúlátó.
-Joy, gyere, főzzünk egy kávét. - pillantok barátnőmre, aki a kanapén üldögél, tekintete a semmibe vész.
Ahogy Seb szobájában ücsörgünk, teljesen megrekedtnek érzem magam. Nem tudok itt üldögélni.
Joy szó nélkül feláll és követni kezd a konyha felé.
-Mit akarsz csinálni? - alig van hangja, de ismer. Tudja, hogy tervezek valamit.
-Holnap este, nyolc órakor. Te kihozod Seb-et, én a kapunál várlak titeket. Elcsalom az őröket. Csak te, én és Seb. Ki fogunk szökni és felkeressük azokat, akik ezt tették Vezérrel.
A bögre, amit most vett ki a szekrényből a barátnőm, koppanással ér földet, ahogy Joy leejti a kezéből. A műanyag tompa zaja kirántja a hitetlenkedéséből.
-Ki akarsz szökni a biztonságot jelentő falkából?
Felnevetek. - Mi itt sem vagyunk biztonságban.
Seb kezében kihűl a lefőzött kávé, úgy, hogy bele sem kortyolt.
-Ki akarsz menni? Ki akarsz szökni? Elment az eszed! - nevet fel keserűen Sebastian.
Joy helyeslőn bólogat. Én csak a fejemet csóválom. Muszáj lesz őket meggyőznöm.
-Ugyan már srácok! Ti sem akarhatjátok, hogy a tettesek csak úgy megosszák ezt az egészet...
Tompa beszélgetés moraja szűrődik fel a földszintről. Alfa hazaért, de valaki van vele.
-Itt várjatok. - csitítom le a barátaimat.
-Na de Lou! - Joy próbál marasztalni, de nincsen haszna. Már a folyosón hallgatózok.
-Mindannyian tudjuk, kik járnak erre, Alfa, ne tagadd, hogy nem tudod. A Vadászok. - ez az egyik orvos, aki Vezért ápolja a kórházban.
-Tudom Charlie, teljesen felesleges. De a gyerekeknek nem szabad tudniuk erről, még a végén el akarnak majd menni és szembe akarnak majd szállni. Nem elég erősek most ehhez.
-Akkor mihez kezdesz Alfa? Örökké itt tartod őket és megvárod, amíg Vezér felkel a kómából? Addig járási tilalomban tartasz mindenkit és elzárod a falkát?
-Ha ez kell... Engem ez se állít meg, ha biztonságban tudhatom így a gyermekeinket. - Alfa nagyon elszánt.
Visszafordulok, hogy lássam, ahogyan Seb és Joy engem figyelnek a szobából. Seb a pillantásával próbál kommunikálni. Tudja, hogy ha gondolati kommunikációt alkalmazna, lebuknánk.
Én csak nemlegesen rázom a fejem, hogy várjon.
Tudom, hogy a beszélgetésnek vége, az orvos távozik. Hallani, ahogyan a nehéz tölgyfaajtó becsukódik.
Visszasétálok a szobába.
-Alfa tudja, hogy ki, vagy kik támadták meg Vezért. A Vadászok. - sóhajtok.
Joy és Seb összepillantanak. Valamit tudnak, amit én nem.
-Nincs időnk holnapig várni, Ash. - mondja határozottan Sebastian. - Ha a Vadászok támadták meg Vezért, bajban vagyunk. Az azt jelenti, hogy az Őrzők is a közelünkben vannak. Valami nagyobb dolgot próbálnak előlünk eltitkolni. Ma éjfélkor a kapunál.
2016. augusztus 9., kedd
ELSŐ ÉVAD 17. fejezet: Keresés és kutatás
A hamarosan bealkonyuló, esős időben az erdőben minden szag összeolvad a föld szagával. Ilyenkor teljesen védtelenek vagyunk, csak a reflexeinkre támaszkodhatunk és arra a kevés hangfoszlányra, amit még nem mosott el az eső.
Ha választanom kellene az önskalpolás és a Dottal való Capitalis edzés között, egyértelműen már kis bicskával skalpolnám magamat. És nem csak azért, mert Dottal kell lennem (habár ez elég indíték kellene, hogy legyen), hanem azért is, mert esik az eső, tiszta vizes a bundám és még csak azt sem tudom, hogy miért ilyen nagy vágyam van arra, hogy elfogjak mondjuk egy szarvast.
Dott bizonyos időközönként előre megy, de előtte mindig egy képet küld, hogy hol kell rátalálnom. Amikor pedig túl sokáig vacakolok, akkor pedig visszajön értem. Eddig a nyolc próbálkozásból ötször találtam rá a megmutatott erdőrészlet alapján.
Amikor pedig már a mancsaimat alig érzem, visszaváltozok.
-Dott, ha nem kaptam tüdőgyulladást, én esküszöm, hogy nem nyírlak ki, csak menjünk már vissza! - szipogom. Na tessék, az orrom máris eldugult. Szerintem rendelek eBay-en egy mobil guillotine-t, és görögdinnyéken fogok kísérletezni, mielőtt az ő fejét venném le.
Csakhogy Dott még mindig farkas alakban lófrál körülöttem és semmilyen értelmét nem látom annak, hogy tovább kint ázzunk az esőben.
A következő pillanatban pedig már a hátam mögé oson és a vizes hajtincseimet fogja hátra.
-Imádom, hogyha mérges vagy. - nevet fel. - Csupán kíváncsi voltam, hány próbálkozás után adod fel.
Ugye nem csak azért vagyok itt, hogy megszámolja, hányadik próbálkozás után fog beütni nálam a krach?!
Cseszd meg Dott!
-Nana Pipacs, hallottalak. - emeli fel jobb mutatóujját. - És különben is, meg kell erősödnöd és fel kell készülnöd arra, mit jelent Capitalisnak lenni.
Nah, persze. Egyáltalán akartam én ezt? Nem. Szeretnék ez lenni?
Ha ennyire fárasztó ezzel az idiótával, biztosan nem.
-Megint. - biggyeszti csak úgy a beszélgetésünkbe. - Túlságosan elnyom az irántam érzett utálatod, és nem koncentrálsz a feladatra.
-Ha bármit is éreznék irántad, inkább a folyóba ugrottam volna. - jegyzem meg epésen.
Joy-jal egyre kevesebbet tudunk találkozni. Amióta a tanítási alapokat tanulja (istenem, milyen furcsán hangzik az, hogy valaki tanítani tanul meg?) nagyon sok mindent kell csinálnia. Mint például, a gyerekekkel is sokat foglalkozik, teszteket állít össze, minden képzésen ott van és jegyzetel. Ki se látszik a munkából és a tanulásból. És nem az a furcsa, hogy ennyire megtalálta a helyét, hanem az, hogy olyan identitással, érzékkel és lendülettel csinálja, mint amit már nagyon régen láttam. Utoljára anya volt ilyen izgatott és elszánt, amikor apu megengedte neki, hogy a fodrászszalonja a garázsból legyen megcsinálva és egy mélygarázst építsenek.
Anya és apa...
Nagyjából egy hónapja vagyok itt, megtudtam, hogy Capitalis vagyok és a szüleim 28 napja tűntek el. Néhány farkas a múlt héten átment, hogy egy ideiglenes szövetséget alakítsanak ki a göcsörtzugiakkal, amíg nem találják meg a szüleimet. Addig is Drew vezeti a rókákat, Seb a falkából intézi a papírmunkát, Vezér pedig járja a környéket és a várost is. Mindenki azon van, hogy megtalálják a szüleimet. Drew azóta, hogy elhozta a hírt, nem látogatott meg (pedig Alfa külön engedélyt is adott rá). Gondolom most rengeteg a dolga és nem is errefelé keresgélnek. Néhány rókát láttam a központban, kicsit kérdezősködtek (többek között tőlem is), de amilyen szűkszavúak voltak, olyan gyorsan távoztak.
Néhány napig újra csend honol a falkában. Nem csupán a tagok között kísérteties ez a csend, hanem már a vezetők körében is. Vezért napok óta nem látta senki, Alfa pedig az irodájában telefonál naphosszakat. Sebastian csak csendben, nyugodtsággal tűri, ahogy mindenkin eluralkodik a csendes, fojtogató pánik, nem is beszélve arról, hogy miképpen próbálja leplezni azt, ami benne is dolgozik.
Dott nagyjából tegnap este adta be a törülközőt. Mindannyian készültünk a tábortagokkal egy nagy vacsorára, lezárva az első hónap munkáját, ám ő nem akart kijönni. Azóta nem is láttuk, csak a szobájában van. Seb járt nála, vitt neki egy jó nagy adag kaját, de amit bevitt, azt ki is hozta.
Joy-nak most rengeteg dolga van a gyermekekkel, akik nem teljesen értik ezeket a változásokat. Meg is értem.
Péntek este még minden normális volt. Egészen addig, amíg Dott be nem zárkózott, Alfa bele nem merült a telefonálásba, és amíg Vezér el nem ment. Szokott ilyet csinálni - elmegy napokra, majd sértetlenül vissza is jön.
Amikor végre valahára Alfa is kiteszi a lábát az irodájából (nem tudom, mi volt ez az elzárkózás a pasik terén) akkor a legidősebb csapatot(minket) összehívja az ebédlőbe, hogy néhány információval szolgáljon.
-Nem volt még ilyenre alkalom, hogy a kiképzés befejezése előtt bárkiket is kiengedjünk a Táborból, de úgy látszik, hogy szükség esetén mindenkinek az erejét fel kell használnunk. Mint tudjátok, emberek tűntek el. Először egy, a falkán kívül élő házaspár, majd a göcsörtzugiaknál is és nálunk is eltűnt néhány ember.
A körülöttem álló, nagyjából húsz fő egy hangként csodálkozik, majd egy kisebb megbotránykoztatás után elcsendesedünk.
-Apám ezzel arra célzott, - segíti ki Alfát Seb - hogy titeket ideiglenesen kiveszünk a táborból, és beálltok a csapatokhoz, hogy mihamarabb megállítsuk az ellenséget.
-És mégis, ki az ellenség? - egy srác próbálja kicsit erőszakosan megtudni a választ, de ez most senkit sem zavar. Mi egy csapat vagyunk, egyre is gondolunk.
-Tudnotok kell, hogy amit most hallani fogtok, lényegesen kinyitja előttetek a világot. - Alfa szavai kicsit megijesztenek. Mire akar ezzel célozni? - Vannak ősidők óta olyan emberek, akik arra esküdtek fel, hogy hogy a rókák és vérfarkasok közül azokat írtják ki, aki ok nélkül öltek. Ők a Vadászok, akiket Omegák követnek. Az Omegák önszántukból szövetkeznek velük, beépülnek egy-egy falkába, téglákká válnak. Az ő feladatuk elvinni ezeket a természetfelettieket a központjukba, ahol halál vár a "Sötét szívükre". - céloz azokra a tagokra, akik ok nélkül öltek.
-A ti feladatok lesz az, hogy a csapatainknak besegítsetek, felhasználjátok az eddigi tudásotokat és szembeszálljunk a Vadászokkal és a tégláikkal. Ez egy háború. Nem csupán bűnösöket visznek el, okkal, hanem már ártatlanokat is. - Seb hangja szomorúsággal teli.
-Keressétek meg a fiainkat, és hozzátok haza őket!
Alfa mondata után a hátunk mögött megnyitják a hatalmas, három méter magas kapukat, amik elválasztották a Tábort a Falkától.
Ahogy meglátjuk a szabadság felé vezető utat, néhányan felkiáltanak, talán örömükben. talán a csataszellem hevében. De hamar elcsendesednek.
A kapu mögött ugyanis Vezér véres teste terül el a kapuk árnyékában.
Ha választanom kellene az önskalpolás és a Dottal való Capitalis edzés között, egyértelműen már kis bicskával skalpolnám magamat. És nem csak azért, mert Dottal kell lennem (habár ez elég indíték kellene, hogy legyen), hanem azért is, mert esik az eső, tiszta vizes a bundám és még csak azt sem tudom, hogy miért ilyen nagy vágyam van arra, hogy elfogjak mondjuk egy szarvast.
Dott bizonyos időközönként előre megy, de előtte mindig egy képet küld, hogy hol kell rátalálnom. Amikor pedig túl sokáig vacakolok, akkor pedig visszajön értem. Eddig a nyolc próbálkozásból ötször találtam rá a megmutatott erdőrészlet alapján.
Amikor pedig már a mancsaimat alig érzem, visszaváltozok.
-Dott, ha nem kaptam tüdőgyulladást, én esküszöm, hogy nem nyírlak ki, csak menjünk már vissza! - szipogom. Na tessék, az orrom máris eldugult. Szerintem rendelek eBay-en egy mobil guillotine-t, és görögdinnyéken fogok kísérletezni, mielőtt az ő fejét venném le.
