ELSŐ ÉVAD 14. fejezet: Joy

Hamarosan fel fog robbanni az agyam, ha még egy elcseszett beszédet és/vagy felvilágosítást meg kell hallgatnom. De most komolyan, miért kell arról papolni a 17-18 éveseknek, hogy koldukáltak a szobák, ergo, lányok-fiúkkal még csak véletlenül se legyenek éjszakára egy szobában. Elmosolyodva hallgattam végig már harmadszorra ezt az egészet és már kezdett álmosítani. Mivel a kiképzők között legfiatalabbként Dott is ott állt, vigyorgott, mint a vadalma. A fekete felsőjük, ami egyenruhaként szolgált számukra, valahogy még... még az IS jól állt neki...
Ash, te most komolyan egyenruhás pasikat vizslatsz és róluk ábrándozol. Hova jutottam...?
A délutánunk teljesen szabad volt, hogy bepakoljunk, megismerkedjünk a tagokkal, és természetesen a szobatársunkkal.

Az a látvány, ami a szobám ablakából fogad, meseszép. A folyó mellett vagyunk közvetlenül, szinte egy karnyújtásnyira van a folyópart. A víz tiszta illata, megnyugtató hangja pedig jó hatással van az én feldúlt életemre...
BAMM!
Valami hatalmasat koppan, mintha egy kongató táblát dobtak volna a földre...
Megfordulva látom, hogy TÉNYLEG EGY KICSESZETT KONGATÓ TÁBLA van a szoba közepén a földre dobva. Az ajtóban pedig egy két lábon járó amazon mosolyog rám.
-Ne haragudj szivi a hangos belépőmért. - kacsint rám. - Joy Ginger vagyok, a szobatársad.
Joy egy eléggé az erdő hangulatához illeszkedő miniruhát visel, ami kiemeli tökéletes alakját és még vonzóbbá teszi a srácok számára. Le merném fogadni, hogy van barátja!
-Ash..Azaz hogy Louisiana Pentz...
-Tudom, ki vagy.
Hoppá!
Nem gondoltam volna, hogy ennyien ismernek.
-Az új lány, aki a szüleivel a kolónián kívül élt és az anyja róka. Vágom kincsem. Ne aggódj, nem zavarnak a múltbéli dolgaid. Mások lehet, hogy emiatt elítélnek, vagy majd kerülni fognak. De azok bekaphatják.
Ez a csaj egyre jobban kedvelhető lesz a számomra.
Nem igazán találkoztam még vele itt. Hogy is kerülhettem el?
Mivel nem reagál a gondolatmenetemre, feltételezem, hogy ő alattam áll. Mármint a kolóniai státuszok szempontjából. Mivel az én státuszom kérdéses, nem vagyok benne biztos, hogy ez mennyire is jelent "alsóbbrendűséget".
Meglepő módon nem hallom az ő gondolatait. Valószínűleg itt nőtt föl és volt annyira képzett, hogy korlátokat emeljen a gondolatai köré.
-Egy percig se gondoltam, hogy lenéznél. De azért jól esik, hogy megerősítetted.
Mindketten egyszerre nyúlunk a tábla felé, így véletlenül a kezébe kapok. Joy villámgyors reflexei bekapcsolnak és egy kis sziszegés közben visszahúzza a kezét.
-Az emberi karmaidat tarsd kordában szivi. Itt nem kell emberként megtépáznod senkit. - mosolyodik el, mintha mi sem történt volna. - Köszönöm, hogy segítesz. - lágyul el a hangja.
Amíg ő beszél, felkapom a táblát a földről és átnyújtom neki.
-Nem akartalak bántani.
-Tudom. - nevet fel. A nevetése egy kisgyermekéhez hasonlatos: önfeledt és vidám, kicsit sem keserű.
-Amúgy, itt mindenki Louisiananak hív? - kérdezi a nagy, ártatlan zöld szemeit rám szegezve.
-Alfa, Vezér és azok, akik még nem ismernek. Amúgy Ashnek vagy Lounak becéznek. - furcsa arra gondolnom, hogy míg az emberi barátaimnak csak Ash vagyok, addig a falkanevem Louisiana. És ez egyáltalán nem gáz, csupán még...nem tudtam hozzászokni. Mintha ehhez az új névhez egy új esélyt is kaptam volna.
Most, hogy már a jelenben vagyok és itt kell élnem, egyáltalán nem zavarnak ezek a változások.
-Ahha, szóval Ash. Ugye nem gond, ha Ashnek hívlak?
Nem is tudja, mennyire nagy hálával tartozom neki, hogy nem Lou-nak hív. Mintha nem azt a lányt keresné, akivé változtattak a falka miatt, hanem azt, aki voltam és még most is vagyok.
-Tökéletes Joy. - vigyorodok el, mint a vadalma. - Te is idősebb vagy a többieknél, mint én? - látszik rajta, hogy nem olyan, mint a többiek.
Csak bólint, majd az ágyára teszi a tábláját. Gondolom híve a Távol-Keleti kultúráknak. Napbarnított bőre eltér a többiekétől, akiket csak a szúrt napsugarak érik egész évben.
-Igen, már régen betöltöttem a 18-at. Engem csak azért küldtek be most ide, mert nagyjából fél éve költöztünk a falkához apummal.
Meglepődötten pakolok ki neki háttal a bőröndömből. Már érthető a bőrszíne és a vallási nézetei.

