ELSŐ ÉVAD 7.fejezet: Alfa és Vezér

A farkasbőrbe bújt tagok hátrébb léptek és onnan figyeltek engem. Volt köztük egy hamuszürke is: mint később kiderült, ő Vezér, az alfa helyettese.
Számtalan kíváncsi szempár metszett fejembe hatoló kérdéseivel.
"Louisiana, Te vagy az?"
"Tudod, hogy mennyi ideje vártunk rád?"
"Hol van a családod?"
Seb mellém ült a fonott fotelba, ami kétszemélyes volt és átkarolta a vállamat. Éreztem az izmaiban megfeszülő idegszálakat, ahogy mindenkit a testtartásával rendre és csendre parancsolt.
A tagok körénk ülve, görcsös mosollyal vártak.
Az ajtón egy hatalmas fekete farkas lépett be.

Alfa, nevét meghazudtolva, csak leült a többiek közé és várt. Reméltem, hogy felveszi emberi alakját, de öt perc némaság után nem várhattam többet.
Seb a fülembe suttogott.
-Lou, mindannyian a válaszaidra várunk. A falka neked szenteli a figyelmét, viszonozd a megtiszteltetésünket. - itt már magát is belevette. Meglepően dallamosan ragozott.
Megszorította a kezemet, csak nekem szólt.
"Hanem adsz hamar választ, Alfa ki fog hívni párbajra. Nem készültél fel erre." - a szeméből áradt az aggodalom.
Valami olyat akartam mondani, hogy de hát én meg tudom védeni magamat, amikor egy idősebb, rekedtesebb hang férkőzött az elmémbe.
"Louisiana, itt senki számára nem vagy ismerős a falkából. Csak az idősebb generáció tagjai ismerik a titkodat." - Alfa felállt. A tagok mind rápillantottak.
Vele szemben álltam fel. Emberi alakot öltött. A hallásom elkezdett kifinomulni, hallottam egy-két csont roppanását.

Alfa rendkívül elegáns megjelenését egy férfiasan jóképű mosollyal hangsúlyozta.
Nem tudta elterelni a gondolatomat attól. hogy egy titokról beszélt. Az én titkomról, amit magam sem tudtam.
-Kedves falkatagok, kölcsönös tiszteletünk jeléül, mutassuk meg emberi mivoltunk Louisianának! - széttárta kezeit, mire a termen csonttörések végeláthatatlan visszhangja söpört át. A számtalan arc között csak Dott-ot nem láttam.
Rajtam volt a sor.
-Köszöntök mindenkit, én Louisiana vagyok. Édesapám Sullivan Pentz, édesanyám Dorothea...
A tömeg felbődült. Nem igazán tudtam, hogy mit tettem. Hátulról Seb fogta meg a vállamat, halkan morgott. Alfa elém lépett, szemei szikrát szórtak.
-Hát tényleg igaz. - számomra ez a mondat teljesen rébusz volt.- Keresztezett vagy, drága Louisiana. Nem is tudhatod, mit róttál a Gyermekek fejére. - reményvesztett arcvonásokkal fordult a falka felé.
-Annyira sajnálom Lou. - suttogta Seb a fülembe. - Ideje, hogy hazakísérjelek.
-Seb, mit tettem? - annyira elfogott a pánik, hogy megvékonyodott a hangom.
-Te semmit, Lou. A szüleid voltak. Sullivan régen közénk tartozott, Dorothea pedig.. Göcsörtzug népének gyermeke. - a hangja enyhén megremegett. Alfa megpróbálta a falkáját kisebb-nagyobb eredménnyel lecsitítani.
Seb kézen fogott és kivezetett a hátsó ajtónál. Innen jól lehetett látni a Folyót.
A folyóparton pedig Dott ült, egymagában. Kezével beleszántott a vízbe, megmosta az arcát. Seb-bel mindketten megdermedtünk.
A túloldalon rókák sorakoztak.