Csakhogy Dott még mindig farkas alakban lófrál körülöttem és semmilyen értelmét nem látom annak, hogy tovább kint ázzunk az esőben.
A következő pillanatban pedig már a hátam mögé oson és a vizes hajtincseimet fogja hátra.
-Imádom, hogyha mérges vagy. - nevet fel. - Csupán kíváncsi voltam, hány próbálkozás után adod fel.
Ugye nem csak azért vagyok itt, hogy megszámolja, hányadik próbálkozás után fog beütni nálam a krach?!
Cseszd meg Dott!
-Nana Pipacs, hallottalak. - emeli fel jobb mutatóujját. - És különben is, meg kell erősödnöd és fel kell készülnöd arra, mit jelent Capitalisnak lenni.
Nah, persze. Egyáltalán akartam én ezt? Nem. Szeretnék ez lenni?
Ha ennyire fárasztó ezzel az idiótával, biztosan nem.
-Megint. - biggyeszti csak úgy a beszélgetésünkbe. - Túlságosan elnyom az irántam érzett utálatod, és nem koncentrálsz a feladatra.
-Ha bármit is éreznék irántad, inkább a folyóba ugrottam volna. - jegyzem meg epésen.
Joy-jal egyre kevesebbet tudunk találkozni. Amióta a tanítási alapokat tanulja (istenem, milyen furcsán hangzik az, hogy valaki tanítani tanul meg?) nagyon sok mindent kell csinálnia. Mint például, a gyerekekkel is sokat foglalkozik, teszteket állít össze, minden képzésen ott van és jegyzetel. Ki se látszik a munkából és a tanulásból. És nem az a furcsa, hogy ennyire megtalálta a helyét, hanem az, hogy olyan identitással, érzékkel és lendülettel csinálja, mint amit már nagyon régen láttam. Utoljára anya volt ilyen izgatott és elszánt, amikor apu megengedte neki, hogy a fodrászszalonja a garázsból legyen megcsinálva és egy mélygarázst építsenek.
Anya és apa...
Nagyjából egy hónapja vagyok itt, megtudtam, hogy Capitalis vagyok és a szüleim 28 napja tűntek el. Néhány farkas a múlt héten átment, hogy egy ideiglenes szövetséget alakítsanak ki a göcsörtzugiakkal, amíg nem találják meg a szüleimet. Addig is Drew vezeti a rókákat, Seb a falkából intézi a papírmunkát, Vezér pedig járja a környéket és a várost is. Mindenki azon van, hogy megtalálják a szüleimet. Drew azóta, hogy elhozta a hírt, nem látogatott meg (pedig Alfa külön engedélyt is adott rá). Gondolom most rengeteg a dolga és nem is errefelé keresgélnek. Néhány rókát láttam a központban, kicsit kérdezősködtek (többek között tőlem is), de amilyen szűkszavúak voltak, olyan gyorsan távoztak.
Néhány napig újra csend honol a falkában. Nem csupán a tagok között kísérteties ez a csend, hanem már a vezetők körében is. Vezért napok óta nem látta senki, Alfa pedig az irodájában telefonál naphosszakat. Sebastian csak csendben, nyugodtsággal tűri, ahogy mindenkin eluralkodik a csendes, fojtogató pánik, nem is beszélve arról, hogy miképpen próbálja leplezni azt, ami benne is dolgozik.
Dott nagyjából tegnap este adta be a törülközőt. Mindannyian készültünk a tábortagokkal egy nagy vacsorára, lezárva az első hónap munkáját, ám ő nem akart kijönni. Azóta nem is láttuk, csak a szobájában van. Seb járt nála, vitt neki egy jó nagy adag kaját, de amit bevitt, azt ki is hozta.
Joy-nak most rengeteg dolga van a gyermekekkel, akik nem teljesen értik ezeket a változásokat. Meg is értem.
Péntek este még minden normális volt. Egészen addig, amíg Dott be nem zárkózott, Alfa bele nem merült a telefonálásba, és amíg Vezér el nem ment. Szokott ilyet csinálni - elmegy napokra, majd sértetlenül vissza is jön.
Amikor végre valahára Alfa is kiteszi a lábát az irodájából (nem tudom, mi volt ez az elzárkózás a pasik terén) akkor a legidősebb csapatot(minket) összehívja az ebédlőbe, hogy néhány információval szolgáljon.
-Nem volt még ilyenre alkalom, hogy a kiképzés befejezése előtt bárkiket is kiengedjünk a Táborból, de úgy látszik, hogy szükség esetén mindenkinek az erejét fel kell használnunk. Mint tudjátok, emberek tűntek el. Először egy, a falkán kívül élő házaspár, majd a göcsörtzugiaknál is és nálunk is eltűnt néhány ember.
A körülöttem álló, nagyjából húsz fő egy hangként csodálkozik, majd egy kisebb megbotránykoztatás után elcsendesedünk.
-Apám ezzel arra célzott, - segíti ki Alfát Seb - hogy titeket ideiglenesen kiveszünk a táborból, és beálltok a csapatokhoz, hogy mihamarabb megállítsuk az ellenséget.
-És mégis, ki az ellenség? - egy srác próbálja kicsit erőszakosan megtudni a választ, de ez most senkit sem zavar. Mi egy csapat vagyunk, egyre is gondolunk.
-Tudnotok kell, hogy amit most hallani fogtok, lényegesen kinyitja előttetek a világot. - Alfa szavai kicsit megijesztenek. Mire akar ezzel célozni? - Vannak ősidők óta olyan emberek, akik arra esküdtek fel, hogy hogy a rókák és vérfarkasok közül azokat írtják ki, aki ok nélkül öltek. Ők a Vadászok, akiket Omegák követnek. Az Omegák önszántukból szövetkeznek velük, beépülnek egy-egy falkába, téglákká válnak. Az ő feladatuk elvinni ezeket a természetfelettieket a központjukba, ahol halál vár a "Sötét szívükre". - céloz azokra a tagokra, akik ok nélkül öltek.
-A ti feladatok lesz az, hogy a csapatainknak besegítsetek, felhasználjátok az eddigi tudásotokat és szembeszálljunk a Vadászokkal és a tégláikkal. Ez egy háború. Nem csupán bűnösöket visznek el, okkal, hanem már ártatlanokat is. - Seb hangja szomorúsággal teli.
-Keressétek meg a fiainkat, és hozzátok haza őket!
Alfa mondata után a hátunk mögött megnyitják a hatalmas, három méter magas kapukat, amik elválasztották a Tábort a Falkától.
Ahogy meglátjuk a szabadság felé vezető utat, néhányan felkiáltanak, talán örömükben. talán a csataszellem hevében. De hamar elcsendesednek.
A kapu mögött ugyanis Vezér véres teste terül el a kapuk árnyékában.
2016. július 5., kedd
ELSŐ ÉVAD 16. fejezet: Duzzogás az esőben
Hogy az istenbe lehetett ilyen? Mégis, mivel ártottam én neki? Így akar megleckéztetni? Edzeni? Vagy micsoda?
Komolyan mondom, lassan már fogyni fog a türelmem, és nem leszek Dottal rendes. Idáig még csendesen tűrtem a dolgokat, meg úgy-ahogy lenyeltem a békákat.
De hogy az egész csapat előtt megalázzon azzal, hogy elmondta, hogyan is tudta megszerezni tőlem a zsákmányomat, az már egyszerűen tűrhetetlen!
Most pedig itt ülök a tábortűz körül, próbálok higgadt maradni, nehogy mindenki előtt a düh kiváltsa belőlem az Átváltozást.
Joy szorosan fogja az egyik kezemet, miközben Seb ölében ülök. Ő pedig idegesen karolja át a derekamat és a combomon pihenteti összekulcsolt kezeit.
Mint ahogy azt sejtettem, most, hogy az első egyedül elvégzett küldetésünkön túl vagyunk és megvoltak az alapfelmérések, most osztják be csapatokba a tagokat. Huszonöten vagyunk, de közben egy srácnak el kellett mennie. A családja jobbnak látta, ha elhagyják a falkát, miután ismeretlen téglák elraboltak egy korábbi falkatagot. Aki az apám.
De nem csak ők mentek el. Legalább húszan hagyták el a falkát. És még legalább tízen akarnak elmenni.
El se hittem volna, hogy a nagyjából tízezer fős kisvárosból nagyjából négyezren vérfarkasok, kétezren pedig rókák. Göcsörtzugiak és Holdvilágiak között a nagyjából duplája a különbség. Állítólag egyforma létszámban éltünk a kezdetekkor, de az elődeink elkergettek rengeteg göcsörtzugit.
Húsz-harminc fő a falkából összességben nem sok, viszont nagyon sokunknak Holdvilág a valódi otthonunk.
Van egy nagy, nagyjából négyszáz fős panelház a belső körben a városban, ahova nagyjából nyolcszázan be vannak jelentkezve, viszont itt laknak. Nagyjából ezren bent élnek a városban. A maradék kétszáz főről pedig azt hiszik, hogy már elköltöztek.
Eléggé elszigetelve érzik itt néhányan magukat. Valaki még sosem járt kint, az erdőn kívül.
A napok kipörögnek a kezem közül, lassan eluralkodik rajtam valami görcsös idegesség. Hiába a sok edzés, Joy folyamatos támasza, vagy akár Seb segítsége a beilleszkedésbe, mégse tudok nyugodtan a feladatomra koncentrálni. A szobánk kis hűvös zugában egy kódexkönyvet tanulmányozok. Holnap le fogják tesztelni egy néhány fős tanáccsal Alfáék a képességeimet és besorolnak. Addig pedig tisztában kéne lennem néhány alaptörvénnyel.
És ami náluk a legfontosabb: az Alfa szava szent és nem megkérdőjelezhető.
Másodszor pedig: háború idején a Vezér hívószava a legfontosabb és felülírhatja az Alfa parancsait is (persze csak bizonyos esetekben).
Az éjszakát is a kódexkönyv tanulmányozásával töltöm. Rengeteg olyan dolgot találok, amiket a különböző fantasy könyvekből ismerek.
Teliholdkor erősebbek vagyunk, falkában erősebbek vagyunk, vannak magányos farkasok (Omegák), vezetők (Alfák) és csapattagok (Béták). Csakhogy olyan is előfordulhat, hogy az Alfából Omega lesz. De ha egy Béta megöli Alfáját, az Alfa ereje és rangja is ráruházódik.
A középkorban megtizedelődött a a vérfarkasok száma, mert a Béták mindig fellázadtak az Alfájuk ellen és eluralkodott a pokol.
Hajnali kettő fele már nem bírják tovább a szemeim és elfekszem az ágyamon keresztbe, a lábaim lelógnak, Joy már réges-rég alszik (egyszerűen imád aludni).
Másnap reggel egy kutyasíp magas hangja ráz ki mindenkit az ágyból. A második hét péntekje van. Egy hete már a 24 főből 18-an a saját csapatukban dolgozik. Közülük nyolcan területvédők, öten élelemszerzők és öten gyógyítók. Őket csak az alapképzésen látjuk, minden nap egy órára. Csak hatan vagyunk egész nap együtt. Joy, egy ikerpár, Sarah és Sylvi, egy srác, Ty és én. Valamint van még egy srác, de őt vasárnap elviszik.
Ők is elmenekülnek.
Sarah és Sylvi kiválóan harcol, az ikrek közti kötelék erősen érződik náluk. Nem sok vérfarkas-ikert látott még a történelem, ezért is olyan érdekesek. Ők állítólag területvédők lesznek.
Ty nagyon rendes, rengeteg besegít a gyógyítóknak, csak még a szülei nem döntötték el, hogy tényleg el akarnak-e menni. Szegény srác, így már az elején lemarad a dolgokról.
Joy-nak rengeteg minden fekszik, de tényleg! Szerencsés lány. A kiképzésen látszott, hogy az önvédelem és a közelharc nem annyira fekszik neki, de ezt leszámítva mindenben jeleskedik.
Azt hiszem. Joy tanító lesz, ahogyan Dott is. Dott mondjuk megválaszthatta, hogy melyik területen akar tanítani.
A mi korosztályunkon az önvédelem és területvédelmező órákat ő tartja. A gyógyítási alapokat és a gyógyítókat Miss Hawkins tanítja, egy nagyon aranyos hölgyemény. Az élelemszerzést a gimimből ismert Sweather Professor tanítja. Nem is tudtam, hogy a biosz-kémia tanárom is vérfarkas!
Nem csodálom, hogy minden órája csak délelőtt volt. Miután végzett a munkájával, visszajön a falkához és minket tanít. Így az élelemszerzőknek délelőtt egy hölgy, bizonyos Mrs. Hopkins tart kémiát. Már csak azt a részét, ami ahhoz kell, hogy ne mérgezzenek meg minket a srácok.