Este már mindenki pezseg az utcafények alatt. A kis madarak és erdei teremtmények markáns egyvelege bearanyozza a hangszórókból duruzsoló zenét. Minden olyan nyugodt, mégis pezsgő. Nem igazán tudnám leírni ezt az érzést. Joy azonnal karon fogott és kirángatott a tábor főterére, ahol most sátrak sorakoznak. Alattuk van, ahol szarvasból ragut készítenek, máshol pedig kenyeret sütnek. Joy szerint ez valamilyen beavató buli.
Szerintem meg a mellettem a földön fetrengő srácnak megártott az alkohol és mindjárt lehányja a cipőmet. Gyorsan átsétálunk egy nyugisabb sátorhoz, ahol néhány fiatal beszélget és kártyázik. Mi ketten leülünk egy padhoz, amely eléggé ingatag...
-A szüleid mit szóltak ahhoz, hogy a kolóniához csatlakozol?
Grimaszt vágta lepöckölök egy kis fekete bogarat a combomról.
-Nem maradok sokáig, csak ameddig szükséges. Állítólag az, hogy én és a bátyám egy róka és egy farkas kölykei vagyunk, lehetetlen. Azt szeretnék megvizsgálni, hogy mi történik velem a kiképzés során. Hogyan reagálok mindenre.
Joy szervál közben nekünk egy kis sört, majd elé löki a hűvös üveget.
-Szivi, nem lesz akkora mázlid, mint most, ezzel a falkával. Megvédenek, ellátnak mindennel. Nem mindenhol ilyen jó a helyzet.
Szótlanul bólintok, majd lassan kortyolni kezdek a piámból.
-És ti honnan költöztetek ide?
Joy egy másodperc alatt lehúzza a sörét és mosolyogva hajítja be a túloldalt álló kukába. Teli találat.
-Hát, nálunk a kolóniában volt némi gubanc és hát... Jobbnak láttuk, ha átköltözünk a rokonokhoz.
-Apudnak itt vannak rokonai?
-Igen, a tesója lakik a falkával.
Hmm, ez egyre érdekesebb.
-Miért, ki a tesója?
A levegő megfagy közöttünk, Joy arca komollyá torzul, a hátam mögé figyel, nem rám.
Lassan, kimérten fordulok hátra.
"Még sohase láttam ilyen... ilyen tökéletes, ilyen helyes, ilyen... álomszerű srácot." - hallom Joy gondolatait.
A farkasok között egy barna hajú, peckes járású srác előtt nyílik meg a tömeg. A zene elhalkul, morgások hallatszódnak csak. Az alak mögött pedig Dott komoly arca bukkan fel.
-Pipacs,állítsd le a bátyádat! Ez egy elmebeteg!
Drew gonosz mosolyt villant rá, majd rám pillant.
-Drew, mégis, mit keresel itt? Mit csináltál?
Lehajtja a fejét, az arca szomorúnak tűnik.
-Megöltem két járőrötöket. Téglák voltak.
A farkastagok felháborodva suttognak.
-Megölted őket? Mégis, miért?
Mindenki elcsendesedve várja a választ. A szempárak kettőnkre szegeződnek. Drew felemeli a fejét, csak rám figyel.
-A társaik elrabolták a szüleinket.