ELSŐ ÉVAD 4. fejezet: Holdvilág

A buszról leszállva végigsétáltunk az utcánkon. Lassan haladtunk, bemutatva Sebastiannak a környéket. Egyáltalán nem tűnt idevalósinak. Sokkal inkább arra kellett következtetnem, hogy sohasem járt még itt. Megtorpant minden egyes nagyobb háznál, megtapintotta a szomszédunk előtt álló hatalmas tölgy kérges törzsét. A pupillájában vad vidámság táncolt, mint mikor egy kisgyermeket viszel el az állatkertbe, vagy egy cukorboltba. Mosolyt csalt az arcomra. Végig telepatikusan beszélgettünk. A szomszédok azt hihették, hogy magamban mosolygok. Valójában csak Holdvilágról tudtam meg többet.
"Holdvilág az az erdő, amelyet egy folyó választ ketté. Tulajdonképen csak a bal oldala Holdvilág szép területe, jobb oldalán húzódik Göcsörtzug." - Sebastian hangja a fejemben tisztán szólt, teljes átéléssel 'beszélt'.
"És Göcsörtzug? Ott mi van?" -annyira éhes voltam a válaszára, hogy majdnem elbotlottam a járdaszegélyben.
"Göcsörtzug... egy másik fennhatóság alatt áll. Te, Louisiana, hozzánk tartozol. Ha nem akarod a vesztedet, a két területet elválasztó vízből iszol, de soha nem mész bele." - hangjából áradt a figyelmeztető aggodalom. Mint egy nagytestvérből... - "Senki se lépte még át a határokat. Békesség honol a két csapat között." -csapatnak nevezte a két családot.
Megálltam a házunk előtt és a szemébe néztem. "Kérlek, mesélj még többet Holdvilágról!" - hangom úgy csengett, mint egy kisgyermeké.
"Neked, szívesen Louisiana!" -egyre nagyobb baráti, inkább testvéri kötődést éreztem Sebastian iránt. Mellette egy új oldalamat pillantottam meg. "Holdvilágban mindig melegen süt a nap, apró madarak élnek a nagy göcsörtösökben, harmóniában él a csapat. Mindenki ismeri a másikat és összetartunk. Téged pedig újra megtaláltunk. El se tudod képzelni, mennyire hiányoltunk 16 éven át." Utolsó mondatát nem értettem. 16 éve? De hiszen a születésem óta itt éltünk, és Sebastian családja nem is rémlett az emlékeimben. Minden esetre bólintottam. Annyira másként pillantott rám, ahogyan beszélhetett Holdvilágról. Ahova szerinte tartoztam...

A délután nagy részében a szobámban kajáltunk, leckét írtam. Kiderült, hogy imádja a földrajzot és a biológiát. Mellette igazán biztonságban érezhettem magamat. Mint egy elveszett barát.
"Milyen a családban élni? Mármint, ez a folyamatos mély kötelék..." - a belső hangom enyhén megremegett. Sokkal jobban meg tudtam így nyílni. Itt nem hazudhattunk.
"Tudod, mi valójában nem vér szerinti rokonok vagyunk. Csak egy összetartó közösség. Néhányan elválnak, hogy egy...másik nagy család részesei lehessenek. Míg a szüleim itt találkoztak először és a családban maradtak. Tudod, sokan itt élik le egész életüket." -kinézett a délutáni napsütésbe. Az arccsontján játszadozott egy kis sugár. Elmosolyodott. -"Mennyivel szebb ott az élet, Louisiana! Ha egyszer odaszületsz, nem vágysz máshová." -tekintete az arcomra vándorolt, A mosoly lefagyott az arcáról.
"Talán valami gond van?" -elfogott a félelem.
A szeme is elszomorodott. Leült mellém a földre és átkarolta a vállamat.
"El akarlak vinni Holdvilágba. Louisiana, este indulunk. Meg kell ismerned a többieket is." -nem értettem, mi ebben a szomorú. Az, hogy el kell vinnie?
"Az, hogy csak most találtalak meg..." -az elején könnyen elfelejtettem, hogy minden egyes gondolatomat hallhatja.
Némaság vette körül a szobámat. A halványkékre festett falakon kézzel festett erdőkép látszódott. Ahogy az alkotásra pillantottunk, elállt mindkettőnk lélegzete.
-Honnan van ez a festés? - Sebastiant annyira meglepte a felfedezés, hogy telepátia nélkül szólalt meg. Csak anya dolgozott a szalonban én így is nyugodtan megszólalhattam.
-Anyukám készítette, mikor kislány voltam...
-Hogy hívják az édesanyádat? - a keze lassan lesiklott a vállamról és a falhoz lépett. Hihetetlenül élethűnek tűnt.
A táj egy erdőben kanyargó folyót ábrázolt. A nap a közelgő hajnalt idézte, megcsillanva a vízen. A mohás part két oldalából harmónia áradt.

-Ez Holdvilág. Igaz? - a felismerés úgy ért, mintha gyomorszájba vágtak volna. Minden egyes nap mellette keltem fölt. Ezért imádtam annyira. Mert ez volt...
-Az otthonod. - Sebastian tisztán hallotta a gondolataimat. - Tehát anyádnak ismernie kellett az erdőt. Csak nem...?
A szobám ajtajához lépett és kivágta az ajtót.
-Sebastian, mit csinálsz, - loholtam utána, de gyors volt. Túl gyors. Megpróbáltam beérni. A lábaimban egyre nagyobb terhelés nehezedett. Mire leértünk a kertbe. át a szalonba, anya épp akkor engedett ki egy vendéget.
Ahogy megpillantott engem, homlokán összefutottak az apró ráncok.
-Ash, ki ez a fiatalember? - a szemében vad láng tombolt. Barna fürtjeibe belekapott a szél.
-Dorothea? - Sebastian teljesen lefehéredett a döbbenettől. - De azt hittük, odavesztettek a vadászatban!
Anya sajnálkozó pillantással nézett rám. Sebastianra pillantva a gyűlölet apró foszlányait fedeztem fel testtartásában.
-Anya, mi folyik itt? Ismered...
Anya felhorkantott: -Ki ne merd mondani a nevét! Ő az ellenségünk csapatába tartozik. - Sebastian felé fordult - Mit műveltél a lányommal Sebastian? - ismerte a srácot, de nem mondhattam ki a nevét...? El kezdtem szédülni....
-Dorothea, a család hazavárja a lányodat. De miért fehér a haja, ha te...?
A felhajtóra apa kocsija gurult. A tekintetéből ideges félelem sugárzott. Kecses mozdulattal szállt ki a kocsiból és felém futott.
-Louisiana! - apa tudta az igazi nevemet? A szüleim végig tudtak minderről?
A világ elkezdett forogni velem, de volt annyi jelenlétem, hogy feltegyek egy kérdést.
-Ti mind hazudtatok nekem? - a látóhatáromba feketeség szivárgott. A térdeim megremegtek és Sebastian aggódó tekintettel ugrott felém...