De különben is, ki akar minket megmérgezni a falkából? Senki se vetemedne ilyesmire.
Miközben átveszem az alaptörvényeket és felöltözök, Joy már az ajtókeretnek támaszkodva vizslat.
-Mondd, ennyire pocsékul nézek ki? - kérdezem félszegen. Még egyszer átnéz tetőtől talpig, majd az ágyamhoz sétál és leül mellém.
-Fordulj felém háttal. - mosolyogva feltűri fakózöld pólójának ujját és egy tincset a vállam mögé igazít.
Mindig is tudtam, hogy a haját magának készíti, és hogy nem is akármilyen tehetsége van a dologhoz.
Engedelmeskedem neki. Nagyjából tíz perc alatt a tincseimet lazán rakosgatja a megfelelő helyre, majd az asztalán fekvő kézi tükörért nyúl és a kezembe nyomja.
-Tessék, nézd meg. Remélem tetszeni fog drágám! - a tükörbe kacsint, majd én is megcsodálom...
-Ez annyira...uramisten Joy, ez hihetetlen. - nem nagyon találok szavakat. A csaj hihetetlenül tehetséges és amit a hajammal művelt: egyszerűen utánozhatatlan.
Joy csak felnevet a hátam mögött. - Örömmel tettem, Pipacs!
Felvonom a szemöldökeimet. Ez a hang nem Joy-é.
-Fog be Dott. - morgom magam elé. - amikor Joy felé fordulnék, egy lépésnyire tőlem a magas, adonisz bunkóval találom szembe magam. - Neked nem a Tanács tagjaival kéne lenned?
Cinikus mosollyal kontráz. Valahogy nem tudja megállni, hogy ne szóljon vissza.
Utálom.
-Gondoltam megnézem, hol jártok. - suttogóra fogja. - Azt hiszem, egyértelmű, hogy Joy tanító lesz, az ikrek területvédők, és a többiek is elhelyezkednek. Mit gondolsz Pipacs, te mi leszel? Mit fogsz csinálni? be tudsz hozzánk illeszkedni?
Egy kósza hajtincsemet a füle mögé szorítja, tekintete lesiklik a nyakam ívére, majd fel a számig (ahol megáll egy pillanatra) és fel a szememig. Amikor találkozik a tekintetünk, vér tódul az arcomba és elkapom a tekintetem.
-Legyetek fél óra múlva a tábortűznél. Onnan együtt megyünk át. Kint tódulnak az esőfelhők, nagy vihar lesz. - azzal mintha ott se lett volna, eltűnik a szobából, csak valami szellő kavarja fel az egyetlen ablak függönyét.
Délutánra már egy épen maradt idegszálam se marad, amikor visszahuppanok az ágyamba és megpróbálok egy kicsit pihenni. Szemeim vérben fürödnek és karikásak, az arcomon az elhullatott könnycseppek feloldták a szempillaspirálomat és fekete árnyakként terpeszkednek az almácskáimon, majd az ajkaim alatt összefolynak és kettéválasztják az államat.
-Egy romhalmaz vagy. - nevet fel keserűen az ágyam szélén Seb.
Kedves.
Az ablakot a fejem felett Joy kinyitja és a hűvös, esőtarkította illat betódul a szobába. A függöny groteszk mód a fejem felett lebeg, egyfajta biztonsági hálóként mozog, mintha csak meg akarna védeni.
-Tudom, de azért köszi, hogy figyelmeztetsz. - szuszogom és szipogom a párnámba. - Ha nem mondanád...
-Na, ebből elég lesz most már Ash! - csattan fel Joy. - Nem a világ vége, hogy... - nem fejezi be a mondatát. Nem fogja. És Seb se segíti ki. És miért? Mert ez valójában TÉNYLEG A VILÁG VÉGE!
Vagy annál egy kicsivel több is.
-Mi is történt pontosan? - Seb csak félinformációkat tud tőlünk. Joy végig bent volt a teremben, amikor vizsgáztam. Az egészen jól ment. Seb nem jöhetett be, kint várt minket a folyosón. Amikor kirontottam hozzá sírva és megtörten, a karjaiba rohantam. Hiába akart kiszedni belőlem bármit is, csak értelmetlen félmondatokat ordibáltam a füle mellett. Tipikus sírógörcs.
Joy csak annyit mondott el neki, hogy pocsékul végződött a vizsgám.
Korántsem volt az pocsék. Az rosszabb volt.
A párnámba temetem az arcomat, de mivel úgy nem fogok sokáig megmaradni, így hát csak-csak meg kell valamerre fordulnom. És sokkal egyszerűbb, hogyha nem a barátaim felé vagyok. Háttal nekik, az ablakot bámulva kezdem el.
-Behívtak, feltettek pár kérdést, válaszoltam, minden rendben volt. De két szék üresen állt.
-Dott és Alfa. - suttogja Seb. Szóval ő is tudta, hogy nem mentek be.
-Nagyjából a felénél jártunk az egész procedúrának, amikor megjelentek. Alfa leült a helyére. Dott se szó, se beszéd, a hátam mögé lépett és a vállaimra tette a kezeit. Hátrébb húzott, leültetett egy székre és mindenki elcsöndesedett. A szék háttámlához tette a kezeit, felém hajolt, az arcunk majdnem összeért... - megszorítom a lepedőt az ágyamon, nagy levegőt veszek. - Rendesen rám tapadt. Mikor észbe kaptam, már a nyakamon volt az ajka. Nem értettem, ledermedtem, leblokkoltam. Már majdnem a számhoz ért, amikor valaki megszólalt a tanácsból.
-"Elég lesz Dott." - mondja vissza Joy.
-Ezt még én is hallottam kint. - le mertem volna fogadni. De Seb megelőzött.
-Dott mosolyogva elengedte a székemet, elhátrált. Elegem lett. Faarccal végighallgattam az ítéletet...
Hatalmas mennydörgés rázta meg a testem, az eső egyre jobban zuhogott.
-És mi volt az ítélet? Melyik csoportba soroltak? - Seb kíváncsisága szinte tapintható.
-Capitalis. - suttogom magam elé, mintha halálos ítélet lenne.
-Mint Dott? De akkor miért mászott rád így? Bosszúból?
-Senki sem tudja. De egyszerűen nem akarom tudni. Megalázott az egész Tanács előtt a viselkedésével. Egyszerűen utálom. UTÁLOM!
Komolyan mondom, lassan már fogyni fog a türelmem, és nem leszek Dottal rendes. Idáig még csendesen tűrtem a dolgokat, meg úgy-ahogy lenyeltem a békákat.
De hogy az egész csapat előtt megalázzon azzal, hogy elmondta, hogyan is tudta megszerezni tőlem a zsákmányomat, az már egyszerűen tűrhetetlen!
Most pedig itt ülök a tábortűz körül, próbálok higgadt maradni, nehogy mindenki előtt a düh kiváltsa belőlem az Átváltozást.
Joy szorosan fogja az egyik kezemet, miközben Seb ölében ülök. Ő pedig idegesen karolja át a derekamat és a combomon pihenteti összekulcsolt kezeit.
Mint ahogy azt sejtettem, most, hogy az első egyedül elvégzett küldetésünkön túl vagyunk és megvoltak az alapfelmérések, most osztják be csapatokba a tagokat. Huszonöten vagyunk, de közben egy srácnak el kellett mennie. A családja jobbnak látta, ha elhagyják a falkát, miután ismeretlen téglák elraboltak egy korábbi falkatagot. Aki az apám.
De nem csak ők mentek el. Legalább húszan hagyták el a falkát. És még legalább tízen akarnak elmenni.
El se hittem volna, hogy a nagyjából tízezer fős kisvárosból nagyjából négyezren vérfarkasok, kétezren pedig rókák. Göcsörtzugiak és Holdvilágiak között a nagyjából duplája a különbség. Állítólag egyforma létszámban éltünk a kezdetekkor, de az elődeink elkergettek rengeteg göcsörtzugit.
Húsz-harminc fő a falkából összességben nem sok, viszont nagyon sokunknak Holdvilág a valódi otthonunk.
Van egy nagy, nagyjából négyszáz fős panelház a belső körben a városban, ahova nagyjából nyolcszázan be vannak jelentkezve, viszont itt laknak. Nagyjából ezren bent élnek a városban. A maradék kétszáz főről pedig azt hiszik, hogy már elköltöztek.
Eléggé elszigetelve érzik itt néhányan magukat. Valaki még sosem járt kint, az erdőn kívül.
A napok kipörögnek a kezem közül, lassan eluralkodik rajtam valami görcsös idegesség. Hiába a sok edzés, Joy folyamatos támasza, vagy akár Seb segítsége a beilleszkedésbe, mégse tudok nyugodtan a feladatomra koncentrálni. A szobánk kis hűvös zugában egy kódexkönyvet tanulmányozok. Holnap le fogják tesztelni egy néhány fős tanáccsal Alfáék a képességeimet és besorolnak. Addig pedig tisztában kéne lennem néhány alaptörvénnyel.
És ami náluk a legfontosabb: az Alfa szava szent és nem megkérdőjelezhető.
Másodszor pedig: háború idején a Vezér hívószava a legfontosabb és felülírhatja az Alfa parancsait is (persze csak bizonyos esetekben).
Az éjszakát is a kódexkönyv tanulmányozásával töltöm. Rengeteg olyan dolgot találok, amiket a különböző fantasy könyvekből ismerek.
Teliholdkor erősebbek vagyunk, falkában erősebbek vagyunk, vannak magányos farkasok (Omegák), vezetők (Alfák) és csapattagok (Béták). Csakhogy olyan is előfordulhat, hogy az Alfából Omega lesz. De ha egy Béta megöli Alfáját, az Alfa ereje és rangja is ráruházódik.
A középkorban megtizedelődött a a vérfarkasok száma, mert a Béták mindig fellázadtak az Alfájuk ellen és eluralkodott a pokol.
Hajnali kettő fele már nem bírják tovább a szemeim és elfekszem az ágyamon keresztbe, a lábaim lelógnak, Joy már réges-rég alszik (egyszerűen imád aludni).
Másnap reggel egy kutyasíp magas hangja ráz ki mindenkit az ágyból. A második hét péntekje van. Egy hete már a 24 főből 18-an a saját csapatukban dolgozik. Közülük nyolcan területvédők, öten élelemszerzők és öten gyógyítók. Őket csak az alapképzésen látjuk, minden nap egy órára. Csak hatan vagyunk egész nap együtt. Joy, egy ikerpár, Sarah és Sylvi, egy srác, Ty és én. Valamint van még egy srác, de őt vasárnap elviszik.
Ők is elmenekülnek.
Sarah és Sylvi kiválóan harcol, az ikrek közti kötelék erősen érződik náluk. Nem sok vérfarkas-ikert látott még a történelem, ezért is olyan érdekesek. Ők állítólag területvédők lesznek.
Ty nagyon rendes, rengeteg besegít a gyógyítóknak, csak még a szülei nem döntötték el, hogy tényleg el akarnak-e menni. Szegény srác, így már az elején lemarad a dolgokról.
Joy-nak rengeteg minden fekszik, de tényleg! Szerencsés lány. A kiképzésen látszott, hogy az önvédelem és a közelharc nem annyira fekszik neki, de ezt leszámítva mindenben jeleskedik.
Azt hiszem. Joy tanító lesz, ahogyan Dott is. Dott mondjuk megválaszthatta, hogy melyik területen akar tanítani.
A mi korosztályunkon az önvédelem és területvédelmező órákat ő tartja. A gyógyítási alapokat és a gyógyítókat Miss Hawkins tanítja, egy nagyon aranyos hölgyemény. Az élelemszerzést a gimimből ismert Sweather Professor tanítja. Nem is tudtam, hogy a biosz-kémia tanárom is vérfarkas!
Nem csodálom, hogy minden órája csak délelőtt volt. Miután végzett a munkájával, visszajön a falkához és minket tanít. Így az élelemszerzőknek délelőtt egy hölgy, bizonyos Mrs. Hopkins tart kémiát. Már csak azt a részét, ami ahhoz kell, hogy ne mérgezzenek meg minket a srácok.
Miközben átveszem az alaptörvényeket és felöltözök, Joy már az ajtókeretnek támaszkodva vizslat.
-Mondd, ennyire pocsékul nézek ki? - kérdezem félszegen. Még egyszer átnéz tetőtől talpig, majd az ágyamhoz sétál és leül mellém.
-Fordulj felém háttal. - mosolyogva feltűri fakózöld pólójának ujját és egy tincset a vállam mögé igazít.
