ELSŐ ÉVAD 26. fejezet: Rosszabb, mint az örökké

Négy napja virrasztok a hajnalra várva. Minden nap felkelek, hogy időben lássam ezt a csodát.
Csak a hajnali napsugarak a társaim, de ők is olyan hamar eltűnnek.
Miután az első napsugarakban arcom megfürdőzik, veszek egy kellemesen forró fürdőt és lemegyek reggelit készíteni.
Nem tudom, hogy mit is akarok enni igazán. A gyomrom folyton üres reggelente, próbálok minél többféle dolgot fogyasztani. Az Őrzőknek nem tudom, hogy honnan és miből van lehetőségük ilyen jól megtöltött hűtőket csempészni egy fára épített házba.
Pontosabban házakba. Kis fahidacskákkal lehet egyikből a másikba átsétálni. Az egyik ilyen kis blokkhoz tartozik a konyha, nappali, fürdőszoba és két háló. Az egyikben én alszom, a másikban Joy. Megkérdezte tőlem, hogy nem akarunk-e együtt aludni közös szobában, hogy az Őrzők is fedél alatt éjszakázhassanak, de nem vagyok rá képes.
Ahogy kinyitom az ablakot a konyhában, hajamat tépázza a kinti hideg szél. Viszont egyáltalán nem fázom. A farkaslét egyik csodálatos előnye.
Alig bírok valamit összekészíteni. A falatok nagy nehezen mennek le a torkomon. Fogalmam sincs, mikor és ki fog belépni ide, de folyton ettől rettegek. És ez a frusztráció egyre jobban eluralkodik rajtam. Az asztalba mélyesztem kicsúcsosodó karmaimat, érzem, ahogy az érzéseim előhozzák farkasénemet...
-Lou, az asztal... - szólal meg mögöttem Seb. Csendes, ám aggódó hangja hasít az elmémbe. Lehunyom fáradt szemeimet. Alig aludtam az utóbbi pár napban valamit aludni.
Tény és való, hogy a félelem sok mindenre képes. Képes elválasztani tőlünk a fontos embereket.
Az asztal recseg, és nyüszít a fa a kezeim közt. Hirtelen engedem el a felületet, mintha csak áram cikázna benne.
A lehulló levelek között is susognak olyan szellemek, amelyek a sikolyomat várják és a tudat belehasít a lelkembe.
-Furcsa dolgokra gondolsz. - jegyzi meg barátom. Átsétál a szemközti konyhapulthoz és egy pohár vizet tölt magának. Nem hiszem, hogy ő többet evett volna nálam. Sokkal soványabb, mióta láttam.

A teremben egyre jobban feszültté váltam. Szabadulni akartam, de féltem, hogy engem is elpusztítana az Őrzők láncoló varázslata. És nem hagyhattam hátra a barátaimat, a falkatagjaimat.
-M, kérlek, ez egy véletlen volt. - bukott ki belőlem a legelső gondolat.
M a másodperc törtrésze alatt szemben állt velem. Erős vállai, amelyek korábban tartottak engem, most megfeszültek.
-Ha neked csupán semmiség volt, akkor talán nem kéne engedned ezt. Vagy esetleg más miatt tagadod az egészet? - pillantása Sebre, majd Dottra vándorolt.
Én csak Dottra pillantottam.

-Az a furcsa Seb, hogy nem téptelek még szét ilyen feszült állapotban. - morgom. Tombol bennem a farkasénem, ki akar szabadulni, de visszafékezem. Még nem jött el az ideje.
-Az erőszak nem a legjobb módja annak, hogy szembenézhess a helyzeteddel. És a problémáiddal. A Problémáddal. - teszi hozzá, mintha ez olyan elhanyagolható információ lenne.
Felállok, és az érintetlen ételt a pultra teszem Sebastian elé.
-Egyél, szükséged lesz az energiára. - mondom hűvösen, ellentmondást nem tűrve. - És azután szólj a többieknek.
Seb furcsállóan pillant rám, szeme kicsit összeszűkül. Próbálja megfejteni, hogy mi járhat a fejemben, ám most nem tud áthatolni a falon.

M nem tántorított előlem. Legszívesebben akkor kikapartam volna a szemét. Miért ilyen vonzó szerinte, ha ennyire közel áll hozzám? És ez miért érdekel engem egyáltalán?
-Ugye tudod, hogy nem függök egyetlen férfitól sem ebben a teremben. - emelem fel a tekintetem rá. A vér dübörög az ereimben, dobszót hallok a távolból, mintha csak hergelni akarna, pedig csak a fülemben dobol a vér.
-Akkor ezek szerint ott kellett volna, hogy hagyjalak meghalni. - acsarkodik M. - És hagynom, hogy anyádék bevégeztessék a génkísérletes terveiket minden holdvilági ellen.

Seb továbbra is próbálja átlátni a tervemet, de nem hagyom. Lépteket hallok a másik ajtó felől. Megfordulva egy magas, karcsú alak sziluettjét látom a fahíd túlsó végéből, mögötte egy izmosabb.
Joy könyörtelenül tapossa a fapallókat, majdhogynem recseg a dübörgése alatt. Napokig gondolkoztam azon, hogy hogyan is álljak elő a tervemmel. Miként vázoljam fel...
-Harmadnapra csak előjöttél? - rohan a karjaimba Joy, és addig ölel, míg el nem fogy a levegőm. Tudom, hogy eltoltam magamtól, hogy eltűntem két hónapra és nem tudtam vele kommunikálni. De néha sokkal jobb, amikor az ember csak részletenként tárja fel az igazságot.
Főleg akkor, ha az igazság az, hogy a bérgyilkos szülei génkísérletező tudósok is és te magad vagy az egyik elfuserált alanyuk, akit most üldöznek nagy valószínűséggel, hogy egy olyan fertőzést szórjanak szét a világban, amellyel kiölik a vérfarkasokat és a rókákat is. Hogy egy új, mutáns fajt hozzanak létre. Juhú!
-Nincs sok időnk most sem a csevegésre. - vágok azonnal bele a mondókámba. - Pakoljátok össze az összes holmitokat. Ki kell jutnunk az erdőből, mielőtt az Őrzők elkapnának minket.
Dott is belép a kis helyiségbe, vállával az ajtókeretnek támaszkodva. Tekintete hűvösen csillan, ahogyan találkozik a pillantásunk.
-Miért akarunk megszökni előlük? - Seb lenyeli reggelim utolsó falatját.