Mindig is tudtam, hogy a haját magának készíti, és hogy nem is akármilyen tehetsége van a dologhoz.
Engedelmeskedem neki. Nagyjából tíz perc alatt a tincseimet lazán rakosgatja a megfelelő helyre, majd az asztalán fekvő kézi tükörért nyúl és a kezembe nyomja.
-Tessék, nézd meg. Remélem tetszeni fog drágám! - a tükörbe kacsint, majd én is megcsodálom...
-Ez annyira...uramisten Joy, ez hihetetlen. - nem nagyon találok szavakat. A csaj hihetetlenül tehetséges és amit a hajammal művelt: egyszerűen utánozhatatlan.
Joy csak felnevet a hátam mögött. - Örömmel tettem, Pipacs!
Felvonom a szemöldökeimet. Ez a hang nem Joy-é.
-Fog be Dott. - morgom magam elé. - amikor Joy felé fordulnék, egy lépésnyire tőlem a magas, adonisz bunkóval találom szembe magam. - Neked nem a Tanács tagjaival kéne lenned?
Cinikus mosollyal kontráz. Valahogy nem tudja megállni, hogy ne szóljon vissza.
Utálom.
-Gondoltam megnézem, hol jártok. - suttogóra fogja. - Azt hiszem, egyértelmű, hogy Joy tanító lesz, az ikrek területvédők, és a többiek is elhelyezkednek. Mit gondolsz Pipacs, te mi leszel? Mit fogsz csinálni? be tudsz hozzánk illeszkedni?
Egy kósza hajtincsemet a füle mögé szorítja, tekintete lesiklik a nyakam ívére, majd fel a számig (ahol megáll egy pillanatra) és fel a szememig. Amikor találkozik a tekintetünk, vér tódul az arcomba és elkapom a tekintetem.
-Legyetek fél óra múlva a tábortűznél. Onnan együtt megyünk át. Kint tódulnak az esőfelhők, nagy vihar lesz. - azzal mintha ott se lett volna, eltűnik a szobából, csak valami szellő kavarja fel az egyetlen ablak függönyét.
Délutánra már egy épen maradt idegszálam se marad, amikor visszahuppanok az ágyamba és megpróbálok egy kicsit pihenni. Szemeim vérben fürödnek és karikásak, az arcomon az elhullatott könnycseppek feloldták a szempillaspirálomat és fekete árnyakként terpeszkednek az almácskáimon, majd az ajkaim alatt összefolynak és kettéválasztják az államat.
-Egy romhalmaz vagy. - nevet fel keserűen az ágyam szélén Seb.
Kedves.
Az ablakot a fejem felett Joy kinyitja és a hűvös, esőtarkította illat betódul a szobába. A függöny groteszk mód a fejem felett lebeg, egyfajta biztonsági hálóként mozog, mintha csak meg akarna védeni.
-Tudom, de azért köszi, hogy figyelmeztetsz. - szuszogom és szipogom a párnámba. - Ha nem mondanád...
-Na, ebből elég lesz most már Ash! - csattan fel Joy. - Nem a világ vége, hogy... - nem fejezi be a mondatát. Nem fogja. És Seb se segíti ki. És miért? Mert ez valójában TÉNYLEG A VILÁG VÉGE!
Vagy annál egy kicsivel több is.
-Mi is történt pontosan? - Seb csak félinformációkat tud tőlünk. Joy végig bent volt a teremben, amikor vizsgáztam. Az egészen jól ment. Seb nem jöhetett be, kint várt minket a folyosón. Amikor kirontottam hozzá sírva és megtörten, a karjaiba rohantam. Hiába akart kiszedni belőlem bármit is, csak értelmetlen félmondatokat ordibáltam a füle mellett. Tipikus sírógörcs.
Joy csak annyit mondott el neki, hogy pocsékul végződött a vizsgám.
Korántsem volt az pocsék. Az rosszabb volt.
A párnámba temetem az arcomat, de mivel úgy nem fogok sokáig megmaradni, így hát csak-csak meg kell valamerre fordulnom. És sokkal egyszerűbb, hogyha nem a barátaim felé vagyok. Háttal nekik, az ablakot bámulva kezdem el.
-Behívtak, feltettek pár kérdést, válaszoltam, minden rendben volt. De két szék üresen állt.
-Dott és Alfa. - suttogja Seb. Szóval ő is tudta, hogy nem mentek be.
-Nagyjából a felénél jártunk az egész procedúrának, amikor megjelentek. Alfa leült a helyére. Dott se szó, se beszéd, a hátam mögé lépett és a vállaimra tette a kezeit. Hátrébb húzott, leültetett egy székre és mindenki elcsöndesedett. A szék háttámlához tette a kezeit, felém hajolt, az arcunk majdnem összeért... - megszorítom a lepedőt az ágyamon, nagy levegőt veszek. - Rendesen rám tapadt. Mikor észbe kaptam, már a nyakamon volt az ajka. Nem értettem, ledermedtem, leblokkoltam. Már majdnem a számhoz ért, amikor valaki megszólalt a tanácsból.
-"Elég lesz Dott." - mondja vissza Joy.
-Ezt még én is hallottam kint. - le mertem volna fogadni. De Seb megelőzött.
-Dott mosolyogva elengedte a székemet, elhátrált. Elegem lett. Faarccal végighallgattam az ítéletet...
Hatalmas mennydörgés rázta meg a testem, az eső egyre jobban zuhogott.
-És mi volt az ítélet? Melyik csoportba soroltak? - Seb kíváncsisága szinte tapintható.
-Capitalis. - suttogom magam elé, mintha halálos ítélet lenne.
-Mint Dott? De akkor miért mászott rád így? Bosszúból?
-Senki sem tudja. De egyszerűen nem akarom tudni. Megalázott az egész Tanács előtt a viselkedésével. Egyszerűen utálom. UTÁLOM!
2016. június 8., szerda
ELSŐ ÉVAD 15. fejezet: Verpa bohamica
A reggeli kávé hiányát még csak-csak megszokom, de hogy korán reggel fel is keltsenek, attól egyszerűen égnek áll a szőr a hátamon!
Két napja alig alszom valamit és rengeteg minden jár a fejemben. Állandóan rémálmok gyötörnek és mindig elkések a felmérésekről.
Ráadásul Dott nagyon is szereti megszívatni azokat, akik késnek. Nem is csodálom, hogy sokan már idő előtt ott vannak...
Joy persze mindig gondol rám és felkelt, hogyha elaludnék. Mindig negyed órával az indulás előtt felkelt és bevár. És így ő is sokszor velem van a büntetés alatt. Egyáltalán nem kellene, hogy felkeltsen és megvárjon, ő még is megteszi.
Na, ezt hívják igazi barátságnak.
Amikor első nap elkéstem - azaz tegnap - komolyan úgy voltam vele, hogy Dott teljesen elnéző lesz velem azért, ami a szüleimmel történt.
Semmit sem tudok a szüleimről és a bátyámat is kiküldték a falka területéről. Tudják, hogy ő a bátyám, és hogy keverék.
"Keverékek" - mondta az egyik tag.
Hát akkor elmehet a...
-Ash, Ash drága szívem! - rázza meg a csuklómat Joy. - Már megint elkalandoztál.
És napjában többször ez történik: én elkalandozom, Joy pedig visszaránt, mielőtt elszabadulnának az indulataim. Joy szerint teljesen normális az, hogy most ideges vagyok és nem tudok egyszerre több helyre koncentrálni.
Hát nem tudom, mit csinálnának a többiek, ha a szüleiket valami téglák elrabolták volna...
Dott a szokásos "Ki hogy van ma?" kérdéssel indítja a napot, majd elindulunk egy kis terepszemlére. Az átváltozás már egészen jól megy, kivéve a visszaváltozást. Az néha fél órámba is belevész. Egyszerűen idegesítő, ahogy Dott ott áll felettem és várja, mikor fogok újra emberi alakot ölteni.
És különben is: miért pont Ő a mi csapatunk vezetője?! De most komolyan. Nem lehetett volna valaki más? Akárki!
Persze ezzel csak Dott kedélyállapotán emelek. Komolyan abban látja az élvezetet, ha frusztrál a jelenléte...?
-A mai nap mindenki egyesével fog dolgozni. - mondja, miután visszatérünk a terepszemléről. A szemle olyasmi, mint másoknak egy reggeli jóga, vagy futás, csak ez egy kicsit összetettebb: figyelned kell a társaidra, önmagadra és a környezetedre is. Egyre kisebb csapatokban leszünk majd a következő héttől. Majd egyesével kell később helytállnunk. Mindig egyre nagyobb lesz a tét. - Mint azt már tudjátok, az első héten fel kell térképeznünk a képességeiteket. A ti korosztályotoknál ez már egy kicsit nehézkesebb, mivel ti már szinte a felnőttkorban jártok. Így minden erőtökkel azon kell lennetek, hogy a kiképzés ideje alatt a lehető legtöbbet fejlődjetek.
Na. persze. Valószínűleg arra van most a legtöbb időm és energiám, hogy amíg a szüleim valahol az isten háta mögött vannak, ráadásul azt sem tudom...
Nem. Erre semmiképpen nem gondolhatok. Igenis lélegeznek, lassan és egyenletesen, valahol, ahol vigyáznak rájuk. Annak ellenére, hogy elrabolták őket. Remélem rendes foglyokként bánnak velük és nagyon is vigyáznak rájuk.
Mivel ők csak ártatlanok. Csak valami félreértés...
-PIPACS! - hasított a levegőbe Dott hangja, mire összerezzentem. A csapattársaim egy hangként nevetnek fel és minden szempár rám szegeződik. Most már a fejem is pipacsvörös lehet...
-Dott, hagyjad már egy percig, légyszíves! - áll a hátam mögé Seb. Minden egyes alkalommal meglátogatja a csapatokat és megszámlálja a tagokat, hogy stimmel-e a létszám.
Azóta, hogy a szüleimet elrabolták, Seb és Alfa minden egyes nap kétszer átfésülik a névsorokat és ellenőrzik a létszámokat, majd esténként mindenkinek le kell jelentkeznie a csarnokban. Ami tőlünk nagyjából másfél kilométerre van. Ez persze semmiség annak, akinek egy másodperc alatt át- és vissza tud változni, de aki képtelen öt másodperc alatt egyáltalán mentálisan a farkaslétre koncentrálni, annak komoly problémája akad ezzel a tetves másfél kilométerrel is.
Dott kezei ökölbe szorulnak. Tudja, hogy leendő Alfájának nem mondhat nemet. Még ha az a barátja is. Némán megfeszülnek izmai állkapcsán, körbetekint az elnémult csapaton és visszatér a feladatához.
-Mint azt már említettem, a feladatot mindenkinek egyedül kell megoldania. Ami nem más, mint gombát gyűjteni az erdőben.
A csapat nagyobbik fele felnevet az egyszerű feladat hallatán. Itt annyi gomba terem, amiből akár kereskedni is lehetne. Én csendben hátrébb lépek Sebhez.
-Van ebben valami trükk. - suttogom neki. - Egy tál szárított húsban fogadok.
A fogadást hallva elmosolyodik.
-Tartom. - Dott tovább magyarázza, hogy ki melyik területre mehet, illetve, hogy mikor indulunk és meddig lehetünk kint.
-...és akkor lássuk, milyen gombára is lesz szükség. - vesz elő egy nagy plakátot.
Ilyet még sosem láttam az erdőben... Seb szemei kikerekednek mindent tudóan, a csapat felhőbörög.
-Ez a Verpa bohamica, magyarul Verpa gomba. Egy nagyon kicsi, mérgező fajról van szó. Érintésre szerencsére nem mérgező, csak ha megeszitek. Mindenkinek egy ilyet kell beszereznie.
Joy mellettem csak elismerően hümmög, karba font kezei kirívó tartást adnak dekoltázsának. Seb körbenéz az elképedt arcokon.
-Na, most szerezhetek neked egy tál szárított húst. Cseszd meg Dott!
Délután kettő.
Legalábbis annyit kongat az az öreg óra a faluban. Ami tőlem nagyjából három kilométerre van. Ez az erdő szinte végtelenül hosszúnak tűnik.
A folyót követem, folyásával ellentétes irányba haladok.
Seb megsúgta, hogy feljebb a folyó mentén egy helyen nagyon szűk a tér, mert egy öreg kőhíd áll a folyó felett. Ott eléggé párás a levegő sok gombának. És ő látta, hogy a gombák már a kőhidat is megtámadták a mohákkal és vadvirágokkal.
A folyópart mindkét oldalán végig a csapás. Ezen sokkal könnyebb járni.
Főleg, miután sikerült farkasbőrbe bújnom.
A délelőtt folyamán egy kis terepszemle és edzés volt, hogy kellő képpen felkészítsük az izmainkat a túráinkra.
Ebéd után, egy órakor pedig elindítottak minket.
Egy óra tíz perckor én még Sebbel beszélgettem.
Elmagyarázta, hogy sokkal több esélyem van, ha átváltozok. És hogy hol találhatom meg a gombát.
Utána pedig, egy óra húsz perckor nekiláttam átváltozni.
Először megkerestem a Mentális Központomat és a farkaslényemre koncentráltam. Ahogy a testem csupaszságát fehér bundám veszi át, ahogy megnyúlnak a csontjaim és izmaim.
Majd átváltoztam.
Sebastian csak távolról figyelt, majd miután új testembe zártam magam, közelebb lépett hozzám, leült elém a földre és átkarolta bundámat.
-Vigyázz magadra Lou! - suttogta nagy fülembe.
Azzal elengedett és elindultam a folyóhoz.
Megpillantom a folyón átívelő kis kőhidat. A tetején a moha és néhány igen furcsa gomba díszeleg. Már kezdtem azt hinni, Seb csak viccelt.
Az igazi barátokban sohasem csalódok.
Nagyjából öt perc alatt (rekord idő!!!) visszavedlem emberi alakomat és a hídhoz sétálok...
A lélegzetemet is visszafojtom, majd a híd egyik kövére helyezem a lábamat. Annyi rajta a gomba, hogy szinte alig tudna az ember itt válogatni.
Ekkor megpillantom azt a kicsit.
Nagyon aprócska, elbújik egy másik alatt. Nagyjából negyed órás keresésem gyümölcse. De megérte. Óvatosan kiszakítom a mohás kőből, egy erszényt húzok ki a farzsebemből és belehelyezem. Eléggé nagy madzaga van, amit a nyakamba akasztok. Azzal lassan körülpillantok a tájon. Teljesen átlagos, egy idegennek szinte megtévesztő lenne.
Elindulok a folyás íránnyal párhuzamosan. A folyó illata teljesen magával ragad...
Amikor egy farkas váratlanul oldalról letámad. Beleharap a bundámba, ahol csak a szőrt éri. Ebből tudom, hogy nem megölni akar, csak letámadni. Hamar kapcsolok. Amikor felismerem a szempárt, azonnal ficánkolni kezdek súlya alatt, de maga alá teper. Lassan megremegnek a körvonalai és én is
átváltozom. A nyakamból kirántja a csomagot és mellénk hajítja.
-Ha most ez élet-halálra ment volna, megöltelek volna és elvettem volna a zsákmányodat. - Dott hangja hűvös, a felsőbbrendűségét mutató.
-Cseszd. Meg. - sziszegem az arcába. Még mindig felettem van, térdei az enyémek mellett támaszkodnak. Könyökével tartja magát, csípőnk összeér.
Megremeg a szám, a tüdőmbe friss levegőt szívok, melybe az ő illata keveredik.
Kínos csend telepszik ránk, csak bámuljuk egymást. Mire vár? Miért nem ereszt el?
Aztán mintha árammal sújtottam volna, leugrik rólam és elveszi a csomagomat. Későn kapcsolok.
-Ezzel csak félig teljesítetted a feladatot. Megszerezted ugyan, de nem tudtad megtartani. - azzal a csomagot a nyakába teszi és átváltozik, majd eltűnik a fák között.
És pedig ott maradok megalázva, zsákmány nélkül.
Két napja alig alszom valamit és rengeteg minden jár a fejemben. Állandóan rémálmok gyötörnek és mindig elkések a felmérésekről.
Ráadásul Dott nagyon is szereti megszívatni azokat, akik késnek. Nem is csodálom, hogy sokan már idő előtt ott vannak...
Joy persze mindig gondol rám és felkelt, hogyha elaludnék. Mindig negyed órával az indulás előtt felkelt és bevár. És így ő is sokszor velem van a büntetés alatt. Egyáltalán nem kellene, hogy felkeltsen és megvárjon, ő még is megteszi.
Na, ezt hívják igazi barátságnak.
Amikor első nap elkéstem - azaz tegnap - komolyan úgy voltam vele, hogy Dott teljesen elnéző lesz velem azért, ami a szüleimmel történt.
Semmit sem tudok a szüleimről és a bátyámat is kiküldték a falka területéről. Tudják, hogy ő a bátyám, és hogy keverék.
"Keverékek" - mondta az egyik tag.
Hát akkor elmehet a...
-Ash, Ash drága szívem! - rázza meg a csuklómat Joy. - Már megint elkalandoztál.
És napjában többször ez történik: én elkalandozom, Joy pedig visszaránt, mielőtt elszabadulnának az indulataim. Joy szerint teljesen normális az, hogy most ideges vagyok és nem tudok egyszerre több helyre koncentrálni.
Hát nem tudom, mit csinálnának a többiek, ha a szüleiket valami téglák elrabolták volna...
Dott a szokásos "Ki hogy van ma?" kérdéssel indítja a napot, majd elindulunk egy kis terepszemlére. Az átváltozás már egészen jól megy, kivéve a visszaváltozást. Az néha fél órámba is belevész. Egyszerűen idegesítő, ahogy Dott ott áll felettem és várja, mikor fogok újra emberi alakot ölteni.
És különben is: miért pont Ő a mi csapatunk vezetője?! De most komolyan. Nem lehetett volna valaki más? Akárki!
Persze ezzel csak Dott kedélyállapotán emelek. Komolyan abban látja az élvezetet, ha frusztrál a jelenléte...?
-A mai nap mindenki egyesével fog dolgozni. - mondja, miután visszatérünk a terepszemléről. A szemle olyasmi, mint másoknak egy reggeli jóga, vagy futás, csak ez egy kicsit összetettebb: figyelned kell a társaidra, önmagadra és a környezetedre is. Egyre kisebb csapatokban leszünk majd a következő héttől. Majd egyesével kell később helytállnunk. Mindig egyre nagyobb lesz a tét. - Mint azt már tudjátok, az első héten fel kell térképeznünk a képességeiteket. A ti korosztályotoknál ez már egy kicsit nehézkesebb, mivel ti már szinte a felnőttkorban jártok. Így minden erőtökkel azon kell lennetek, hogy a kiképzés ideje alatt a lehető legtöbbet fejlődjetek.
Na. persze. Valószínűleg arra van most a legtöbb időm és energiám, hogy amíg a szüleim valahol az isten háta mögött vannak, ráadásul azt sem tudom...
Nem. Erre semmiképpen nem gondolhatok. Igenis lélegeznek, lassan és egyenletesen, valahol, ahol vigyáznak rájuk. Annak ellenére, hogy elrabolták őket. Remélem rendes foglyokként bánnak velük és nagyon is vigyáznak rájuk.
Mivel ők csak ártatlanok. Csak valami félreértés...
-PIPACS! - hasított a levegőbe Dott hangja, mire összerezzentem. A csapattársaim egy hangként nevetnek fel és minden szempár rám szegeződik. Most már a fejem is pipacsvörös lehet...
-Dott, hagyjad már egy percig, légyszíves! - áll a hátam mögé Seb. Minden egyes alkalommal meglátogatja a csapatokat és megszámlálja a tagokat, hogy stimmel-e a létszám.
Azóta, hogy a szüleimet elrabolták, Seb és Alfa minden egyes nap kétszer átfésülik a névsorokat és ellenőrzik a létszámokat, majd esténként mindenkinek le kell jelentkeznie a csarnokban. Ami tőlünk nagyjából másfél kilométerre van. Ez persze semmiség annak, akinek egy másodperc alatt át- és vissza tud változni, de aki képtelen öt másodperc alatt egyáltalán mentálisan a farkaslétre koncentrálni, annak komoly problémája akad ezzel a tetves másfél kilométerrel is.
Dott kezei ökölbe szorulnak. Tudja, hogy leendő Alfájának nem mondhat nemet. Még ha az a barátja is. Némán megfeszülnek izmai állkapcsán, körbetekint az elnémult csapaton és visszatér a feladatához.
-Mint azt már említettem, a feladatot mindenkinek egyedül kell megoldania. Ami nem más, mint gombát gyűjteni az erdőben.
A csapat nagyobbik fele felnevet az egyszerű feladat hallatán. Itt annyi gomba terem, amiből akár kereskedni is lehetne. Én csendben hátrébb lépek Sebhez.
-Van ebben valami trükk. - suttogom neki. - Egy tál szárított húsban fogadok.
A fogadást hallva elmosolyodik.
-Tartom. - Dott tovább magyarázza, hogy ki melyik területre mehet, illetve, hogy mikor indulunk és meddig lehetünk kint.
-...és akkor lássuk, milyen gombára is lesz szükség. - vesz elő egy nagy plakátot.
-Ez a Verpa bohamica, magyarul Verpa gomba. Egy nagyon kicsi, mérgező fajról van szó. Érintésre szerencsére nem mérgező, csak ha megeszitek. Mindenkinek egy ilyet kell beszereznie.
Joy mellettem csak elismerően hümmög, karba font kezei kirívó tartást adnak dekoltázsának. Seb körbenéz az elképedt arcokon.
-Na, most szerezhetek neked egy tál szárított húst. Cseszd meg Dott!
Délután kettő.
Legalábbis annyit kongat az az öreg óra a faluban. Ami tőlem nagyjából három kilométerre van. Ez az erdő szinte végtelenül hosszúnak tűnik.
A folyót követem, folyásával ellentétes irányba haladok.
Seb megsúgta, hogy feljebb a folyó mentén egy helyen nagyon szűk a tér, mert egy öreg kőhíd áll a folyó felett. Ott eléggé párás a levegő sok gombának. És ő látta, hogy a gombák már a kőhidat is megtámadták a mohákkal és vadvirágokkal.
A folyópart mindkét oldalán végig a csapás. Ezen sokkal könnyebb járni.
Főleg, miután sikerült farkasbőrbe bújnom.
A délelőtt folyamán egy kis terepszemle és edzés volt, hogy kellő képpen felkészítsük az izmainkat a túráinkra.
Ebéd után, egy órakor pedig elindítottak minket.
Egy óra tíz perckor én még Sebbel beszélgettem.
Elmagyarázta, hogy sokkal több esélyem van, ha átváltozok. És hogy hol találhatom meg a gombát.
Utána pedig, egy óra húsz perckor nekiláttam átváltozni.
Először megkerestem a Mentális Központomat és a farkaslényemre koncentráltam. Ahogy a testem csupaszságát fehér bundám veszi át, ahogy megnyúlnak a csontjaim és izmaim.
Majd átváltoztam.
Sebastian csak távolról figyelt, majd miután új testembe zártam magam, közelebb lépett hozzám, leült elém a földre és átkarolta bundámat.
-Vigyázz magadra Lou! - suttogta nagy fülembe.
Azzal elengedett és elindultam a folyóhoz.
Megpillantom a folyón átívelő kis kőhidat. A tetején a moha és néhány igen furcsa gomba díszeleg. Már kezdtem azt hinni, Seb csak viccelt.
Az igazi barátokban sohasem csalódok.
Nagyjából öt perc alatt (rekord idő!!!) visszavedlem emberi alakomat és a hídhoz sétálok...
A lélegzetemet is visszafojtom, majd a híd egyik kövére helyezem a lábamat. Annyi rajta a gomba, hogy szinte alig tudna az ember itt válogatni.
Ekkor megpillantom azt a kicsit.
Nagyon aprócska, elbújik egy másik alatt. Nagyjából negyed órás keresésem gyümölcse. De megérte. Óvatosan kiszakítom a mohás kőből, egy erszényt húzok ki a farzsebemből és belehelyezem. Eléggé nagy madzaga van, amit a nyakamba akasztok. Azzal lassan körülpillantok a tájon. Teljesen átlagos, egy idegennek szinte megtévesztő lenne.
Elindulok a folyás íránnyal párhuzamosan. A folyó illata teljesen magával ragad...
Amikor egy farkas váratlanul oldalról letámad. Beleharap a bundámba, ahol csak a szőrt éri. Ebből tudom, hogy nem megölni akar, csak letámadni. Hamar kapcsolok. Amikor felismerem a szempárt, azonnal ficánkolni kezdek súlya alatt, de maga alá teper. Lassan megremegnek a körvonalai és én is
átváltozom. A nyakamból kirántja a csomagot és mellénk hajítja.
-Ha most ez élet-halálra ment volna, megöltelek volna és elvettem volna a zsákmányodat. - Dott hangja hűvös, a felsőbbrendűségét mutató.
-Cseszd. Meg. - sziszegem az arcába. Még mindig felettem van, térdei az enyémek mellett támaszkodnak. Könyökével tartja magát, csípőnk összeér.