Nagyot nyelve összeszedtem minden bátorságomat és egy hatalmas pofont kevertem le M-nek. Az arcán hatalmasat csattant. Joy felszisszentett, míg a többi Őrző egy lépéssel közelebb jött felém.
-Mit számít neked egy csók, mikor megmentetted az életemet? Ugyan kértem én, hogy ez megtörténjen?
Bevittem a végső döfést M számára. Elfojtottam csírájában a dolgot, mielőtt a többiek gyanút fogtak volna bármire is. Egy Őrző, aki többet érezne egy vérfarkas iránt? Ugyan már!

A srácoknak elmagyarázom, hogy mit tudtam meg az Őrzőktől. Majd a szobámba vezetem őket, ahol már minden indulásra készen össze van csomagolva. Egyáltalán nem biztos, hogy több időnk lenne tíz percnél.
-Meg kell találnunk a szüleimet és le kell őket állítanunk, hogy megmentsük a falkát. Különben... - nem is akarok belegondolni, mi lenne akkor.
Dott, mint egy mozgó árny, úgy lép mellém. Egészen idáig nem szólalt meg.
-Joy, Seb, menjetek pakolni. Én nekem már mindenem össze van készítve, amúgy sem akartam sokáig maradni. - mondja csendesen. - Én majd lekísérem Ash-t.
Ez az első olyan alkalom talán, hogy nem Pipacsnak szólít. Meglep.
A többiek kisétálnak a szobából, mintha semmilyen ellenvetésük nem lenne. Joy arcán azért látom a kétkedést és azt, hogy furcsálja a dolgot.
-Az Őrzők elmentek terepszemlére - kezdem, hogy ne öljön meg a túlzott csend. - Hamarosan visszatérnek, addig mi menjünk és...
Nem tudom befejezni a mondatomat. Dott végig olyan közel volt hozzám az előbb, és nem értettem miért. Minek.
Arrébb se kellett lépnie, hogy átkarolja a derekamat, erősen megtartva megcsókoljon.
A szívem vadul kalapál, a nélküle eltöltött, frusztráció és cikázó energia nélkül olyan silány volt ez a pár hét. Hogy nem csipkelődött velem. A becézgetése.
Ahogyan keze a hátamról a derekamra vándorol, a bőröm felforrósodik, ajkaink egymáshoz nyomódnak és szinte összeforrnak.
M vajon erre célzott? Dott miatt nem akartam volna említést tenni a csókról?
De hát ő egy idióta bunkó paraszt tudni lenni, aki csesztetett. Mégis most...
-Utáltam, amikor M olyan nagyon el akart magának tulajdonítani, csak mert ő egy Őrző. - suttogja az ajkaink közé. - Utáltam, hogy nem én üthettem meg.
-Csak nem zavart, hogy valaki más csókolt meg? - kérdezem kajánul.
A kettőnk közti távolság semmivé olvad, ahogyan lassan az ágy felé hátrál és magával húz. Testének minden porcikája izmosan tökéletes a sok edzéstől.
-Minden egyes testrészemmel küzdöttem és futottam tovább, hogy megtaláljalak. És elmondhassam, hogy... Istenkém, gyűlöltem magam azért, hogy elveszítettelek.
A pulzusom úgy ugrál, mint egy vadnyúl az erdőben. Az ajkaim megduzzadnak a csókjaitól. Most maga alá fordít, karjai közé zár, mintha csak fekvőtámaszban pihennének a kezei. Felkarján az izmai megfeszülnek.
-Gondolod, hogy képesek leszünk megtalálni a szüleimet? - kérdezem, remegő hanggal. Alig észrevehetően Dott megdermed a kérdésem hallatán és kicsit feljebb emeli a fejét.
Én is megtorpanok és nem csókolom vissza.
-Egy elcseszett génkísérleti alany vagyok, akinek meg kell akadályoznia, hogy a szülei megöljék a szeretteit. Nem tudjuk, hogy hol kezdjük a keresést, vagy hogy meddig tudunk anyámék elől és az Őrzők elől menekülni. Mi lesz akkor, hogy elbukunk, vagy ha...
Mutatóujját az ajkaimra helyezi és elmosolyodik.
-Követni fogunk. Seb, Joy és én. Bárhova. Te vagy a mi kis négyesünk falkavezére. Megmentjük a falkát. Bízz bennem.
-És ha egy örökkévalóságig tart majd? Ha bajotok esik miattam? - a félelem a torkomon kúszik fel és gombócot kezd el formázni.
-Vigyázni fogunk egymásra. Mennünk kéne. - száll le rólam Dott, majd felhúz maga mellé.
Pillantásunk találkozik. Szeme furcsán csillog. Elindulok az ajtó felé, megpakolt hátizsákkal a vállamon, de megfogja a kezem és visszahúz maga mellé.
-Viszont, egy valamit ígérj meg nekem. Nem fogsz eltűnni mellőlem. Nem fogom hagyni. Egy csapat vagyunk.
Mosolyogva húzom magam után ki az ajtón.
-Egy csapat.