Megremeg a szám, a tüdőmbe friss levegőt szívok, melybe az ő illata keveredik.
Kínos csend telepszik ránk, csak bámuljuk egymást. Mire vár? Miért nem ereszt el?
Aztán mintha árammal sújtottam volna, leugrik rólam és elveszi a csomagomat. Későn kapcsolok.
-Ezzel csak félig teljesítetted a feladatot. Megszerezted ugyan, de nem tudtad megtartani. - azzal a csomagot a nyakába teszi és átváltozik, majd eltűnik a fák között.
És pedig ott maradok megalázva, zsákmány nélkül.
2016. május 22., vasárnap
ELSŐ ÉVAD 14. fejezet: Joy
Hamarosan fel fog robbanni az agyam, ha még egy elcseszett beszédet és/vagy felvilágosítást meg kell hallgatnom. De most komolyan, miért kell arról papolni a 17-18 éveseknek, hogy koldukáltak a szobák, ergo, lányok-fiúkkal még csak véletlenül se legyenek éjszakára egy szobában. Elmosolyodva hallgattam végig már harmadszorra ezt az egészet és már kezdett álmosítani. Mivel a kiképzők között legfiatalabbként Dott is ott állt, vigyorgott, mint a vadalma. A fekete felsőjük, ami egyenruhaként szolgált számukra, valahogy még... még az IS jól állt neki...
Ash, te most komolyan egyenruhás pasikat vizslatsz és róluk ábrándozol. Hova jutottam...?
A délutánunk teljesen szabad volt, hogy bepakoljunk, megismerkedjünk a tagokkal, és természetesen a szobatársunkkal.
Az a látvány, ami a szobám ablakából fogad, meseszép. A folyó mellett vagyunk közvetlenül, szinte egy karnyújtásnyira van a folyópart. A víz tiszta illata, megnyugtató hangja pedig jó hatással van az én feldúlt életemre...
BAMM!
Valami hatalmasat koppan, mintha egy kongató táblát dobtak volna a földre...
Megfordulva látom, hogy TÉNYLEG EGY KICSESZETT KONGATÓ TÁBLA van a szoba közepén a földre dobva. Az ajtóban pedig egy két lábon járó amazon mosolyog rám.
-Ne haragudj szivi a hangos belépőmért. - kacsint rám. - Joy Ginger vagyok, a szobatársad.
Joy egy eléggé az erdő hangulatához illeszkedő miniruhát visel, ami kiemeli tökéletes alakját és még vonzóbbá teszi a srácok számára. Le merném fogadni, hogy van barátja!
-Ash..Azaz hogy Louisiana Pentz...
-Tudom, ki vagy.
Hoppá!
Nem gondoltam volna, hogy ennyien ismernek.
-Az új lány, aki a szüleivel a kolónián kívül élt és az anyja róka. Vágom kincsem. Ne aggódj, nem zavarnak a múltbéli dolgaid. Mások lehet, hogy emiatt elítélnek, vagy majd kerülni fognak. De azok bekaphatják.
Ez a csaj egyre jobban kedvelhető lesz a számomra.
Nem igazán találkoztam még vele itt. Hogy is kerülhettem el?
Mivel nem reagál a gondolatmenetemre, feltételezem, hogy ő alattam áll. Mármint a kolóniai státuszok szempontjából. Mivel az én státuszom kérdéses, nem vagyok benne biztos, hogy ez mennyire is jelent "alsóbbrendűséget".
Meglepő módon nem hallom az ő gondolatait. Valószínűleg itt nőtt föl és volt annyira képzett, hogy korlátokat emeljen a gondolatai köré.
-Egy percig se gondoltam, hogy lenéznél. De azért jól esik, hogy megerősítetted.
Mindketten egyszerre nyúlunk a tábla felé, így véletlenül a kezébe kapok. Joy villámgyors reflexei bekapcsolnak és egy kis sziszegés közben visszahúzza a kezét.
-Az emberi karmaidat tarsd kordában szivi. Itt nem kell emberként megtépáznod senkit. - mosolyodik el, mintha mi sem történt volna. - Köszönöm, hogy segítesz. - lágyul el a hangja.
Amíg ő beszél, felkapom a táblát a földről és átnyújtom neki.
-Nem akartalak bántani.
-Tudom. - nevet fel. A nevetése egy kisgyermekéhez hasonlatos: önfeledt és vidám, kicsit sem keserű.
-Amúgy, itt mindenki Louisiananak hív? - kérdezi a nagy, ártatlan zöld szemeit rám szegezve.
-Alfa, Vezér és azok, akik még nem ismernek. Amúgy Ashnek vagy Lounak becéznek. - furcsa arra gondolnom, hogy míg az emberi barátaimnak csak Ash vagyok, addig a falkanevem Louisiana. És ez egyáltalán nem gáz, csupán még...nem tudtam hozzászokni. Mintha ehhez az új névhez egy új esélyt is kaptam volna.
Most, hogy már a jelenben vagyok és itt kell élnem, egyáltalán nem zavarnak ezek a változások.
-Ahha, szóval Ash. Ugye nem gond, ha Ashnek hívlak?
Nem is tudja, mennyire nagy hálával tartozom neki, hogy nem Lou-nak hív. Mintha nem azt a lányt keresné, akivé változtattak a falka miatt, hanem azt, aki voltam és még most is vagyok.
-Tökéletes Joy. - vigyorodok el, mint a vadalma. - Te is idősebb vagy a többieknél, mint én? - látszik rajta, hogy nem olyan, mint a többiek.
Csak bólint, majd az ágyára teszi a tábláját. Gondolom híve a Távol-Keleti kultúráknak. Napbarnított bőre eltér a többiekétől, akiket csak a szúrt napsugarak érik egész évben.
-Igen, már régen betöltöttem a 18-at. Engem csak azért küldtek be most ide, mert nagyjából fél éve költöztünk a falkához apummal.
Meglepődötten pakolok ki neki háttal a bőröndömből. Már érthető a bőrszíne és a vallási nézetei.
Este már mindenki pezseg az utcafények alatt. A kis madarak és erdei teremtmények markáns egyvelege bearanyozza a hangszórókból duruzsoló zenét. Minden olyan nyugodt, mégis pezsgő. Nem igazán tudnám leírni ezt az érzést. Joy azonnal karon fogott és kirángatott a tábor főterére, ahol most sátrak sorakoznak. Alattuk van, ahol szarvasból ragut készítenek, máshol pedig kenyeret sütnek. Joy szerint ez valamilyen beavató buli.
Szerintem meg a mellettem a földön fetrengő srácnak megártott az alkohol és mindjárt lehányja a cipőmet. Gyorsan átsétálunk egy nyugisabb sátorhoz, ahol néhány fiatal beszélget és kártyázik. Mi ketten leülünk egy padhoz, amely eléggé ingatag...
-A szüleid mit szóltak ahhoz, hogy a kolóniához csatlakozol?
Grimaszt vágta lepöckölök egy kis fekete bogarat a combomról.
-Nem maradok sokáig, csak ameddig szükséges. Állítólag az, hogy én és a bátyám egy róka és egy farkas kölykei vagyunk, lehetetlen. Azt szeretnék megvizsgálni, hogy mi történik velem a kiképzés során. Hogyan reagálok mindenre.
Joy szervál közben nekünk egy kis sört, majd elé löki a hűvös üveget.
-Szivi, nem lesz akkora mázlid, mint most, ezzel a falkával. Megvédenek, ellátnak mindennel. Nem mindenhol ilyen jó a helyzet.
Szótlanul bólintok, majd lassan kortyolni kezdek a piámból.
-És ti honnan költöztetek ide?
Joy egy másodperc alatt lehúzza a sörét és mosolyogva hajítja be a túloldalt álló kukába. Teli találat.
-Hát, nálunk a kolóniában volt némi gubanc és hát... Jobbnak láttuk, ha átköltözünk a rokonokhoz.
-Apudnak itt vannak rokonai?
-Igen, a tesója lakik a falkával.
Hmm, ez egyre érdekesebb.
-Miért, ki a tesója?
A levegő megfagy közöttünk, Joy arca komollyá torzul, a hátam mögé figyel, nem rám.
Lassan, kimérten fordulok hátra.
"Még sohase láttam ilyen... ilyen tökéletes, ilyen helyes, ilyen... álomszerű srácot." - hallom Joy gondolatait.
A farkasok között egy barna hajú, peckes járású srác előtt nyílik meg a tömeg. A zene elhalkul, morgások hallatszódnak csak. Az alak mögött pedig Dott komoly arca bukkan fel.
-Pipacs,állítsd le a bátyádat! Ez egy elmebeteg!
Drew gonosz mosolyt villant rá, majd rám pillant.
-Drew, mégis, mit keresel itt? Mit csináltál?
Lehajtja a fejét, az arca szomorúnak tűnik.
-Megöltem két járőrötöket. Téglák voltak.
A farkastagok felháborodva suttognak.
-Megölted őket? Mégis, miért?
Mindenki elcsendesedve várja a választ. A szempárak kettőnkre szegeződnek. Drew felemeli a fejét, csak rám figyel.
-A társaik elrabolták a szüleinket.
Ash, te most komolyan egyenruhás pasikat vizslatsz és róluk ábrándozol. Hova jutottam...?
A délutánunk teljesen szabad volt, hogy bepakoljunk, megismerkedjünk a tagokkal, és természetesen a szobatársunkkal.
BAMM!
Valami hatalmasat koppan, mintha egy kongató táblát dobtak volna a földre...
Megfordulva látom, hogy TÉNYLEG EGY KICSESZETT KONGATÓ TÁBLA van a szoba közepén a földre dobva. Az ajtóban pedig egy két lábon járó amazon mosolyog rám.
-Ne haragudj szivi a hangos belépőmért. - kacsint rám. - Joy Ginger vagyok, a szobatársad.
Joy egy eléggé az erdő hangulatához illeszkedő miniruhát visel, ami kiemeli tökéletes alakját és még vonzóbbá teszi a srácok számára. Le merném fogadni, hogy van barátja!
-Ash..Azaz hogy Louisiana Pentz...
-Tudom, ki vagy.
Hoppá!
Nem gondoltam volna, hogy ennyien ismernek.
-Az új lány, aki a szüleivel a kolónián kívül élt és az anyja róka. Vágom kincsem. Ne aggódj, nem zavarnak a múltbéli dolgaid. Mások lehet, hogy emiatt elítélnek, vagy majd kerülni fognak. De azok bekaphatják.
Ez a csaj egyre jobban kedvelhető lesz a számomra.
Nem igazán találkoztam még vele itt. Hogy is kerülhettem el?
Mivel nem reagál a gondolatmenetemre, feltételezem, hogy ő alattam áll. Mármint a kolóniai státuszok szempontjából. Mivel az én státuszom kérdéses, nem vagyok benne biztos, hogy ez mennyire is jelent "alsóbbrendűséget".
Meglepő módon nem hallom az ő gondolatait. Valószínűleg itt nőtt föl és volt annyira képzett, hogy korlátokat emeljen a gondolatai köré.
-Egy percig se gondoltam, hogy lenéznél. De azért jól esik, hogy megerősítetted.
Mindketten egyszerre nyúlunk a tábla felé, így véletlenül a kezébe kapok. Joy villámgyors reflexei bekapcsolnak és egy kis sziszegés közben visszahúzza a kezét.
-Az emberi karmaidat tarsd kordában szivi. Itt nem kell emberként megtépáznod senkit. - mosolyodik el, mintha mi sem történt volna. - Köszönöm, hogy segítesz. - lágyul el a hangja.
Amíg ő beszél, felkapom a táblát a földről és átnyújtom neki.
-Nem akartalak bántani.
-Tudom. - nevet fel. A nevetése egy kisgyermekéhez hasonlatos: önfeledt és vidám, kicsit sem keserű.
-Amúgy, itt mindenki Louisiananak hív? - kérdezi a nagy, ártatlan zöld szemeit rám szegezve.
-Alfa, Vezér és azok, akik még nem ismernek. Amúgy Ashnek vagy Lounak becéznek. - furcsa arra gondolnom, hogy míg az emberi barátaimnak csak Ash vagyok, addig a falkanevem Louisiana. És ez egyáltalán nem gáz, csupán még...nem tudtam hozzászokni. Mintha ehhez az új névhez egy új esélyt is kaptam volna.
Most, hogy már a jelenben vagyok és itt kell élnem, egyáltalán nem zavarnak ezek a változások.
-Ahha, szóval Ash. Ugye nem gond, ha Ashnek hívlak?
Nem is tudja, mennyire nagy hálával tartozom neki, hogy nem Lou-nak hív. Mintha nem azt a lányt keresné, akivé változtattak a falka miatt, hanem azt, aki voltam és még most is vagyok.
-Tökéletes Joy. - vigyorodok el, mint a vadalma. - Te is idősebb vagy a többieknél, mint én? - látszik rajta, hogy nem olyan, mint a többiek.
Csak bólint, majd az ágyára teszi a tábláját. Gondolom híve a Távol-Keleti kultúráknak. Napbarnított bőre eltér a többiekétől, akiket csak a szúrt napsugarak érik egész évben.
-Igen, már régen betöltöttem a 18-at. Engem csak azért küldtek be most ide, mert nagyjából fél éve költöztünk a falkához apummal.
Meglepődötten pakolok ki neki háttal a bőröndömből. Már érthető a bőrszíne és a vallási nézetei.
Este már mindenki pezseg az utcafények alatt. A kis madarak és erdei teremtmények markáns egyvelege bearanyozza a hangszórókból duruzsoló zenét. Minden olyan nyugodt, mégis pezsgő. Nem igazán tudnám leírni ezt az érzést. Joy azonnal karon fogott és kirángatott a tábor főterére, ahol most sátrak sorakoznak. Alattuk van, ahol szarvasból ragut készítenek, máshol pedig kenyeret sütnek. Joy szerint ez valamilyen beavató buli.
Szerintem meg a mellettem a földön fetrengő srácnak megártott az alkohol és mindjárt lehányja a cipőmet. Gyorsan átsétálunk egy nyugisabb sátorhoz, ahol néhány fiatal beszélget és kártyázik. Mi ketten leülünk egy padhoz, amely eléggé ingatag...
-A szüleid mit szóltak ahhoz, hogy a kolóniához csatlakozol?
Grimaszt vágta lepöckölök egy kis fekete bogarat a combomról.
-Nem maradok sokáig, csak ameddig szükséges. Állítólag az, hogy én és a bátyám egy róka és egy farkas kölykei vagyunk, lehetetlen. Azt szeretnék megvizsgálni, hogy mi történik velem a kiképzés során. Hogyan reagálok mindenre.
Joy szervál közben nekünk egy kis sört, majd elé löki a hűvös üveget.
-Szivi, nem lesz akkora mázlid, mint most, ezzel a falkával. Megvédenek, ellátnak mindennel. Nem mindenhol ilyen jó a helyzet.
Szótlanul bólintok, majd lassan kortyolni kezdek a piámból.
-És ti honnan költöztetek ide?
Joy egy másodperc alatt lehúzza a sörét és mosolyogva hajítja be a túloldalt álló kukába. Teli találat.
-Hát, nálunk a kolóniában volt némi gubanc és hát... Jobbnak láttuk, ha átköltözünk a rokonokhoz.
-Apudnak itt vannak rokonai?
-Igen, a tesója lakik a falkával.
Hmm, ez egyre érdekesebb.
-Miért, ki a tesója?
A levegő megfagy közöttünk, Joy arca komollyá torzul, a hátam mögé figyel, nem rám.
Lassan, kimérten fordulok hátra.
"Még sohase láttam ilyen... ilyen tökéletes, ilyen helyes, ilyen... álomszerű srácot." - hallom Joy gondolatait.
A farkasok között egy barna hajú, peckes járású srác előtt nyílik meg a tömeg. A zene elhalkul, morgások hallatszódnak csak. Az alak mögött pedig Dott komoly arca bukkan fel.
-Pipacs,állítsd le a bátyádat! Ez egy elmebeteg!
Drew gonosz mosolyt villant rá, majd rám pillant.
-Drew, mégis, mit keresel itt? Mit csináltál?
Lehajtja a fejét, az arca szomorúnak tűnik.
-Megöltem két járőrötöket. Téglák voltak.
A farkastagok felháborodva suttognak.
-Megölted őket? Mégis, miért?
Mindenki elcsendesedve várja a választ. A szempárak kettőnkre szegeződnek. Drew felemeli a fejét, csak rám figyel.
-A társaik elrabolták a szüleinket.
2016. május 8., vasárnap
ELSŐ ÉVAD 13. fejezet: A Tábor
Az éjszaka további részében egy szemhunyásnyit sem aludtam.
A kocsi halk járása, a sötét táj az úton eléggé elálmosított, de Dott mellett egy percig sem éreztem magam biztonságban. Alig vártam, hogy kiszálljak.
A sztrádán gyorsabb az út, onnan közelítettük meg az erdőt. Nem nagyon volt forgalom, talán ha két autó jött szembe. Kíváncsi lennék, ki jár ilyen későn erre fele...
-Hangosak a gondolataid. Még egy nyitott könyvet sem tudok ennyire tisztán értelmezni. - gúnyolódott Dott. Megmarkoltam az övet, arcomba pumpálódott a vér.
-Talán nem kéne odafigyelned. - mondtam halkan, nyugodtan.
-Vagy ne gondolkozz annyit. Mindent leírsz magadban, vizsgálod, elemzed. Nincs ennyi idő mindenre. És ha ez egy harc lenne? Ha épp az ellenség elől menekülnénk? Akkor is minden egyes részletet kiveséznéd?
-Ki beszélt itt menekülésről? - nem értem ezt az ugrálást.
-Bármikor szembe találhatod magad az ellenséggel. Mindig résen kell lenni. Csak azok az információk fontosak, amelyek a túlélésedet szolgálják. - hangja informáló és hűvös, akárcsak a kinti időjárás.
-Nézd, értem, hogy minden a túlélés körül forog, meg minden, de néha azért ti is pihentek, nem?
Néma fejcsóválás a válasza. Ezek szerint nem is ismerik a kikapcsolódás fogalmát.
Szeretném azt hinni, hogy ezen lehet változtatni.
Az erdő édeskést illata kúszik be a kocsiba, Dott lekapcsolja a lámpákat, úgy vezet tovább.
-És én miért nem hallom a te gondolataidat? - ezen idáig el sem gondolkoztam. Seb gondolatait sem szoktam hallani. Vajon hogyan csinálják?
-Megfelelő önkontroll és gyakorlás. Habár ez is csak akkor segít, ha egy veled egyenrangúról, vagy egy tőled alacsonyabb rangúról van szó. - a kormányt élesen elfordítja balra, mire a hátsó kerekek felverik az út menti sarat és áttérünk az erdei kocsiútra. Gondolom, erre ritkán járnak emberek, jószerivel a farkasok járnak ide.
-De mivel én jócskán feletted állok, esélyed sincsen arra, hogy ne halljam a gondolataidat, a rólam alkotott fantáziálásodat...
-Kuss, Dott. - hűvösen intem le. Egy másodpercnyi csend után a fejemben hallom a szavait.
"Túl vakmerő vagy ehhez, kicsi Pipacs. Csak nem játszadozni akarsz?"
"Csak vigyél be, aztán hagyj a francba."
Már nem szólunk egymáshoz. Méregtől ittasan döntöm homlokomat a hideg ablakhoz, Dott még beljebb vezet, elvigyorodik. Zavar az az önző mosoly az arcán.
Korán reggel a fák ágai szűrt fényt engednek be. Erősen süthet a nap, ha itt az erdőben is ilyen világos van.
A közeledő árnyékok között felierem Seb-et, vele jön Alfa és Vezér. Alfa mosolya megnyugtató, Vezér engedelmes szemekkel követi. Biztosan jó barátok gyermekkoruk óta. Egy ilyen köteléket nehéz leplezni.
-Üdvözlünk nálunk Lousiana! - kezdi Alfa, Vezér csak bólint. Seb rohan ki Vezér háta mögül, átkarolja a nyakamat, én nem különben.
-Szia Seb. - hangom rekedtes az alvatlanság miatt.
Néhány hajtincsemet a kezébe veszi.
-Szia Ash. Jó újra látni. - valószínűleg ő sem aludt sokat. A szeme alatt húzódó karikák, a beesett arc és a fáradt testtartásból minden látszik.
Amióta tudom, hogy mi vagyok, sokkal jobban odafigyelek a részletekre.
Dott szerint nem eléggé.
Egyáltalán miért érdekel az engem, hogy Dott mit gondol?!
-Túl hangosak a...
-A gondolataim. Tudom. - fejezem be a mondatát. Mögötte Alfa sziluettje rajzolódik ki.
-Mint a falka hivatalos tagját, sok szeretettel köszöntünk nálunk. Nagy örömmel szolgál Dorothea és Sullivan gyermekét fogadni. - fájó pillantást vet rám. Valószínűleg ezer emléket idézhet fel egyetlen másodperc alatt. - A szüleidet mindannyian tiszteltük. Úgy határoztam akkor, hogyha nem lesz utódom, akkor édesapád vette volna át a helyemet.
Várjunk! Mi az, hogyha "nem lesz utódom"? De hát...
-Neked van egy fiad? - a kérdés úgy bukik ki belőlem, mintha erre vártam volna már évek óta.
Alfa látványosan Sebre pillant.
Jézusom...
-George Oldclock, Martin Oldclock fia, a mostani Alfa. Fia...
-Sebastian Oldclock. - mondjuk egyszerre Sebbel.
Már értem, miért ő a nyomkövető. Védi a leendő területét, felügyeli a felségterületét. Csodálkozom, hogy eddig ezt nem vettem észre.
Cseszd meg Dott...
-Remélem ettől nem érzed majd magad... alávetettnek. - mintha elszégyellné magát Seb, egyet hátralép. Kicsit olyan ez, minta valami csínytevésen kaptam volna el.
Megpróbálok a lehető leglazábban legyinteni. A legjobb barátom a leendő Alfa?!
-Ugyan Seb, miért érezném magam annak?
Valószínűleg mindhárman érzik a hangomban azt a minimális megdöbbentséget.
Vezér közelebb lép és egy pillanatra elmosolyodik.
-Louisiana, mint a falkánk új tagja, ahhoz, hogy teljesen a közösségünkhöz tartozz, ahhoz részt kell venned egy kiképzésen. A képzés nagyjából három hónapot vesz igénybe, utána pedig egy nagy megmérettetésen kell átesned. - lassan, kimérten veszi a levegőt, minden rezdülésemet vizslatja. - Önvédelmet és erőnlétet tanulsz, területvédelmet, élelemszerzést, gyógyítást próbálhatod ki. Amelyben a legkiemelkedőbb vagy, abban fogsz aktívan tevékenykedni. Ezzel is hozzájárulva a falka fennmaradásához.
Most már kezdem érteni, hogy a fia honnan szedte ezt a katonás modorát.
-Ám mielőtt belevágnál ebbe a három hónapba, megmutatjuk a Tábort. - mosolyodik el Seb.
Ajjaj!
Azt hiszem, ez a bizonyos Tábor lesz az otthonom a következő néhány hónapban.
-Félnem kéne? - nevetek fel görcsösen.
Alfa és Seb összemosolyognak.
-A Tábort már évszázadok óta használja a falkánk. Régebben nagyon agresszív módszereket alkalmaztak, de mára ezeket elhagytuk.
-Szerencsére. - törli le a nem létező izzadtságcseppjeit Seb a homlokáról. - Akkor tuti nem tudtam volna megcsinálni.
Na várjunk csak egy kicsit!
-Te is végeztél a Táborban? - csodálkozom el.
-Persze, minden falkatag jelentkezhet 14 éves korától. De mindenkinek kötelessége 18 éves koráig végigcsinálnia.
Na de jó! Én leszek az egyedüli, aki már betöltötte a 18-at és még csak most kezdi. Majd 14 évesekkel is együtt kell dolgoznom? Uramisten...
-Annyira nem vészes, mint képzeled. - nevet fel Alfa. Hülye gondolatolvasás!
Ahogy az időjárás elkezd melegedni, már a vízen is visszatükröződnek a fénysugarak. Már csak az, ami marad belőlük.
Ahogy Vezér zsebre teszi a kezét és magyarázni kezd, mintha megfiatalodna. A testtartása elárulja, hogy ő erre született és nagyon is imádja a feladatát.
-A Táborban négy osztagra vagytok bontva korosztály szerint. Mivel te már betöltötted a 18-at egyértelmű, hogy a legidősebbek osztagában leszel. A ruháidra lesz csak szükséged, minden mást ott kapsz meg.
Felmerül bennem néhány kérdés, de azt a végére tartogatva csendben és figyelmesen hallgatom Vezér mondókáját. Néhány szót ejt arról, hogy a Táborba már holnap csatlakozhatok, de csak a jövő héten indul egy újabb "adag", ahogy ő mondja. Mindannyian egyszerre kezdjük a kiképzést. Az osztagoknak külön-külön saját tanáruk van. Az osztagok nem érintkeznek egymással, a korukhoz megfelelő képesítést kapnak. Elsőként az erőnlétünket fogják felmérni, majd belefogunk a három alapkiképzésbe. Mindegyiket egy-egy hétig folytatjuk intenzíven, addigra már belekóstolhatunk annyira, hogy a további két hónapban az erőnlétünkre és az adott területünkre koncentráljunk.
Nem is hangzik ez olyan vészesen.
Amint Alfa és Vezér távozik, Seb leül a folyó partjára mellém.
-Mondd, te hogyhogy nyomkövető vagy?
-Ez a területvédelmezés egyik alfaja. A három nagy területnek is vannak további kisebb részei. Nekem a nyomkövetés az erősségem. A hallásom és a látásom kiváló farkasként. Tudod, az Alfajelöltek általában a területvédelmező csapatokból kerülnek ki.
-És Alfa milyen csapat tagja? - le merném fogadni, hogy ő is területvédelmező.
-Ő egyik csapathoz sem tartozik. Nagyapa nem küldte a Táborba.
Meghökkenek.
-Nagyapáék korában még nem mindenkit küldtek a Táborba. Néhány embernek nem kötelezték még akkor..
-Mint ahogy apukádnak sem. - furcsa úgy gondolni Alfára, mint Seb édesapjára.
-Édesapád viszont a Táborban járt. Nagyon jól végzett ott. Állítólag őutána nem volt olyan tehetséges tag...
-Miért, talán ő is területvédő volt? - viccelődök.
Seb felvonja fél szemöldökét.
-Majdnem. Édesapád gyakorlatilag megalapított egy negyedik ágát a kiképzésnek.
-Mégis melyiket?
A levegőben hűvös pára terjeng. Megfagy az ereimben a vér.
-Édesapád mindhárom területen kiváló volt. Amolyan multifunkcionális. Ő volt az első Capitalis.
-Ki az a Capitalis?
-A Capitalis egy latin szó, annyit tesz, kiváló ember. Na, ő pont olyan volt.
-Utána is voltak Capitalisok?
-Csak egy. Nagyon ritkák a Capitalisok.
-És pedig ki az?
-Csak nem rólam beszélgettek? - kérdi önelégült mosollyal az arcán Dott.
A kocsi halk járása, a sötét táj az úton eléggé elálmosított, de Dott mellett egy percig sem éreztem magam biztonságban. Alig vártam, hogy kiszálljak.
A sztrádán gyorsabb az út, onnan közelítettük meg az erdőt. Nem nagyon volt forgalom, talán ha két autó jött szembe. Kíváncsi lennék, ki jár ilyen későn erre fele...
-Hangosak a gondolataid. Még egy nyitott könyvet sem tudok ennyire tisztán értelmezni. - gúnyolódott Dott. Megmarkoltam az övet, arcomba pumpálódott a vér.
-Talán nem kéne odafigyelned. - mondtam halkan, nyugodtan.
-Vagy ne gondolkozz annyit. Mindent leírsz magadban, vizsgálod, elemzed. Nincs ennyi idő mindenre. És ha ez egy harc lenne? Ha épp az ellenség elől menekülnénk? Akkor is minden egyes részletet kiveséznéd?
-Ki beszélt itt menekülésről? - nem értem ezt az ugrálást.
-Bármikor szembe találhatod magad az ellenséggel. Mindig résen kell lenni. Csak azok az információk fontosak, amelyek a túlélésedet szolgálják. - hangja informáló és hűvös, akárcsak a kinti időjárás.
-Nézd, értem, hogy minden a túlélés körül forog, meg minden, de néha azért ti is pihentek, nem?
Néma fejcsóválás a válasza. Ezek szerint nem is ismerik a kikapcsolódás fogalmát.
Szeretném azt hinni, hogy ezen lehet változtatni.
Az erdő édeskést illata kúszik be a kocsiba, Dott lekapcsolja a lámpákat, úgy vezet tovább.
-És én miért nem hallom a te gondolataidat? - ezen idáig el sem gondolkoztam. Seb gondolatait sem szoktam hallani. Vajon hogyan csinálják?
-Megfelelő önkontroll és gyakorlás. Habár ez is csak akkor segít, ha egy veled egyenrangúról, vagy egy tőled alacsonyabb rangúról van szó. - a kormányt élesen elfordítja balra, mire a hátsó kerekek felverik az út menti sarat és áttérünk az erdei kocsiútra. Gondolom, erre ritkán járnak emberek, jószerivel a farkasok járnak ide.
-De mivel én jócskán feletted állok, esélyed sincsen arra, hogy ne halljam a gondolataidat, a rólam alkotott fantáziálásodat...
-Kuss, Dott. - hűvösen intem le. Egy másodpercnyi csend után a fejemben hallom a szavait.
"Túl vakmerő vagy ehhez, kicsi Pipacs. Csak nem játszadozni akarsz?"
"Csak vigyél be, aztán hagyj a francba."
Már nem szólunk egymáshoz. Méregtől ittasan döntöm homlokomat a hideg ablakhoz, Dott még beljebb vezet, elvigyorodik. Zavar az az önző mosoly az arcán.
Korán reggel a fák ágai szűrt fényt engednek be. Erősen süthet a nap, ha itt az erdőben is ilyen világos van.
A közeledő árnyékok között felierem Seb-et, vele jön Alfa és Vezér. Alfa mosolya megnyugtató, Vezér engedelmes szemekkel követi. Biztosan jó barátok gyermekkoruk óta. Egy ilyen köteléket nehéz leplezni.
-Üdvözlünk nálunk Lousiana! - kezdi Alfa, Vezér csak bólint. Seb rohan ki Vezér háta mögül, átkarolja a nyakamat, én nem különben.
-Szia Seb. - hangom rekedtes az alvatlanság miatt.
Néhány hajtincsemet a kezébe veszi.
-Szia Ash. Jó újra látni. - valószínűleg ő sem aludt sokat. A szeme alatt húzódó karikák, a beesett arc és a fáradt testtartásból minden látszik.
Amióta tudom, hogy mi vagyok, sokkal jobban odafigyelek a részletekre.
Dott szerint nem eléggé.
Egyáltalán miért érdekel az engem, hogy Dott mit gondol?!
-Túl hangosak a...
-A gondolataim. Tudom. - fejezem be a mondatát. Mögötte Alfa sziluettje rajzolódik ki.
-Mint a falka hivatalos tagját, sok szeretettel köszöntünk nálunk. Nagy örömmel szolgál Dorothea és Sullivan gyermekét fogadni. - fájó pillantást vet rám. Valószínűleg ezer emléket idézhet fel egyetlen másodperc alatt. - A szüleidet mindannyian tiszteltük. Úgy határoztam akkor, hogyha nem lesz utódom, akkor édesapád vette volna át a helyemet.
Várjunk! Mi az, hogyha "nem lesz utódom"? De hát...
-Neked van egy fiad? - a kérdés úgy bukik ki belőlem, mintha erre vártam volna már évek óta.
Alfa látványosan Sebre pillant.
Jézusom...
-George Oldclock, Martin Oldclock fia, a mostani Alfa. Fia...
-Sebastian Oldclock. - mondjuk egyszerre Sebbel.
Már értem, miért ő a nyomkövető. Védi a leendő területét, felügyeli a felségterületét. Csodálkozom, hogy eddig ezt nem vettem észre.
Cseszd meg Dott...
-Remélem ettől nem érzed majd magad... alávetettnek. - mintha elszégyellné magát Seb, egyet hátralép. Kicsit olyan ez, minta valami csínytevésen kaptam volna el.
Megpróbálok a lehető leglazábban legyinteni. A legjobb barátom a leendő Alfa?!
-Ugyan Seb, miért érezném magam annak?
Valószínűleg mindhárman érzik a hangomban azt a minimális megdöbbentséget.
Vezér közelebb lép és egy pillanatra elmosolyodik.
-Louisiana, mint a falkánk új tagja, ahhoz, hogy teljesen a közösségünkhöz tartozz, ahhoz részt kell venned egy kiképzésen. A képzés nagyjából három hónapot vesz igénybe, utána pedig egy nagy megmérettetésen kell átesned. - lassan, kimérten veszi a levegőt, minden rezdülésemet vizslatja. - Önvédelmet és erőnlétet tanulsz, területvédelmet, élelemszerzést, gyógyítást próbálhatod ki. Amelyben a legkiemelkedőbb vagy, abban fogsz aktívan tevékenykedni. Ezzel is hozzájárulva a falka fennmaradásához.
Most már kezdem érteni, hogy a fia honnan szedte ezt a katonás modorát.
-Ám mielőtt belevágnál ebbe a három hónapba, megmutatjuk a Tábort. - mosolyodik el Seb.
Ajjaj!
Azt hiszem, ez a bizonyos Tábor lesz az otthonom a következő néhány hónapban.
-Félnem kéne? - nevetek fel görcsösen.
Alfa és Seb összemosolyognak.
-A Tábort már évszázadok óta használja a falkánk. Régebben nagyon agresszív módszereket alkalmaztak, de mára ezeket elhagytuk.
-Szerencsére. - törli le a nem létező izzadtságcseppjeit Seb a homlokáról. - Akkor tuti nem tudtam volna megcsinálni.
Na várjunk csak egy kicsit!
-Te is végeztél a Táborban? - csodálkozom el.
-Persze, minden falkatag jelentkezhet 14 éves korától. De mindenkinek kötelessége 18 éves koráig végigcsinálnia.
Na de jó! Én leszek az egyedüli, aki már betöltötte a 18-at és még csak most kezdi. Majd 14 évesekkel is együtt kell dolgoznom? Uramisten...
-Annyira nem vészes, mint képzeled. - nevet fel Alfa. Hülye gondolatolvasás!
Ahogy az időjárás elkezd melegedni, már a vízen is visszatükröződnek a fénysugarak. Már csak az, ami marad belőlük.
Ahogy Vezér zsebre teszi a kezét és magyarázni kezd, mintha megfiatalodna. A testtartása elárulja, hogy ő erre született és nagyon is imádja a feladatát.
-A Táborban négy osztagra vagytok bontva korosztály szerint. Mivel te már betöltötted a 18-at egyértelmű, hogy a legidősebbek osztagában leszel. A ruháidra lesz csak szükséged, minden mást ott kapsz meg.
Felmerül bennem néhány kérdés, de azt a végére tartogatva csendben és figyelmesen hallgatom Vezér mondókáját. Néhány szót ejt arról, hogy a Táborba már holnap csatlakozhatok, de csak a jövő héten indul egy újabb "adag", ahogy ő mondja. Mindannyian egyszerre kezdjük a kiképzést. Az osztagoknak külön-külön saját tanáruk van. Az osztagok nem érintkeznek egymással, a korukhoz megfelelő képesítést kapnak. Elsőként az erőnlétünket fogják felmérni, majd belefogunk a három alapkiképzésbe. Mindegyiket egy-egy hétig folytatjuk intenzíven, addigra már belekóstolhatunk annyira, hogy a további két hónapban az erőnlétünkre és az adott területünkre koncentráljunk.
Nem is hangzik ez olyan vészesen.
Amint Alfa és Vezér távozik, Seb leül a folyó partjára mellém.
-Mondd, te hogyhogy nyomkövető vagy?
-Ez a területvédelmezés egyik alfaja. A három nagy területnek is vannak további kisebb részei. Nekem a nyomkövetés az erősségem. A hallásom és a látásom kiváló farkasként. Tudod, az Alfajelöltek általában a területvédelmező csapatokból kerülnek ki.
-És Alfa milyen csapat tagja? - le merném fogadni, hogy ő is területvédelmező.
-Ő egyik csapathoz sem tartozik. Nagyapa nem küldte a Táborba.
Meghökkenek.
-Nagyapáék korában még nem mindenkit küldtek a Táborba. Néhány embernek nem kötelezték még akkor..
-Mint ahogy apukádnak sem. - furcsa úgy gondolni Alfára, mint Seb édesapjára.
-Édesapád viszont a Táborban járt. Nagyon jól végzett ott. Állítólag őutána nem volt olyan tehetséges tag...
-Miért, talán ő is területvédő volt? - viccelődök.
Seb felvonja fél szemöldökét.
-Majdnem. Édesapád gyakorlatilag megalapított egy negyedik ágát a kiképzésnek.
-Mégis melyiket?
A levegőben hűvös pára terjeng. Megfagy az ereimben a vér.
-Édesapád mindhárom területen kiváló volt. Amolyan multifunkcionális. Ő volt az első Capitalis.
-Ki az a Capitalis?
-A Capitalis egy latin szó, annyit tesz, kiváló ember. Na, ő pont olyan volt.
-Utána is voltak Capitalisok?
-Csak egy. Nagyon ritkák a Capitalisok.
-És pedig ki az?
-Csak nem rólam beszélgettek? - kérdi önelégült mosollyal az arcán Dott.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)